KÓNYA IMRE, DR. (MDF)

Teljes szövegű keresés

KÓNYA IMRE, DR. (MDF)
KÓNYA IMRE, DR. (MDF) Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Nem akartam szólni, de Haraszti Miklós képviselőtársunk hozzászólása, annak mondanivalója késztetett arra, hogy kénytelen vagyok igen sarkosan fogalmazni, és azt mondani, hogy a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja nevében visszautasítom azt a fajta mondanivalót, ami Haraszti Miklós képviselőtársunk szavai mögül kicsengett.
Itt nem arról van szó, hogy nem lehet valakinek más jogi álláspontja, mint amit előterjesztett a Kormány. Itt arról sincs szó, hogy az álláspont következetességét ne vitathatná valaki. De arról igenis szó van, hogy visszautasíthatjuk azt, amikor a Kormány egész törvényalkotási működésének a jóhiszeműségét kérdőjelezi meg valaki. Amikor azt mondják, hogy egy olyan tendencia látszik itt kibontakozni, hogy a jogállamiság ellen kíván a Kormány fellépni, a habeas corpus hiányára történik itt hivatkozás, a habeas corpus hiányára, amire – hangsúlyozom – egy olyan alkotmánymódosítási javaslat keretében került előterjesztésre az egész, amely a Szabad Demokraták Szövetségének teljes egyetértésével találkozott. És akkor, amikor a legnagyobb ellenzéki párt hajlandó a jogállamiság megteremtése érdekében együttműködni a kormányzó pártokkal és a Magyar Demokrata Fórummal, amikor megindul egy ilyen kívánatos tendencia, akkor az egyik képviselő föláll, és azt mondja hangzatos módon és hangulatkeltő módon, hogy ez az egész kormányzati működés a jogállamiság ellen hat. Ezt kénytelen vagyok visszautasítani a Magyar Demokrata Fórum nevében, és remélni tudom csak azt, hogy ez az alig burkolt felhívás a sajtó felé – hogy igyekezzenek szintén észrevenni ezt a mögöttes szándékot a Kormány jogalkotási politikájában –, ez nem talál meghallgatásra, mert a sajtó nyilván a valóságot nézi, és prekoncepciók nélkül ítéli meg a Kormány működését.
Nagyon csodálkozom a prekoncepción egy olyan ellenzéki politikus szájából, aki hasonló módon harcolt az ellenzéki erőkkel, amelyek most a Magyar Demokrata Fórum, a Független Kisgazdapárt és a Kereszténydemokrata Néppárt képében végre hatalomra kerültek; és hogy mégis megkérdőjelezi a munka elején, a törvényalkotási folyamat elején a jóhiszeműséget, hogy itt igenis egy jogállam kiépítése folyik – ezen rendkívüli módon csodálkozom, és csak sajnálkozni tudok. Köszönöm szépen. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem