FENYŐ LÁSZLÓ: MÁRCIUSI ÁLOM
FENYŐ LÁSZLÓ: MÁRCIUSI ÁLOM
Álmosító, bolond idő,
vaj tél ez még vagy már tavasz,
ez a badar kétféleség:
a szellő langy, az út havas…
Mostanában mindig aludnék
s miért is ne? A test okos,
mi elől vinne menekülni?
mi rossz az, melyből eloroz?
vaj tél ez még vagy már tavasz,
ez a badar kétféleség:
a szellő langy, az út havas…
Mostanában mindig aludnék
s miért is ne? A test okos,
mi elől vinne menekülni?
mi rossz az, melyből eloroz?
Alunni, egyre csak alunni,
új világ készül odakünn,
alunni, egyre csak alunni,
hogy ne lázadj, lázadni bűn.
Merülj el álmok méh-ködébe,
legyen túlvilág, feledés
a párna… s hadd szökjön ki könnyed:
e madárszárnyú remegés…
új világ készül odakünn,
alunni, egyre csak alunni,
hogy ne lázadj, lázadni bűn.
Merülj el álmok méh-ködébe,
legyen túlvilág, feledés
a párna… s hadd szökjön ki könnyed:
e madárszárnyú remegés…
Látom, egy csukaszürke zubbony
fojtja az égboltozatot,
Nappal is hűvös szuronyokként
böknek át rajt a csillagok;
míg lenn, kezedből kenyered
kiveri a revolveragy –
látok sápadtan cihelődő
szürkületi vándorokat…
fojtja az égboltozatot,
Nappal is hűvös szuronyokként
böknek át rajt a csillagok;
míg lenn, kezedből kenyered
kiveri a revolveragy –
látok sápadtan cihelődő
szürkületi vándorokat…
Mint kit Szibériában hajdanán
vessző futásra ítéltek, a rab,
kezében egy könyvet szorongatott,
vesszői közt úgy lépdelt, nem szaladt,
egy nyitott könyvet, egybeforrva véle,
szeme, lelke a betűkbe veszett,
egy nyitott könyv csapzott le a mellére,
midőn a vesszők közt összeesett:
vessző futásra ítéltek, a rab,
kezében egy könyvet szorongatott,
vesszői közt úgy lépdelt, nem szaladt,
egy nyitott könyvet, egybeforrva véle,
szeme, lelke a betűkbe veszett,
egy nyitott könyv csapzott le a mellére,
midőn a vesszők közt összeesett:
egy láz vagy egy jelszó nevében
jönnek az új könyvégetők,
emelt fővel – révetegen bár –
haladj el máglyáik előtt:
te a nyelvnek, az anyanyelvnek
maradtál tikkadt mívese,
a haza hű fia, de nem
a hatalom hűbérese…
jönnek az új könyvégetők,
emelt fővel – révetegen bár –
haladj el máglyáik előtt:
te a nyelvnek, az anyanyelvnek
maradtál tikkadt mívese,
a haza hű fia, de nem
a hatalom hűbérese…
Alunni, egyre csak alunni,
átaludni pár századot,
nem köt az álom, hanem oldoz:
ott lehetünk csak szabadok.
Álom, te néma tüntetés,
légy hallgatag, hű fegyverem
a valóság, a nappal ellen
védj meg… zsongíts… maradj velem.
átaludni pár századot,
nem köt az álom, hanem oldoz:
ott lehetünk csak szabadok.
Álom, te néma tüntetés,
légy hallgatag, hű fegyverem
a valóság, a nappal ellen
védj meg… zsongíts… maradj velem.
