SIPOS IMRE, DR. (FKgP)

Teljes szövegű keresés

SIPOS IMRE, DR. (FKgP)
SIPOS IMRE, DR. (FKgP) Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! Kérdésem talán szintén nem egészen aktuális, mivel ennek aktualitása két hónappal ezelőtti. Most is fel kell azonban tennem, mert azóta is jöttek hozzám olyan jelzések, hogy érdemi intézkedést nem tapasztaltak. Ez a kérdés gyakorlatilag összefügg az előbb feltett kérdésemmel, miszerint a Kormány hirtelen intézkedéssel történt, sok mezőgazdasági, kereskedelmi és élelmiszeripari intézmény további rentábilis működését megkérdőjelező, a termelőszövetkezeteket, a konzervgyárakat és a húsipart érintő évközi támogatásmegvonása katasztrofális helyzetbe hozta az ország amúgy is nehéz körülmények között gazdálkodó téeszeit, felvásárlással és feldolgozással foglalkozó üzemeit. Ez a szituáció teljesen kétségessé teszi a további termelés lehetőségeit, elveszi a termelési kedvet mind a nagyüzemeknél, mind a kistermelőknél.
A helyzetet még súlyosbítja élelmiszerexportunk nagy mértékű lecsökkenése. Itt utalnék Kertész Zoltán kollégám keddi interpellációjára: ő is érintette ugyanezeket a kérdéseket.
Az élelmiszeripari üzemek csökkentik az amúgy is alacsony felvásárlási árakat, a takarmányok és az újratermeléshez szükséges egyes cikkek – műtrágyák, vegyszerek, energia – árainak szakadatlan emelkedése ellenére. Ez hovatovább az élelmiszertermelésnek az ország ellátását veszélyeztető csökkenéséhez vezet, veszélyezteti továbbá a jelenlegi kistermelők egzisztenciáját, és gátat vet a további vállalkozási kedvnek, amely alapvetően meghatározza a mezőgazdaság jövőbeni fejlődési irányát, a reprivatizáció és a privatizáció tükrében.
Kérdésem: kíván-e tenni valamit a Pénzügyminisztérium a probléma megoldása érdekében; a támogatási rendszer felülvizsgálata, a támogatások differenciáltabb elvonása, illetve az elvonások következtében a mezőgazdaság fejlődésének üteme, és a lehető fokozatos elvonás szempontjából – esetleg más tárcák bevonásával is.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem