KERESZTES K. SÁNDOR, DR. környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter:

Teljes szövegű keresés

KERESZTES K. SÁNDOR, DR. környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter:
KERESZTES K. SÁNDOR, DR. környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Körösfői képviselőtársunk valóban egy olyan súlyos problémára hívta fel a figyelmet, amely nem csak Kerepestarcsát és nem csak a Minisztériumot, hanem az ország számos települését is nyomasztja.
A problémával a tárca már régóta foglalkozik, azonban lényeges intézkedési lehetősége e kérdéskörben nem volt, hiszen csak a legutóbbi törvénymódosítás óta, szeptember 15-e óta került a települési hulladék mint témakör a minisztérium témakörébe. Korábban az ÉVM, majd azt követően a BM volt e tárgyban illetékes. Természetesen a helyi tanácsok, ma már önkormányzatok részvételével együtt.
Engedje meg képviselőtársam, hogy először általános kérdésekre válaszoljak.
A jogi helyzet az, hogy a települési hulladékok elhelyezéséről a helyi önkormányzat köteles gondoskodni, de csak a hatályos jogszabályoknak megfelelően, a környezetvédelmi hatóságok előírásai alapján. Ez azt jelenti, hogy a lerakás csak a jogszabályban előírt védőtávolság megléte esetén történhet, azon belül csak kivételesen, az érintett lakosság hozzájárulása alapján.
A feladat tehát véleményem szerint nem az, hogy sehol ne történjék hulladéklerakás vagy törmeléklerakás bányagödörben, hanem arról kell gondoskodnia együtt a környezetvédelmi szakhatóságnak és az érintett önkormányzatnak, hogy az előírások betartásával történjék meg a hulladékok lerakása és kezelése, és elsősorban az önkormányzatok kötelessége annak ellenőrzése és végrehajtása is, és egyben érdeke is.
Tájékoztatom a tisztelt Országgyűlést, hogy a minisztériumunk rövidesen egy olyan szakmai tájékoztató anyagot fog eljuttatni valamennyi önkormányzathoz és polgármesterhez, amelyben összefoglaljuk mind a kommunális szilárd, mind a folyékony hulladékokra vonatkozó előírásokat azzal a céllal, hogy ezzel is segítsük az önkormányzatokat nemcsak a helyes döntésben, hanem a kezelés ellenőrzésében is.
A harmadik kérdés, ami a rekultivációval volt kapcsolatos, ez részben tartozik tárcánkhoz, másrészt pedig a bányahatóság révén az Ipari Minisztérium, a földhivatalok révén pedig a Földművelésügyi Minisztérium illetékességi hatáskörébe tartozik.
A rekultivációt – mint utaltam már rá – a bányatörvény és a földtörvény szabályozza. A rekultiváció végrehajtásának módja minden esetben előírásra kerül már a bánya megnyitásakor is, és annak a végrehajtását, amennyiben a bánya belterületen van, akkor a helyi önkormányzat, illetve annak építési hatósága; amennyiben külterületen van, a földhivatal köteles ellenőrizni, bevonva természetesen a bányahatóság képviselőit is.
A gond akkor szokott keletkezni, amikor olyan kis jelentőségű anyaglelőhelyek rekultivációjáról van szó, amelyhez a jelenlegi szabályozás értelmében nem kell bányahatósági, bányaműszaki hatósági engedély. Ilyen esetben az engedély hiányában a kontroll lehetősége is korlátozott.
Jelzem azt, hogy ez ügyben már megkerestük az érintett minisztériumokat egy olyan jogszabálymódosítás tárgyában, hogy ne legyen kivétel az engedélyezési eljárás alól.
Az kétségtelen, hogy az ellenőrzése a rekultivációknak sok esetben elmarad, azonban – mint utaltam már rá – ez esetben saját érdekében a helyi önkormányzatnak kell a szükséges intézkedéseket megtennie, a szankciókat meghoznia.
Konkrétan a kerepestarcsai helyzetről. Az ottani állapotok valóban tarthatatlanok. A képviselőtársam által említett három hulladéklerakó közül az egyiket a községi tanács kezeli – most már helyi önkormányzat –, és sajnos ez a legkevésbé szakszerű, őrzés, kerítés és ellenőrzés nélküli szeméttelep Kerepestarcsán.
A második, már az említett, a Fővárosi Közterület-Fenntartó Vállalat által üzemeltetett lerakó, a hatóság szerint mintaszerűen van kezelve. Ezzel kapcsolatban gondok tudomásunk szerint nincsenek, sőt a feltöltését információink szerint hitelesített lakossági hozzájárulással kezdték meg.
A harmadik lerakót üzemelteti a tsz, és itt vannak gondok az égetéssel. Ezekkel kapcsolatban már több hatósági eljárás is folyt a tsz ellen. A kerepestarcsai helyzetről egyébként már szeptemberben lakossági bejelentést is kaptunk, és ennek alapján utasítottuk az illetékes köviziget, hogy vizsgálja ki ezt a problémát és tegye meg a szükséges intézkedéseket. Mint mondtam, szeptemberben jött a bejelentés, az eljárás pillanatnyilag folyik; és remélem, olyan határozat születik, amely az említett problémák megszüntetését garantálni fogja.
Egyébként a három terület rekultivációja rövidesen megkezdődik, hiszen már csak négy hektárnyi terület feltöltése van hátra. Hasznosítás után pihenőpark, illetve erdő lesz a területen.
Ennyit a konkrét ügyről, és kérem a képviselőtársamat mindkét téma elfogadására. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem