BALSAI ISTVÁN, DR. igazságügy-miniszter:

Teljes szövegű keresés

BALSAI ISTVÁN, DR. igazságügy-miniszter:
BALSAI ISTVÁN, DR. igazságügy-miniszter: Tisztelt Országgyűlés! 160 jegyzőkönyvi oldal az általános vita során kifejtett vélemények súlya, ebből a képviselők egyik fele kifogásolta, hogy a miniszterelnök úr egy személyre kívánja bízni; a másik fele pedig – s az ellenzéki képviselőkre is vonatkozik ez – azt kifogásolta, illetőleg indítványozta, hogy a két tárcához tartozó négyféle szolgálatról van szó. Ellentétben Demszky úr által az imént hangoztatott érveléssel, éppen a Szabad Demokraták Szövetségéhez tartozó képviselők közül Szabó Miklós és mások azért fejezték ki aggodalmukat, hogy ne egy kézben összpontosuljon a szolgálatok miniszterelnöktől való eltávolítása folytán a felügyelet.
Úgyhogy ebből a szempontból sajnos a jegyzőkönyvek megcáfolják az iménti felszólalást, de nem akarom a 160 ember véleményét itt előszedni, hiszen úgy tűnik most már, általában mindig 18 óra felé izzik fel a légkör a parlamenti vitában, s én nem kívánok részletesen kitérni minden hozzászólásra, annál is kevésbé, mert nem személyesen vettem részt ebben, de áttanulmányoztam az iratokat.
A lényeg a következő: a Kormány támogatja azt a most már bírált és a Kormánynak tulajdonított módosító indítványt, amelyet Kiss György, a Magyar Demokrata Fórum képviselője előterjesztett, s amelyet – utóbb megtárgyalt formájában – mindkét szakbizottság, az alkotmányügyi bizottság és a nemzetbiztonsági bizottság is támogat. Egyetértünk a módosító indítványban foglaltakkal, s e szerint a 4. szakaszban meghatározott feladatokat a honvédelmi miniszter és a kijelölt tárca nélküli miniszter felügyelete alatt álló nemzetbiztonsági szolgálatok végzik. Ez a Kormány álláspontja is, tisztelettel kérem, a szavazáskor ezt szíveskedjenek figyelembe venni, s ilyen értelemben a korábbi módosítást, amely a nemzetbiztonsági bizottságban megfogalmazódott, mi nem támogatjuk, s az eredeti kormányjavaslattal szemben tehát ezt tartjuk fenn mint álláspontunkat, úgyhogy ezt kérem, hogy támogassák.
Nem kívánom még egyszer az érveket és az ellenérveket sorra venni, világos a Kormány szándéka, s egyúttal szeretnék válaszolni, bár több héttel ezelőtt hangzott ez el Kőszeg Ferenc és Haraszti Miklós képviselő úrtól is, s nem akarom még egyszer a vita izzó légkörét most tovább fokozva részletesen taglalni az ott elhangzottakat, de azért azt vissza kell utasítanom a Kormány nevében – azokat a hozzászólásokat – amelyek a Kormány jóhiszeműségét kívánták megkérdőjelezni. Azt is vissza kell utasítanom – szó szerint megpróbálom idézni ezt a részét –, hogy arra számít – mármint a Kormányzat –, hogy itt minden keresztülmegy. Mi egyáltalán nem erre számítunk tisztelt Parlament, s amint mutatja a történések sorrendje, a Kormány a pontosított, és ily módon általa is támogatott szövegben pontosan a képviselői indítványnak megfelelően kívánja világosan megvalósítani törekvéseit, tudniillik a miniszterelnök, aki egyébként – közjogilag világos, ezt már nagyon sokszor elmondtuk – felel a Kormány működéséért, hiszen személyéhez fűződik a Kormány többi kinevezett tagjának a tevékenysége is, tehát ez nem érv, – hogy ilyen értelemben magától elhárítaná a felelősséget, hanem a munkamegosztás természetéből, s ezen szolgálatok szakszerű felügyelete biztosításának igényéből származik ez a kormányzati törekvés. Ez azt hiszem elég világos, ez jóhiszemű, s nem arra számítottunk, hogy itt minden keresztülmegy.
Nem kívánok többet ezzel foglalkozni, az tehát a kérésem, hogy szíveskedjenek a módosított indítványt támogatva a Kormány törekvéseit támogatni szavazatukkal. (Taps.)
Határozathozatal

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem