GÁL ZOLTÁN, DR. (MSZP)

Teljes szövegű keresés

GÁL ZOLTÁN, DR. (MSZP)
GÁL ZOLTÁN, DR. (MSZP) Tisztelt Elnök Úr! Két dolgot szeretnék mondani röviden. Az egyik az, hogy a Szocialista Párt frakciója nevében általánosságban támogatjuk a törvényjavaslatot. A másik pedig az, hogy leghatározottabban visszautasítom Nagy Ferenc miniszter úr szavait, amikor is szemrehányást tett a Parlamentnek, hogy lassan hozza meg a törvényeket, tette ezt akkor, amikor a benyújtott törvényjavaslathoz a Kormánynak semmi köze nem volt. (Taps a bal oldalon.)
Ennek kapcsán hadd mondjak el két példát. Nevezetesen, hogy a Kormány hogyan viszonyult ehhez a benyújtott törvényjavaslathoz. Az egyik az, hogy tegnap, miután 10 órától az alkotmányügyi bizottságban vita folyik a törvényjavaslatról, és szövegezünk a Kormány helyett, akkor 3 órakor bejön két úr, az egyik szót kér és közli, hogy ő a földművelésügyi minisztérium kiszemelt közigazgatási államtitkára (mozgás) - és a 10 órától folytatott vita és megszövegezett javaslattal szemben egy módosító javaslatot nyújt be. A másik példa pedig erre az, hogy mint ahogy hallottuk, Botos képviselőasszony, politikai államtitkár a Kormány nevében egy módosító javaslatot nyújtott be a törvényjavaslathoz.
Szeretném a tisztelt Országgyűlést tájékoztatni, hogy a tegnapi bizottsági ülésen ugyanazt a javaslatot, amelyet most a Kormány benyújtott, egyedül én támogattam, és a kormánytöbbség leszavazott a bizottságban. (Derültség és taps a bal oldalon) . Szóval mindezek, azt hiszem, világosan mutatják, hogy mint ahogy ez itt szóba került, a Kormány, érthető okból, bizonyos szempontból – én ezt nem vitatom – nehéz helyzetben van, de azt hiszem, ennél többet kellene nyújtania ezekben a kérdésekben, nem pedig képviselői törvényjavaslat-szövegezés meg bizottsági szövegezés formájában kellene ezeket a nagy horderejű és társadalmilag valóban fontos kérdéseket eldönteni, és főleg nem a Parlamentnek tenni szemrehányást ezek miatt. Köszönöm szépen. (Taps a bal oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem