Jankovics Ferenc: Áldj meg minket, Jézus!
Jankovics Ferenc: Áldj meg minket, Jézus!
Beharangoztak már, siess,
dünnyög a régi orgona,
már lángadoznak az öles
gyertyák s a hívek marcona
bajszokkal, pislogatva állnak,
torkukban érces harsonák
reccsennek - a tépett leányok
mint egy marék leszórt virág.
dünnyög a régi orgona,
már lángadoznak az öles
gyertyák s a hívek marcona
bajszokkal, pislogatva állnak,
torkukban érces harsonák
reccsennek - a tépett leányok
mint egy marék leszórt virág.
Mordul a menny, a kóruson
a repedt fujtató nyikordul,
üvöltik: "Édes Jézusom..."
- a pap a Szentséggel kifordul -
s mintha arcukon századok
ereznyi baja ütne ki -
ó, arcok, arcok, fájdalom
vakotás, sápadt tükrei!
a repedt fujtató nyikordul,
üvöltik: "Édes Jézusom..."
- a pap a Szentséggel kifordul -
s mintha arcukon századok
ereznyi baja ütne ki -
ó, arcok, arcok, fájdalom
vakotás, sápadt tükrei!
Uram, ki vagy e pillanatban,
mikor minden seb kifakad,
mit gondolsz te most szent magadban,
látván e sárga arcokat?
Tekintesz-e kis templomodra,
mely tornyosodó éjben itt,
zengedezve és bukdácsolva
mint kis hajó a szélben ing?
mikor minden seb kifakad,
mit gondolsz te most szent magadban,
látván e sárga arcokat?
Tekintesz-e kis templomodra,
mely tornyosodó éjben itt,
zengedezve és bukdácsolva
mint kis hajó a szélben ing?
A fájdalom a haragot
a szívekből régen kimosta.
Nézd, hogy tisztelik a papot,
ha kezében fölszáll az ostya.
Fiatalok s magukba roskadt
öregek - mérges homlokok
áhítanak valami jobbat,
fölengednek a bánatok:
a szívekből régen kimosta.
Nézd, hogy tisztelik a papot,
ha kezében fölszáll az ostya.
Fiatalok s magukba roskadt
öregek - mérges homlokok
áhítanak valami jobbat,
fölengednek a bánatok:
Vészes ragyogás, halálos fény
ül homlokukra, glóriás
fejük körül terjeng a tömjén
mint kéklő szellemóriás,
s mint a tömjén száll fölfelé,
úgy néznek mindig magasabbra,
már kint járnak a temetőn -
onnan riadnak föl a papra,
ül homlokukra, glóriás
fejük körül terjeng a tömjén
mint kéklő szellemóriás,
s mint a tömjén száll fölfelé,
úgy néznek mindig magasabbra,
már kint járnak a temetőn -
onnan riadnak föl a papra,
Ki fölemeli szentelőjét
s előbb a grófnét, majd a grófot,
majd az ispánt, majd szakácsnőjét,
aztán a többi hordalékot,
kit egy bárkába vert a tenger,
beszenteli s eltűnik vérdús
nyakkal - utána ezer ember
üvölti: "Áld meg minket Jézus!...
s előbb a grófnét, majd a grófot,
majd az ispánt, majd szakácsnőjét,
aztán a többi hordalékot,
kit egy bárkába vert a tenger,
beszenteli s eltűnik vérdús
nyakkal - utána ezer ember
üvölti: "Áld meg minket Jézus!...
