SZIGETHY ISTVÁN, DR. (SZDSZ)

Teljes szövegű keresés

SZIGETHY ISTVÁN, DR. (SZDSZ)
SZIGETHY ISTVÁN, DR. (SZDSZ) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Egészen röviden szeretnék Vastagh Pál felszólalására reagálni, hiszen érintette a felszólalásomat. Én nem érzem, hogy bármiféle alkotmányos sérelem lenne abban, ha két különböző foglalkozási ág jövedelmi viszonyait jogszabály eltérő módon állapítja meg. Semmiféle olyan azonosság nincs az alkotmányban, amely ezt előírná. Amint én az előbb már hivatkoztam rá, kimondottan a mi értékelésünktől függ, hogy kiemelten kívánjuk-e az igazságszolgáltatáson belül a bíróságot értékelni, vagy pedig nem. Természetesen ismételten hangsúlyoznom kellene, hogy ez az ügyészek részére semmiféle hátránnyal nem járna, hiszen az ő javadalmazásukat ez nem érintené. Ugyanakkor hangsúlyoznom kell azt is, hogy azok a módosító indítványok, amelyekkel az elmúlt héten sikerült jobbá tenni ezt a törvénytervezetet, őrájuk ugyanúgy vonatkoztak. Tehát őket is támogattuk ebben a kérdésben, csak mindössze szeretnénk a bíróságnak ezt a kiemelt szerepét hangsúlyozni. (Kis taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem