SZÁJER JÓZSEF, DR. (FIDESZ)
SZÁJER JÓZSEF, DR. (FIDESZ)
SZÁJER JÓZSEF, DR. (FIDESZ) Rögtön azzal kezdeném, hogy Szabó Ivánra reagálnék. Azt hiszem, van erre megoldás a Házszabályon belül, ugyanis a részletes vitában az Eörsi Mátyás által előterjesztett indítványhoz csatlakozó módosító indítványokat lehet tenni, s ezen belül talán megnyugtatóan rendezhető a dolog. Ezt csak mellékesen jegyeztem meg. A konkrét és az előttünk álló törvényjavaslatra vonatkozóan azt szeretném elmondani, hogy a magyar Parlament előtt álló dilemma nagyon hasonló ahhoz, ami a század elején az Egyesült Államokban alakult ki. Wilson elnök írta az egyik akkori megnyilvánulásában, hogy "versenyt törvényhozási aktusokkal létrehozni nem lehet, de jelentősen újjá lehet éleszteni, ha megváltoztatjuk azokat a törvényeket, és lehetetlenné tesszük azt a gyakorlatot, amelyik elpusztította azt. Ha olyan törvényeket alkotunk, amelyek ismét erőt és alkalmat adnak a versenyre, akkor kizárhatjuk és megelőzhetjük a monopóliumokat". Ezek a szavak akkor hangzottak el, amikor az amerikai bírói gyakorlat – éppen a Sherman Act – korlátozta ennek a hatását, vagyis a monopóliumok abszolút tilalmát kimondó törvény enyhítésére vállalkozott.
A mi helyzetünk részben hasonló, részben különböző, hiszen a gazdasági helyzet egészen más. Egy alig létező piacra akarunk rávezetni egy olyan versenynormát, amely jól működő piacgazdaságra jellemző. Bárcsak sikeres lenne eme felvilágosult kísérletünk. De ne várjuk azt, hogy az ilyen szabályozás helyettesíteni tudja az amúgy nagyon gyenge piaci morált. A mi milleniumunk évében tett angol bírósági ítélet kételyeit osztom, amely – idézem –: "Sajnálattal kell látnom, hogy a jog alkalmatlan eszköznek bizonyult a kereskedelmi erkölcs legelemibb alapelveinek a kikényszerítésére."
Az előttünk fekvő törvényjavaslatról már nagyon sok laudációt hallottunk mind a kormánypártok, mind az ellenzék soraiból. Néha azonban az volt az érzésem, hogy ez a római jog legelső versenyintézménye, az úgynevezett szédelgő feldicsérésnek az esete volt, de ezt a szédelgő feldicsérést tulajdonképpen már a római jog is tiltotta. Igaz, hogy nem törvények kapcsán. Nem mernék olyan kijelentésekre vetemedni, mint a tatabányai SZDSZ-es képviselőtársam, aki a legigényesebb gazdasági tárgyú törvénynek nevezte az előttünk fekvő törvényjavaslatot. Remélem, hogy ez a legnagyobb ellenzéki párt stílusváltásának egy neofita, túlzó kinövése csupán. Inkább az alaptalan dicséretek helyett néhány kritikai megjegyzés fő vonalát vázolnám. Kiosztották időközben azt a módosítóindítvány-köteget, amelyet ehhez a törvényhez készítettem, alapvetően polgári jogi megközelítésben. A törvényjavaslat ugyanis nagyon nagyra tör. Mindazt szeretné szabályozni, amit egy évszázadon át a versennyel kapcsolatban négy különböző jogágban eddig a világban szabályoztak. Négy különböző logikájú és dogmatikájú jogágról van ebben az esetben szó: a tisztességtelenverseny-jogról, a versenykorlátozások jogáról és a piaci erőfölény jogterületéről, végül pedig a fogyasztóvédelemről. Mindent egy helyre betuszkolás görcsös igyekezete azonban egymást ütő ellentmondásokkal teli eredményre vezet. Ennek nyilvánvalóan jogi és eljárásjogi következményei vannak. Itt Isépy államtitkár úr arról beszélt, hogy a javaslat egy új eljárásjogi megoldást hoz a hazai eljárásjogba. Itt valóban egy új megoldásról van szó. A törvényjavaslat ugyanis elég alaposan elmaszatolja a polgári jog több ezer éves fejlődése során kifinomult dogmatikáját, különösen a semmisség és a megtámadhatóság különbségét. A kettős fórumrendszer, vagyis az, hogy bíróság előtt és versenyhivatal előtt, illetve külön-külön vagy együtt érvényesíthető az igény; ezeknek a dogmatikai tisztázatlansága fokozza a bajt.
Ha ezeket a belső problémákat nem tisztázzuk, akkor folyamatos háborúra számíthatunk mind a polgári törvénykönyv és a versenytörvény, mind pedig a bíróság és a versenyhivatal között. Ez az új megoldás nemcsak az új versenyszabályozást teszi zavarossá, hanem az eddig működő Ptk.-nak a rendszerét is. Csak egy példát hadd mondjak erre. A 6. §-ban megfogalmazott bojkott tilalma mint a tisztességtelen verseny külön esete egyben kimeríti a 14. § általános kartelltilalmi tényállásának egy részét is, ez pontosan le van írva módosító indítványomban, hogy ez hogyan történik. Ebből a halmazatból az következik, hogy a sértett fél két dolgot tehet, egyrészt 28. § szerint keresettel élhet a bíróság előtt, amelyben az ott felsorolt igényeket támaszthatja, például kártérítést; másrészt ugyanakkor a versenyfelügyeleti szervtől is jogvédelmet kérhet, amely a 43. §-ban felsorolt döntéseket hozhatja, például a fél javára való visszatérítést is eredményezheti.
A két jogorvoslat között semmiféle összehangolás nincs, tulajdonképpen abszurd esetben kétszeres visszatérítést jelenthet ez a probléma. De hasonló a 9. §-nak a tiltott árukapcsolásra vonatkozó rendelkezése, ahol egy megtámadhatóságot létesít a törvényjavaslat, ugyanakkor, mivel tilosnak mondja ki ezt a paragrafust, egyben semmisséget is létrehoz. Ebben az esetben egy olyan abszurd következményre jutunk, amely egy polgári jogász számára meglehetősen fájdalmas, vagyis hogy egyszerre áll fenn a semmisség és a megtámadhatóság is, ami eléggé furcsa dolog. Ez csak két példa volt, ezen kívül még számos helyen adódik probléma a jogérvényesítésnek a dogmatikai összehangolatlanságából.
A törvénynek a jogi megközelítési átvizsgálása is megerősíti az elmúlt alkalommal a kérdést gazdasági szempontból elemző Kósa Lajos képviselőtársamnak az értékelését, hogy jó versenytörvényt tulajdonképpen nem is lehet csinálni, különösen, ha ennyi mindent egyszerre akar elérni.
Ha a törvényjavaslatról lehagynánk az első és a második fejezetet, vagyis a tisztességtelen piaci magatartás szűkebb értelemben vett jogát és a fogyasztóvédelmet, akkor valamivel egységesebb lenne a törvény, ugyanakkor ezt a csenevész fogyasztóvédelmi résznek az elhagyását is sajnálnám, hiszen nincsenek ma jelenleg kielégítő szabályok erre vonatkozóan.
A módosító javaslataimban megpróbáltam a Ptk. rendszeréhez valamennyire hozzáigazítani a törvényjavaslatot, azonban ez az átfedés annyira jellemző vonása a törvényjavaslatnak, hogy az általam javasolt megoldások is inkább csak közelítések, inkább csak kozmetikázni képesek a nyilvánvaló ellentéteket.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ami a versenyhivatal és a versenyjog alkotmányos helyét illeti, felsorakozom azon előttem szólók mellé, akik súlyos hibának vélik azt, hogy a versenyhivatal a Kormány alá kerüljön. Sem a miniszterelnök általi kinevezést, sem azt, hogy az Alkotmány felügyelete alatt működjön, nem lehet elfogadni, és az eredeti törvényjavaslat nem ezt a megoldást tartalmazta. Ha külföldi példákat nézünk, akkor van ugyan megoldás erre is, arra is, de ahol kormányzati hatáskör van, a Kormány belép ebbe a dologba, ott nagyon szigorúan körül vannak határolva a versenyhatóságnak, a versenyhivatalnak a beavatkozási jogkörei. Ez a törvény azonban nem ilyen, az ebben található generális és gumiklauzulák, amelyek részben az előbb vázolt eljárásjogi következményeket is okozzák, minden és mindennek az ellenkezője is belefér. Ezzel a Kormány túlsúlyos hatalmú beavatkozásra kapna lehetőséget a gazdaság mindennapi ügyeibe.
A javaslat objektívnek tűnő körülírásokkal olyan látszatot kelthet, hogy itt egy zárt logikájú, korlátozott beleszólási rendszerről van szó, de egy kicsit alaposabb elemzés megmutatja, hogy a mérlegelés és a diszkréció szinte korlátlan. Vigyázzunk! A jelenlegi javaslat a versenyhivatal jogosultságainak a meghatározásában és Kormány alá rendeltségében kiválóan alkalmas egy kézivezérléses napi gazdaságpolitika visszahozására, még akkor is, ha ezt a szándékot nem feltételezzük feltétlenül a Kormányról, és ha a kormányzat ezzel ellentétes gazdaságfilozófiát érvényesít is, a nyomás ezt kényszerítheti ki.
A törvény II. fejezete a fogyasztóvédelem versenyjoghoz kapcsolódó szabályozására tett kísérletet, ez azonban csak egyik szerepe a fogyasztóvédelemnek. Erről szól az egyik módosító indítványom, amely érdekes módon a preambulumhoz szól – szükség van minél előbb egy teljes fogyasztóvédelmi kódexre a fogyasztóvédelem szempontjából, de ugyanígy a versenyhivatal feletti általános társadalmi kontroll szempontjából is, ami részben ezt a túlsúlyos hatalmi szerepét is segítheti. A fő kérdés a nyilvánosság biztosítása. Legyenek a versenyhivatal ilyen eljárásai nyilvánosak, a keresetjogot a jelenleg alig működő Fogyasztók Országos Tanácsán kívül pedig minden egyes fogyasztónak és más fogyasztóvédelmi szervezeteknek is nyitva kell hagyni, vagyis populáris keresetet kell biztosítani. A törvényjavaslat által szabályozott keresetindítási jogot bármely sérelmet szenvedett fogyasztónak biztosítani kell. Az, amit a javaslat ad, az még a Ptk. 1977-ben elfogadott novellájánál is egy szűkebb megtámadási lehetőség, és azzal, hogy a törvény egyes számot használ a fogyasztóvédelmi szervet illetően, az is elég fájdalmas, holott százával lenne szükség ilyen típusú organizációkra egy normális piacgazdaság esetén.
Néhány érv a tervezet megoldása ellen, vagyis a populáris akció mellett. Perlési lehetősége két szervre korlátozza az érdekkonfliktusokat, és ez átformálja a konfliktusokat. Mire a felső szintre eljut, szűrőkön megy keresztül, belsővé válik az érdekösszeütközés, és el sem jut talán a bíróságig. A nyilvánosság garanciája teljesen hiányzik. A populáris akció mellett lehet érvelni azzal, amit már korábban említettem, hogy ez egy kontrollt jelent a versenyhivatal felett, és az állami beavatkozást tulajdonképpen helyettesíti egy alulról jövő fogyasztóvédelmi akarattal. Ne a versenyhivatal, ne valamifajta felső, kívülről létrehozott szerv védelmezze a fogyasztók érdekeit, hanem a fogyasztóknak valódi érdekvédelmi szervezete, és ennek az érdeknek az érvényesítésére legyen meg a jogi lehetőségük. Nyílt érdekkonfliktus, külső és hatékony ellenőrzés, a csoport- és a helyi érdekek markánsabb megjelenésére van lehetőség, valamint a fogyasztói öntudat és igényesség növekedésére – és az ilyen perek kapcsán mintegy próbaperekként elősegítődhet a fogyasztóvédelmi csoportoknak a meghonosodása és meggyökeresedése Magyarországon.
Végül néhány szót a törvényjavaslat terminológiai kérdéseiről. Azt javaslom, hogy a törvény címe és a generálklauzulának a definíciója – ami nagyon fontos, hiszen a részletekben kazuisztikusan nem szabályozott esetek ebbe nyúljanak bele. A negatív "tisztességtelen" kifejezés helyett egy pozitív, egy objektivizáló megfogalmazásra változzon.
A törvényjavaslat szövegezése szerint ugyanis tilos a gazdasági tevékenységet tisztességtelenül folytatni. Ez a megfogalmazás túlságosan erősnek és megbélyegzőnek hat, és ez akadályozhatja a jogalkalmazók hajlandóságát arra, hogy a törvénykezésben igénybe vegye a generálklauzulát.
Engedjenek meg egy zárójeles megjegyzést. Itt a Házban és a sajtóban is nagyon elharapódzott a törvénykezés és a törvényhozás közötti különbségnek az elmosása, nem teszünk különbséget e között. A törvénykezés az a bíróságoknak az igazságszolgáltatása, a jurisdictio, míg a törvényhozás, az, amit mi itt csinálunk a legislatio, és én ezen az úton is szeretném felhívni a figyelmet, hogy a törvénykezésnek egy ilyenfajta használata nem helyes, és nem lenne szerencsés, ha tovább terjedne. Lehet, hogy már nem lehet kiirtani.
Visszatérve a problémára, a bíróságnak a generálklauzulák igénybevételére. Ez a szakasz ugyanis a jogalkalmazó számára azt a kérdést teszi fel, hogy X vagy Y tisztességes-e. A jó erkölcs pozitív megfogalmazásával, amit a módosító javaslatom tartalmaz, a jogalkalmazónak szóló kérdést objektivizálja; azt teszi fel, hogy legalább a generálklauzula tekintetében elveszi a megbélyegző élt, és így szól: a jó erkölcs értelmében megengedhető-e X vagy Y magatartása. A jó erkölcs fogalma egyébként a római jogból, illetőleg a német jogból származik, a magyar jogba ezen az úton került be, a német dogmatika közvetítésével.
Mivel a törvényjavaslattal számos, komoly gond van polgári jogi szempontból, ugyanakkor törvényre minél előbb szükségünk van, hiszen ezt igényli a kibontakozó piacgazdaság, én kérem képviselőtársaimat és a beterjesztőket is, segítsenek abban, hogy ezeket a problémákat sikerüljön megoldani, és minél jobb törvényt tudjunk létrehozni.
Végül egy XVIII. századi angol gondolkodó bölcsességével zárom. William Godwinnal egyetértve állítom a klasszikus liberalizmus tételét, hogy "a kereskedelem soha nem virágozhat annyira, mint amikor kiszabadulhat a törvényhozók és a miniszterek gyámkodása alól". Köszönöm szépen a figyelmet. (Lelkes taps a bal oldalon, taps a jobb oldalról.)
