MATYI LÁSZLÓ, DR. (SZDSZ)
MATYI LÁSZLÓ, DR. (SZDSZ)
MATYI LÁSZLÓ, DR. (SZDSZ) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mint már a törvényjavaslatot előterjesztő pénzügyminisztériumi államtitkár asszony is említette, a kormányzat a múlt Parlament döntése alapján lépéskényszerbe került. Vagy egy teljesen új illetékkódexet terjeszt a Parlament elé, vagy azt az utat választja, hogy az akkor végrehajtási rendelkezésekben szereplő határidőt akár határozott, akár határozatlan időre kitolja.
A kormányzat az előbbi megoldást választotta: egy új illetékkódexet terjesztett a Ház elé. Erről a kódexről ellenben meg kell állapítani, hogy csak formájában új. Lényegében a régi törvénynek, a régi törvényhez kapcsolódó pénzügyminisztériumi rendeleteknek az egységes szerkezetbe foglalása történt, illetve jelentős változás a kulcsok, az összegszerűség kérdésében található. Egy jelentős előrelépés mégis történt, ami a törvényjavaslat indoklásában található. Végre kimondást nyert, hogy a vagyonátruházási illeték lényegében egyszeres vagyonadóként üzemel. Lényege az, hogy az állampolgárok személyi és magántulajdonában felhalmozott vagyont – túl a rendszeres évi jövedelem- és egyéb adókon – még egyszer bizonyos jogügyleteknél, bizonyos tények mevalósulása esetén vagyonadó alá veti.
Ebből kifolyólag minden illetéktörvénynek fontos szempontja, hogy ez a központi, illetve a helyi önkormányzatok költségvetéséhez milyen bevételi forrással járul hozzá.
Föl kell tenni azt a kérdést, hogy mitől függnek az illetékekkel kapcsolatos állami központi bevételek: az illetékek kulcsától vagy a forgalomtól. Meggyőződésünk szerint nem az illetékek kulcsától függ, hogy a központi költségvetésnek, illetve a helyi önkormányzatok költségvetésének mekkora a bevétele, hanem attól, hogy az adott térségben, adott országban, vagy az ország adott településén belül mekkora a vagyonmozgás, akár visszterhes, akár ingyenes formában.
Meggyőződésünk szerint az ebben a törvényben használt kulcsok, az ajándékozási szerződésekre gondolok, nem azt az utat választják, hogy a minél nagyobb forgalmat preferálják. Abból a koncepcióból indul ki, hogy bevételeket könnyebben lehet elérni azáltal, hogy viszonylag magas illetékkulcsokat állapít meg. Ugyanígy föltette az értesüléseink szerint a törvénytervezet megalkotója az előkészítés során azt a kérdést, hogy van-e értelme különbséget tenni ajándékozási és öröklési illetékek között, az ajándékozás és az öröklés, mint két jogügylet között. Meggyőződésünk szerint van. A kormányzat ettől eltérő álláspontot foglalt el. Véleményünk az, hogy azért kell különbséget tenni ajándékozási és öröklési jogviszonyok között, mert az egyik az kétoldalú jogügylet – az ajándékozási szerződésnél –, ahol nemcsak az ajándékozó szándékával jön létre, hanem ahhoz kell a megajándékozott elfogadó nyilatkozata. Tehát az az állampolgár, akit meg akarnak ajándékozni a nyilvános illetéktörvény alapján, egyértelműen tudja, hogy milyen terheket vállal ezzel magára, amenynyiben az ajándékot elfogadja.
Ugyanakkor az öröklésnél, amely a halál tényéhez kapcsolódik, amely általában a családokat alapvetően megrendíti, nincs választási lehetősége az állampolgárnak. Így álláspontunk szerint ez okból különbséget kell tenni az ajándékozási, illetve az öröklési jogügyletek között aszerint, hogy milyen illetékkulcsokat használunk ezzel kapcsolatban.
További fontos kérdés – pont arra, amire az államtitkár asszony is említette –, hogy egy rendszerváltásnál, amelyben a Parlamentben helyet foglaló valamennyi párt a magántulajdon kialakulását, a magántulajdon megerősödését preferálja, ezekkel a kulcsokkal, amelyeket ez a törvény alkalmaz, sikerül-e ezt a célt elérni? Meggyőződésünk szerint ezek a kulcsok túl magasak. Az állampolgárokat döntően színlelt szerződések készítésére kényszerítik, a tényleges vagyonmozgások jelentős részének eltitkolására. Aki gyakorlatban dolgozott mint jogász, tudja, hogy számtalan lehetőség van arra, hogy az ajándékozási szerződés helyett hogy kell színlelt adásvételi, tartási, életjáradék- stb. szerződést kötni.
Ezen a szemléleten nem változtat a jelenlegi törvény. Ahelyett, hogy viszonylag alacsony kulcsokat állapítana meg, és ezzel nyilvánossá tenné a tényleges vagyonmozgásokat, változatlanul megmarad a magas kulcsoknál, ami a színlelt szerződésekhez vezet, és nem utolsósorban ezzel csökkenti a központi költségvetés, illetve a helyi költségvetések bevételét.
További kérdésként merül fel, hogy indokolt-e ilyen mértékű kulcsokat használni akkor, amikor az értékpapíroknál mind az ajándékozás, mind az öröklés illetékmentes. Ez változatlanul egy olyan kiskaput biztosít, amivel a vagyont át lehet játszani, a vagyont át lehet ruházni úgy, ami lényegében az illetékezés alól kivonja az adott vagyonmozgást. Álláspontunk szerint, habár tényleg nagy társadalmi érdek fűződik ahhoz, hogy a befektetések bizonyos kedvezményekben részesüljenek, ugyanakkor nem tudjuk, hogy miért preferálja a törvény ilyen formában az értékpapírokhoz kötődő befektetéseket, ahelyett, hogy egyformán preferálná a kistulajdont, a magántulajdonnak azokat a formáit, amelyek nem értékpapírokhoz kötődnek, hanem konkrét termelési eszközökhöz, ingatlanokhoz stb.
Így álláspontunk szerint egyrészt a jelenlegi kulcsokat jelentős mértékben csökkenteni kell, másrészt különbséget kell tenni ajándékozási, illetve örökösödési illetékek között.
Ami a bírósági eljárást, az illetékek másik formáját, az eljárási illetékeknek az egyik részét illeti, meggyőződésünk, hogy a jelenlegi törvény nem lesz egy sokáig tartó, egy tartós törvény. A kormányprogramban szereplő közjegyzői szervezet átalakítása, a magánközjegyzőség bevezetése értelemszerűen érinteni fogja a jelenlegi illetéktörvényt, amely, mivel ilyen ma a helyzet, a jelenlegi rendszerhez kötődik, és eszerint szabja meg a közjegyzői eljárásoknak az illetékét, illetve költségeit.
Ugyanakkor tervbe van véve a háromfokú eljárásnak a bevezetése, amely szintén azt eredményezi, hogy a jelenlegi illetéktörvénynek ehhez a részéhez is hozzá kell nyúlni.
Ami külön a bírósági eljárások illetékezését érinti, az a kérdés, hogy kell-e bármilyen plafont bevezetni az eljárási illetékekhez. Kell-e az, hogy 300 000 forint felett, ami 30 millió forintnak felel meg, ha jól számoltam, azon túl, ha bármilyen pertárgyért perelnek a bíróság előtt, ne kelljen további illetéket fizetni. Álláspontunk szerint nem kell a jelenlegi plafont megtartani: vagy el kell törölni, vagy lényegesen magasabb összegben kell az illetékplafont megállapítani.
Ami álláspontunk szerint a jelenlegi inflációs körülmények között nagymértékben sérti az állampolgárokat, az az a tény, hogy a jelenlegi törvénytervezet a hagyatéki eljárások esetében a közjegyzői hagyatékátadó végzéshez köti az illetékfizetés időpontját. Azaz akkor, amikor a hagyatékátadó végzést a közjegyző megküldi a földhivatalnak, illetve a földhivatal továbbküldi az illetékhivatalnak. A gyakorlatban számtalan esetben fordul elő, hogy a halál ténye és a hagyatékátadó végzés között nem egy-két hét, hanem egy-két év telik el. Ebben az időszakban az infláció folytán keletkező értékemelkedést illetékezi, azaz vagyonadóztatja meg a törvénytervezet, és próbál egy olyan inflációs jövedelmet adóztatni, amely álláspontunk szerint indokolatlan, ugyanakkor bizonyos szempontból ellentmondásban van a Polgári Törvénykönyvvel, mely kimondja, hogy az öröklés, a vagyonátszállás, a jogátszállás a halál pillanatában ipso iure áll be.
Mindezekre figyelemmel, álláspontunk szerint a jelenlegi törvény jelentős átalakítással szolgálja csak ténylegesen a gazdasági rendszerváltást, és veszi figyelembe azt az inflációs gazdasági körülményt, amelyben a jelen törvényt elfogadjuk. Köszönöm figyelmüket. (Taps balközépen.)
