JÓZSA FÁBIÁN, DR. (MDF)

Teljes szövegű keresés

JÓZSA FÁBIÁN, DR. (MDF)
JÓZSA FÁBIÁN, DR. (MDF) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Bár magam nem terveztem az általános vitában hozzászólást, az előttem szóló két képviselőtársam felszólalásának tartalma arra indított, hogy egy kérdéskörhöz – nevezetesen a köztársasági megbízott megyei hivatalainak a kérdésköréhez – hozzászóljak.
Már az önkormányzati bizottságban a kérdésről folytatott vita során is fölmerültek azok a hangok, amelyek ellenezték, hogy a köztársasági megbízott a megyékben hivatalokat hozzon vagy hivatalokat hozhasson létre. Nem az első alkalom ez, amikor tulajdonképpen a magyar közigazgatás fennálló rendszerét megkérdőjelezik, és kétségbe vonják mindazokat a funkciókat és feladatokat, amelyeket a közigazgatás jelenlegi rendszere is tartalmaz és megvalósít, és amelyeket egy új magyar közigazgatás jövendőbeli tevékenysége sem fog tudni nélkülözni.
Pillanatnyilag körülbelül 1700 jogszabály állapít meg hatásköröket a tanácsi és annak jogutódja, az önkormányzati szervek részére. A közeljövőben várható, hogy a Kormány elő fogja terjeszteni az önkormányzatok hatáskörére vonatkozó egységes törvénytervezetet, de ezen túlmenően számos ágazat, az oktatástól az egészségügyön keresztül, törvényi szinten hatásköröket és feladatokat fog megállapítani az önkormányzatok számára.
A köztársasági megbízott hivatalának, illetőleg hivatalrendszerének eredményes működése érdekében figyelemmel kell kísérni a területi elveket, és ezen belül a megyei közigazgatás által ma és a közelmúltban is megvalósított funkciókat és feladatokat. Ennek során nem lehet figyelmen kívül hagyni azt, hogy a megyei tanácsok szakigazgatási szervei több tízezer államigazgatási hatósági ügyben hoztak évről évre határozatot. Ezek a szakigazgatási szervek megyei szinten szerveződtek; ezek a szakigazgatási szervek azok, amelyek szakmailag jól képzett és szakmai gyakorlattal rendelkező apparátussal bírnak. Nem tudom, hogy képzelik a szabad demokraták és a szocialista párt képviselői azt, hogy ezeket a személyeket egyszeriben el lehetne bocsátani, szélnek lehetne ereszteni – amikor ugyanazok a funkciók és ugyanazok a feladatok élni fognak. Egy egészen más területen, egy régióközpont-városban – én azt gondolom, a feladatok nem fognak csökkenni – azok a hatósági ügyek, azok az államigazgatási ügyek, amelyeket jelenleg a megyei tanácsok szakigazgatási szerveihez telepítettek, túlnyomó részben a helyi önkormányzatok hivatalaihoz, illetőleg jogorvoslati jogkörben a köztársasági megbízott hivatalához fognak kerülni és tartozni. Nem tudom, hogyan képzelik el, hogy innen, a megyei székhely-városokból szélnek eresztik azokat a képzett közigazgatási alkalmazottakat, akik ezeket több éve vagy évtizede folyamatosan, szakszerűen végzik, ugyanakkor a régióközpont-városokban pedig százszámra duzzasztják föl, megfelelő szakképesítés és főképpen megfelelő szakmai gyakorlat hiányában a köztársasági megbízott hivatalát. Nem fog érdemben csökkenni az ügyek száma, nem fognak érdemben csökkenni azok a feladatok, amelyeket meg kell oldani. Nem beszélve arról, hogy egy régió területén az államigazgatási hatósági ügyintézést, ezen belül a helyszínre történő kijárásokat, szemléket, meghallgatásokat, bizonyítási eljárásokat – amelyeket az államigazgatási eljárási törvény tartalmaz – sokkal nehezebb megszervezni, sokkal nagyobb költségbe kerül végrehajtani, mint akkor, ha az adott hivatal, amely a funkciót gyakorolja és ellátja, az állampolgárhoz fizikailag is elérhető távolságra, fizikailag is megközelíthető távolságra található.
Épp ezért én azt gondolom, hogy ha azt mondanám, hogy a köztársasági megbízottnak tilos hivatalt létrehoznia a megyében, félreértés ne essék, ez a hivatal egységes, a köztársasági megbízottnak egy hivatala van, a megyei mint területi hivatal ennek az egységes szervezetnek egyik része s önálló szervezeti egysége, azonban a hatáskör szempontjából a hatáskör telepítettje, a hatáskör megtestesítője minden esetben és kizárólag a köztársasági megbízott, tehát nincs semmiféle differencia a régióközpontban működő hivatal és annak helyi, megyei székhelyen működő egysége között.
Nem tudom, hogyan képzelik, hogy mit eredményezne egy ilyen típusú megoldás, mit eredményezne a megyeszékhelyeken, mit eredményezne a régióközpontban, ahol egy hatalmas hivatalt kellene létrehozni és működtetni, mit eredményezne a kisvárosokban és a községekben, hogyan érnék el ezt a hivatalt az állampolgárok. Egy példát hoztam fel az önkormányzati bizottság ülésén is: abban az esetben, ha a köztársasági megbízott csak székhelyén működtethetne hivatalt, Kunszentmiklós városból, amely Budapest alatt van, Szegedre kellene az állampolgároknak lejárni ahhoz, hogy ügyüket intézni tudják. Azt hiszem, hogy ez életidegen megoldás volna. (Taps a jobb oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem