Devecseri Gábor: Kinek haját a nap fakítja
És nyáját vele gyarapítja, a többivel terelgeti;
a láthatár szélén; az érett kalászú búzaföldeket
A sors le nem csak, úgy repül, mint a sas, ha lassudan evez.
az úti hang eladalítja s ha furcsán reszket a vidék,
de sértetlen marad s vidulván, az ösvényen át hazatart.
Gondolkozzék? Hisz nekem is két megszokott cselekvés között
Megül a tájon az ezüstkék, füvön bogárka alhatik,
s hogy este, a csodálkozó kis homályban, pupillája tág.