Komjáthy Aladár: A halál
Komjáthy Aladár: A halál
Lefekszünk egyszer, mint a többi estén,
kezünk mellett a könyv, a lámpafény
szelíden biztat: «Olvass, rossz keresztény,
tán van számodra nyugtató remény.»
És olvasunk, de hirtelen, szivünket
vad fájdalom villáma fúrja át
s míg kérdezzük riadtan: «Jaj! ki büntet?»
megízleltük immár a bús halált.
Fekszünk az ágyon, hitvány, néma tárgyként,
elszenvedtük, amit orozva ránk mért
a sors. Többé nem jajgatunk soha;
nem halljuk, hogy a langyos csillagoknak
a fák s virágok, égve, mit zokognak
s mit énekel a vágyak ostroma.
kezünk mellett a könyv, a lámpafény
szelíden biztat: «Olvass, rossz keresztény,
tán van számodra nyugtató remény.»
És olvasunk, de hirtelen, szivünket
vad fájdalom villáma fúrja át
s míg kérdezzük riadtan: «Jaj! ki büntet?»
megízleltük immár a bús halált.
Fekszünk az ágyon, hitvány, néma tárgyként,
elszenvedtük, amit orozva ránk mért
a sors. Többé nem jajgatunk soha;
nem halljuk, hogy a langyos csillagoknak
a fák s virágok, égve, mit zokognak
s mit énekel a vágyak ostroma.
