NAGY FERENC JÓZSEF földművelésügyi miniszter:

Teljes szövegű keresés

NAGY FERENC JÓZSEF földművelésügyi miniszter:
NAGY FERENC JÓZSEF földművelésügyi miniszter: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Hölgyeim és Uraim! Lehet, hogy itt vitára adok megint alkalmat, képviselőtársaim kifogásolják, hogy ügyrendi kérdés, én azért vetem fel így az elnök úr felé, a szünetben beszélgettünk, mert úgy érzem, hogy felszólalásom szorosan kapcsolódik az elmondottakhoz. Kicsit a tehetetlenség érzése töltött el, látva a mai napnak ezt a sok ülésezését, és nem vagyok elégedett a munkatempóval, mert ha ilyen tempóban folyik a képviselői munka, akkor talán az elkövetkezendő 40 évben sikerül majd megbontani a sztalinista törvényeket, illetve ezeket módosítani.
Nagyon egyetértek Orbán Viktor képviselőtársammal, aki egyetért a privatizációval, és ha így egyetért, én szívesen veszem, hogyha majd a módozataiban is segít megoldásokat keresni.
Köszönöm szépen.
Felszólalásom szorosan kapcsolódik az állami és szövetkezeti tulajdon kérdéséhez, de azért is tettem meg, mert nem lenne helyes arra való utalással, hogy a gazdasági bizottságot nem sikerült összeállítani, összehívni határozatképesen, és egy olyan javaslatot elhalasszunk bizonytalan időre, közben a földek eladása, kiárusítása megy tovább.
Az FM jelzése alapján több mint 40 ezer hektárt adtak el ebben az évben szövetkezetek, és olyan konkrét példákat tudok Baranyából, ahol 30–50 milliós értékeket játszanak át most ilyen egy- vagy kétszemélyes kft.-kbe hétmilliós értékben.
Szóval, egyetértek Torgyán Józseffel és Szabó Iván kollégámmal, akik azt mondották: ha mi ezt a kérdést húzzuk-halasztjuk, akkor valószínűleg nem sokat kell a földről tárgyalni.
Én Zsiros Géza törvényjavaslatához a következőket szeretném mondani. (Közbeszólás: Nem ez a napirend!) Kérem szépen, én bejelentettem, hogy hozzátartozik az egész kérdéshez, azt is fölvetettem, hogy ha kell, akkor ügyrendiekben, de ha engedélyt kapok, akkor, nagyon lényegesnek tartom…

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem