MILE LAJOS (MDF)
MILE LAJOS (MDF)
MILE LAJOS (MDF) Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Néhány itt elhangzott megjegyzésre szeretnék reagálni.
Először is Mécs Imre tisztelt képviselőtársam néhány kijelentésére.
Úgy érzem, hogy az ő hozzászólásában volt egy olyan szembeállítás, amit semmiféleképpen nem szabad elfogadni. Ő kardcsörtetésről, handabandázásról beszélt, ennek én egy szelídebb szinonímáját használnám, itt az ország védelmi rendszerének és harckészültségének a biztosításáról beszélnék. Ezzel állította szembe a kulturális kapcsolatok építését, ezzel állította szembe a diplomáciai kapcsolatok bővítését.
A kérdés nem úgy vetődik föl, hogy vagy biztosítjuk az ország védelmi rendszerét, vagy pedig a diplomáciában tevékenykedünk, hanem ez a kettő egyszerre is működtethető: tehát természetesen az ország védelmi képességének biztosítása nem jelenti azt, hogy ez akár a kulturális kapcsolatok vagy a diplomáciai tevékenység rovására történne. Ezt a szembeállítást nagyon hamisnak gondolom.
És még egy eszmefuttatása volt, ami engem azért is sértett, mert én is voltam katona. Akit, kérem szépen, a hadseregben fogdába csuknak, az nem biztos, hogy bűnöző, sőt még az sem biztos, hogy ez bűnöző hajlamú ember lenne, hiszen más kérdés a fegyelmet megsérteni, vagy ne adj' Isten, a szolgálati szabályzatot megsérteni a hadseregben, és megint más kérdés esetleg a törvények ellen véteni. Tehát ezt a fajta kijelentést nem tartom helytállónak.
Azt viszont, hogy a katonaidőbe bele kellene számítani a fogdában eltöltött időt egy bizonyos határon túl, megint károsnak gondolom, hiszen akkor a fegyelmező hatása ezeknek a büntetéseknek a minimálisra csökkenne.
A következő kérdés Haraszti Miklós képviselőtársam hozzászólásában rejlett számomra.
Az valóban igaz – én is abban a hadseregben szolgáltam még, amiről Ön is beszélt –, hogy ebben a hadseregben egyfajta szembenállás, az ellenzékiségnek egyfajta megtestesülése volt. Valóban bennem is kifejlődtek olyan gondolatok és érzések, amikor ott kellett szolgálnom, hogy tulajdonképpen én ennek az egésznek nemcsak a légkörével, hanem az eszmei sugallataival sem értek egyet, tehát egyfajta ellenzéki magatartás megfogalmazódhatott azzal a hadsereggel szemben. Amikor ezt a gondolatot tovább vitte Haraszti képviselőtársam, akkor elfelejtette azt hozzátenni, hogy ez a hadsereg legjobb szándékunk szerint már nem az a hadsereg. Tehát tulajdonképpen azt gonolom, hogy ugyanaz a fajta ellenzéki magatartás – most hívjam így –, ami akkor hitelesen fogalmazódott meg a hadseregben, talán most már anakronisztikussá vált, és itt azért ezt a cezurát meg kellene tenni, hogy a szembenállás esetlegesen más tartalmú lehet, mint volt ez, mondjuk, ezelőtt öt évvel.
S jóllehet nem vagyok jó nevű alkotmányjogász, de szeretnék hozzászólni ehhez a "fiatal" és "gyermek" problematikához. Pedagógus voltam, tehát bizonyos mértékig megtehetem.
Nekem az meg sem fogalmazódott a fejemben, így, ilyen szempontból nem vizsgáltam a kérdést, hogy itt ilyenfajta fogalomtisztázásra lenne szükség, hiszen én azt gondoltam, hogy elég egyszerű ésszel belátható a gyermek és a fiatal közötti különbség, a szóhasználatunk ezt jelzi is. A kisfiamat én csak jópofáskodásból szoktam fiatalembernek nevezni, de azt gondolom, hogy ezen túlmenően itt egy behatárolt korosztályról van szó, amelynek a neveléséről szó esett. Tehát nem hiszem, hogy itt az Alkotmánybírósághoz kellene fordulni azért, hogy ezt a kérdést tisztázza, sőt hozzá lehet tenni esetleg, a sorköteles katonai fiatalok neveléséről van szó, és akkor azt hiszem, nincsen több félreértés.
Még egypár gondolat ehhez a fránya nevelési kérdéshez.
Én azt gondolom, hogy egy hadsereg harckészültségi állapotához a morális mozzanatok is hozzátartoznak. Aki volt katona közöttünk, az nagyon jól tudhatja, hogy milyen az erkölcs, milyen volt az erkölcsi, szellemi tartása annak a hadseregnek, amiben kénytelenek voltunk letölteni a katonaidőnket. Azt is szeretném még hozzátenni, hogy természetesen a hadseregben, úgy gondolom, nem gépeket kellene nevelni. Tehát nem olyan embereket, akik arra specializálódtak, hogy a kezelőszemélyzetet lássák el, tehát hogy gombokat nyomogassanak, vagy masszírozzanak, hanem az egész emberrel kellene valamit kezdeni a hadseregben is.
Ehhez természetesen úgy gondolom, hogy egyfajta nevelőmunka is hozzátartozik, oktató-nevelőmunka, tehát komplexen értelmezem a fogalmat, hogyha nem mechanikusan cselekvő embereket képzelünk el a hadseregben. Abban én semmi veszélyt nem látok, hogyha ennek a nevelésnek esetlegesen az lenne az eredménye egy eszményi állapotban, hogy hazájukat szerető, érzékeny, ne adj' Isten, kulturált, értékekre érzékeny, és hazafiságra is érzékeny emberek kerülnének ki a hadseregből.
Köszönöm, ennyit szerettem volna. (Taps.)
