PÁL LÁSZLÓ (MSZP)
PÁL LÁSZLÓ (MSZP)
PÁL LÁSZLÓ (MSZP) Elnök Úr ! Tisztelt Ház! Megpróbálom elkerülni a tiszteletköröket az anyag dicséretével kapcsolatban, úgy érzem, erről elég sok szó elhangzott. Nem azért dicsérném, mert még az előző kormányzat készítette elő az anyagot, úgy érzem, átvette a jelen Kormány a jelentős részét. Még szidni is fogom az anyagot, mert van néhány elem, amit úgy érzem, módosítani kellene benne.
Sikeresebb lett volna a mai tárgyalás akkor, ha az árakról szóló törvénnyel együtt tárgyalnánk, hiszen számos érvet meg fogunk ismételni a hét végén, ami ehhez a kérdéshez is kapcsolódik. Talán egy kicsit gyorsította volna a Parlament munkáját, ha az összefüggések miatt együtt kerül napirendre a két téma.
Jónak tartja a szocialista párti frakció ezt a törvényt, ezen az alapon tartja célszerűnek előre haladni a piacgazdaság építésében. Ugyanakkor az ellentmondásról is elhangzott néhány mondat, amit én is szeretnék aláhúzni. A törvény rendkívüli módon hasonlít azokra a törvényekre, amelyeket valóban működő piacgazdaságokban elfogadtak, és használnak ma is. Ezek a piacgazdaságok lényegesen nagyobb méretű gazdaságok, mint a mienk. Az ellentmondás nem a törvények között látszik lenni, hanem a valóságban.
A nyugat-európai piac valósága és a magyar valóság nincs annyira közel egymáshoz, mint azok a törvények ehhez a törvénytervezethez. Ezért az az érzésünk, hogy valójában csak folyamatában, tendenciájában lehet érvényesíteni ezt a törvényt teljes mértékben, hiszen gondoljanak bele, hogy 1991. január 2-től kezdve számos vállalatközi megállapodás válhat törvénytelenné. Sokkal nagyobb számú, mint egy valóban működő piacon. A magyar vállalatok jelentős része, ha nem is akar piackorlátozó magatartást folytatni, az egymás közötti megállapodásaival – tekintettel a piac kis méreteire és a vállalatok nagy méreteire – monopolisztikus lépéseket, piacellenes lépéseket tesz és támadhatóvá válik. Javasoljuk ezért, hogy fontoljuk meg még egyszer azokat a mértékeket, amelyeket a törvény előirányoz a versenyhelyzetet korlátozó mértékekként – emlékezzenek vissza, hogy az 5. § 5%-ban, a későbbi §-ok 30%-ban tesznek korlátozó intézkedéseket. Ezek a százalékok tarthatatlanná válnak abban a pillanatban, amikor egy nagy, valóságosan monopolhelyzetben lévő magyar vállalatról beszélünk.
Elhangzott már az, hogy mint vevő, számos magyar intézmény van eleve monopolhelyzetben. Mint szolgáltató, a közlekedési tárcának szinte minden vállalata monopolhelyzetben van. Ezt a monopolhelyzetet egyetlenegy szerződésével támadhatóvá teszi még akkor is, ha jóindulatúan szerződik. Ezért javaslom, hogy közös gondolkodással keressünk esetleg ma a magyar valósághoz közelebb lévő határértékeket, és határozzuk el azt, hogy amint a magyar piac fejlődik, folyamatosan ezeket a határértékeket lejjebb fogjuk szállítani.
A javaslat emellett, úgy érzem, továbbfejlesztésre szorul abban a tekintetben, hogy bizonyos bürokratikus eljárásokat túlzottan kötelező módon ír elő. Kötelező módon írja elő a vállalatok számára a bejelentést különböző szerződések megkötéséről. Azt hiszem, ebben egyszerűsíteni lehet a folyamatokat, legyen a vállalkozó felelőssége az, hogy ha ők úgy érzik, hogy korlátozni fogják a piac tevékenységét, akkor jelentsenek a hivatalnak. De csak akkor, különben, ha esetlegesen megtámadják ezeket a vállalkozókat, akkor eljár a hivatal, és úgyis felül kell vizsgálni a szerződéseket. Abban az esetben, ha minden szerződés, minden megállapodás a hivatal elé kerül, ez egy rendkívül hosszadalmas és nagy tömegű papírral járó eljárást vonzana maga után.
Ennek kapcsán szeretném megemlíteni, hogy a dolog természetéből következik, hogy rengeteg szubjektív szempontot kell vizsgálnia a majdani bizottságoknak, a hivatal majdani szervezetének. Fel kell tételezni, hogy ez a szervezet abszolút jóindulatúan fog eljárni, ugyanakkor a szubjektivitás kiküszöböléséhez tartozik az a javaslat, ami a szabad demokraták részéről elhangzott, hogy esetleg függetlenebbé kell ezt a szervezetet szervezni a kormányzattól. Aláhúznám: a mindenkori kormányzattól.
Még két kisebb gondolatot szeretnék fölvetni. Az egyik a bírságok kérdése. Az anyag előirányozza, hogy a szabályokat megsértő különböző bírságok megfizetésére kötelezhető, és ha nem állapítható meg, hogy kinek a kárára történt a szabálysértés, ebben az esetben az állam számára kell befizetni a bírságokat. Megfontolásra javasoljuk, hogy abban az esetben, ha a konkrét sértett nem fellelhető, akkor a bíróság mérlegelhessen aközött, hogy az állam számára, illetve az érdekképviseleti szerv számára milyen arányban osztja meg a bírságokat. Például a fogyasztói érdekvédelem szempontjából a fogyasztók tanácsa vagy más szervezetei legalább olyan jól tudják majd hasznosítani az itt befolyó bírságokat, mint az állami szervek.
Egy utolsó kérdés. A definíciókról már esett szó Csépe Béla felszólalásában. Egy definíciókérdést szeretnénk figyelmükbe ajánlani, az áru fogalmának a definiálását. Ez nagyon nehéz definíció, egészen más monopolhelyzetek vannak, ha egy konkrét árut nézünk, mint akkor, ha egy konkrét fogyasztási igény kielégítésére alkalmas bármit. Javasoljuk, hogy ezért ezt a fogalmat precízen fogalmazzuk meg a törvény elején, s ezzel tegyük lehetővé azt, hogy például azon ne kezdjenek majd a vállalkozók egymással vitatkozni, hogy a fogkrémben 5% alatti a piaci részesedése valakinek, vagy az Amodent fogkrémben. Azt hiszem, ez két különböző kategória. A törvényben ezt feltételezhetően jól meg lehet fogalmazni. Mindezt figyelembe véve elmondanám, hogy benyújtottunk két komplett módosítási javaslatsort. Nem elvi kérdésekben vitatkozunk, hanem gyakorlatias, jobb megoldásokat viszünk a javaslatainkba. Az 591–es számú javaslatról azonban lemaradt az aláírás – legalábbis az én másolatomról – de tudják, hogy ez az enyém, hiányzik róla a nevem és a pártom neve. Elnézést kérek érte. Köszönöm szépen. (Taps.)
