MÉCS IMRE (SZDSZ)

Teljes szövegű keresés

MÉCS IMRE (SZDSZ)
MÉCS IMRE (SZDSZ) Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr, Hölgyeim és Uraim! Először is örömmel szeretném nyugtázni Für Lajos miniszter úr kiegészítő expozéját, amely annak a kompromiszszumnak a részét képezi, melyről Király Béla képviselőtársam és Tirts Tamás képviselőtársam javaslatában már szó volt. A honvédelmi bizottság legutóbbi ülésén élénk vita volt arról, hogy jelentős hátrányként élik át azok a katonák, akik jelenleg vannak szolgálatban, hogy őket később szerelik le, és nekik nagyjából ki kell tölteni a másfél év szolgálati időt.
Úgy gondolom, hogy üdvözölni kell a Minisztérium készségét a kompromisszumra. Úgy gondoljuk, hogy számunkra is elfogadható Wachsler Tamás fenntartásainak a figylembevételével a miniszter úr javaslata, bejelentése.
Egy másik dologra is szeretnék visszatérni: sajnálom, hogy tisztelt képviselőtársam, Csurka István nincs itt. Ő félrehallotta azt, amit a múlt plenáris ülésen mondtam, s ezért szükséges, hogy leszögezzünk néhány dolgot. Nem mondtam olyasmit, hogy le kívánjuk építeni a magyar hadsereget, a magyar fegyveres erőt, hanem rámutattam arra, hogy csak úgy tudunk békében élni, ha barátságban élünk a környező országokkal, nemzetekkel. Ha Csurka Istvánnak nem elegendő Mécs Imre szava, aki 1956-ban védte ezt az országot, akkor figyeljen oda gróf Andrássy Gyulának posztumusz könyvére, ami 1898-ban jelent meg és a kiegyezésről szólt, amelyben ugyanezeket a gondolatokat fejtegeti és pontosan megállapítja, hogy nem tudjuk megvédeni az országot – az akkori nagy Magyarországot, ami háromszor ekkora volt – csak a jó külpolitikával, barátsággal, a kapcsolatok elmélyítésével. Odafigyelhetne gróf Teleki Pálra is – ha Mécs Imrére nem figyel –, aki nem véletlenül lett öngyilkos akkor, amikor Jugoszláviával kapcsolatban a magyar kormány hitszegő módon viselkedett, mert jól tudta, hogy barátságban kell élni, és azt a gyűlöletláncot éppen Jugoszláviánál próbálta feltörni, amivel a körénk fonódó bilincset is föl kívánta törni. Ahelyett, ha hangosan és handabandázva a hadsereg erősítéséről beszélnénk, helyette valóban a gazdasági kapcsolatokat, a kulturális kapcsolatokat növelnénk, Kodálynak és Bartóknak az útján haladnánk, egyetemeket hoznánk létre – például a közép-európai egyetemet –, azzal többet érünk el, mintha hadosztályokat állítanánk fegyverbe. Azt se felejtsük el, ha kardcsörtető nyilatkozatokat teszünk és mondjuk 10 ezer fővel megnöveljük a haderőnket, akkor rögtön körben 30-40 ezer fővel növekszik meg a hadseregek összlétszáma. Nincs más utunk, minthogy békében éljünk, nincs más utunk, mint hogy jó viszonyban legyünk.
Ami a konkrét részletes vitát illeti, szeretném felhívni ismét a szíves figyelmüket arra – melyet már többen elmondtak előttem – kétharmados törvényről van szó és nagyon fontos, hogy konszenzusra jussunk. Kérem, tekintsék jó példának azt, ami a honvédelmi bizottság és a Honvédelmi Minisztérium között történt, kérem vegyék figyelembe, hogy az Európa Tanács tanácskozó testületének a tagjai lettünk, az Európa Parlamentnek nagyon határozott és világos határozata és ajánlása van ezekben a kérdésekben. Egyértelműen leszögezik a nyugat-európai országok – ahová fel akarunk zárkózni –, hogy a polgári szolgálat tökéletesen egyenértékű a fegyveres katonai szolgálattal, az egész világ a társadalmi szolgálat felé tart.
Nyugat-Európában megszervezték azt, hogy a polgári szolgálatot a fejlődő országokban is le lehet tölteni: Afrikában – lepratelepeken – a WHO keretében, sőt preferálják azt, hogy a fiatalok más országokba menjenek segíteni, hogy megismerjék egymást. Itt nem leprásokról van szó – az előző hasonlat visszatér bennem, hanem arról van szó, hogy egy tökéletesen egyenrangú szolgálati módról és nekünk kell levetnünk azt a régi szemléletet, ami ebben kibújást, lógást, csalást vagy pedig ellenzékieskedést lát. Éppen ezért kérem Önöket, segítsenek abban – kétharmados törvény lévén –, hogy ezt az alanyi jogot, hogy ezt az alanyi jogot, amely egész Európában elfogadott, mi ebben a törvényben biztosítsuk.
Én azért vontam vissza a javaslatomat, mert Szelényi Zsuzsa FIDESZ-es képviselőtársunk javaslata szélesebb körű, jobban megfogalmazott, mint az enyém, de ezt célozza, hogy alanyi jogon a döntés az egyéné legyen. Nem lehet vizsgálni a lelkiismeretet, nem lehet a lelkiismereti döntés megalapozottságát semmilyen külső eszközzel megállapítani.
Szintén az Európa Parlament ajánlásának a figyelembevételével javasoltuk a 18 hónapi polgári szolgálatot és a 12 hónapi fegyveres és fegyver nélküli szolgálatot. Úgy gondoljuk, hogy a 18 hónapi polgári szolgálat és a még letöltendő négy hónapi szolgálat a lógosokat kiszűri, a csalókat szintén és csak azok számára biztosít döntési lehetőséget, akik valóban szociális indíttatásból vagy lelkiismereti okból fogják ezt a szolgálatot választani.
Hadd mondjam el, hogy a lelkiismereti döntést tágan kell értelmezni, mert hiszen lehetnek szociális érzékenységű emberek, akik úgy gondolják, hogy a szociális problémák sokkal nagyobbak, azokon kíván segíteni és életéből másfél évet erre kíván szentelni.
További javaslataim kapcsán javasoltam, hogy azoknak a renitens sorköteleseknek a szolgálati idejét ne hosszabbítsák meg, akik büntetésvégrehajtási, katonai büntetésvégrehajtási intézetben, fegyelmező zászlóaljban vagy fogdában töltötték katonai szolgálatuk nagy idejét. Itt kettős cél vezérelt: először úgy gondoltam, hogy emberjogi szempontból nem helyes, ha ezen emberek szolgálati idejét meghosszabbítjuk, de a honvédség szempontjából sem helyes, ha ennyire szociál-abnormis bűnöző hajlamú vagy bűnöző elemek tovább rontják a hadsereg légkörét. Tiszteljük meg a honvédséget azzal, feltételezzük, hogy teljes értékű emberek teljesítik ott a kötelességüket, élnek a haza megvédésének a jogával. Ne kényszerítsünk bűnözőket arra, hogy tovább szolgáljanak, ne kényszerítsük őket arra, hogy az újonnan behívottakat is megrontsák – éppen ezért kérem Önöket, fogadják el a javaslatomat, amit minden józan gondolkodású tiszt és tábornok egyértelműen magáévá tesz.
Még egyszer visszatérve az egész szemléletre, kérem Önöket, hogy a kétharmados szavazásra való tekintettel az alanyi jogra vonatkozó javaslatainkat fogadják el és azt a kompromisszumot is, amely a 12 hónap fegyveres és fegyver nélküli szolgálatot és a 18 hónapos polgári szolgálatot irányozza elő. Köszönöm szépen. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem