PAP ANDRÁS (MDF)

Teljes szövegű keresés

PAP ANDRÁS (MDF)
PAP ANDRÁS (MDF) Elnök úr! Tisztelt Ház! Tulajdonképpen az általános vitában kellett volna hozzászólnom, és magamra kell vállalnom egy bizonyos mértékig a szakmai sovinizmus vádját is abban a tekintetben, hogy itt hallhattuk kiváló, jogvégzett kollégáink indoklásait arra vonatkozóan, hogy erre a törvényre most szükség van, a bíróknak, illetve az ügyészeknek meg kell emelni a fizetésüket.
Én tanár vagyok, és ha egy egészen egyszerű összehasonlítást végzek, megnézem, hogy vajon egy idős, nyugdíjba menő pedagógusnak a fizetése mikor fogja elérni azt a legkisebb fizetési határt, amelyet e szerint a tervezet szerint egy bírósági fogalmazó, illetve egy ügyészségi fogalmazó elér, akkor azt kell megállapítsam, hogy nemigen fogja elérni, nyugdíjban sem!
Ismételem, magamra vállalom a szakmai sovinizmus vádját, és jelezni kívánom azt, hogy ennek a változtatásnak a mértéke, időzítése nem elfogadható számomra. És nem kérek senkit sem, hogy kövesse a példámat, de jelezni kívánom tartózkodásommal a szavazás során azt, hogy vannak olyan társadalmi rétegek, amelyek talán a változásokban legalább ilyen fontosak; nem ebben a hatalmi háromszögben helyezkednek el, de a változás számára legalább olyan fontos szellemi erőket képviselnek, s amelyek javadalmazására – úgy hallottam – körülbelül a jövő évben 20 százalék körüli béremelés lesz.
Tudom, hogy nagyságrendileg lényegesen nagy különbségek vannak, ennek ellenére szeretném ezt a fenntartásomat ily módon is jelezni. Köszönöm szépen. (Nagy taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem