A «NAPKELET» KÖLTÉSZETE VAGY A LÓ, A VARJU MEG A SZARKA
A «NAPKELET» KÖLTÉSZETE VAGY A LÓ, A VARJU MEG A SZARKA
Ezek az állatkerti állatok úgy kerültek a címbe, Szerkesztő Úr, hogy a «Napkelet» című előkelő folyóiratban (már csak azért is előkelő, mert mint mindjárt kiderül, méltóságos urak írják) az alábbi kis verset olvastam a minap:
Uras jókedvem…
Uras jókedvem messze elmaradt,
Koldusan állok ködös ég alatt,
Sivárló égbolt sarat könnyezőn
Terpeszkedik a meztelen mezőn.
Vén varjú gubbaszt száraz jegenyén,
Rekedten károg, úgy köszön felém,
Részvétes hangja gúnyba bokrosul (?):
Hogy tetszik lenni, méltóságos úr?…
Koldusan állok ködös ég alatt,
Sivárló égbolt sarat könnyezőn
Terpeszkedik a meztelen mezőn.
Vén varjú gubbaszt száraz jegenyén,
Rekedten károg, úgy köszön felém,
Részvétes hangja gúnyba bokrosul (?):
Hogy tetszik lenni, méltóságos úr?…
A varjú és a méltóságos költő beszélgetéséről tudniillik eszembejutott egy régebbi diskurzus, amely viszont egy ló meg egy immár halott költő közt folyt le, aki azonban csak tekintetes úr volt:
A ló kérdez
Lovamra patkót senki nem veret,
Be szerencse, hogy senki sem szeret:
Kocogok, lógok követlen uton
S hogy merre megyek, nem nagyon tudom.
S a rossz uton, mert minden ellovan,
Felüti néha fejét a lovam
És megkérdi, míg szép feje kigyúl:
Hát mi lesz ebből, tekintetes úr?
Be szerencse, hogy senki sem szeret:
Kocogok, lógok követlen uton
S hogy merre megyek, nem nagyon tudom.
S a rossz uton, mert minden ellovan,
Felüti néha fejét a lovam
És megkérdi, míg szép feje kigyúl:
Hát mi lesz ebből, tekintetes úr?
A két verset természetesen nem azért idézem, mintha valami közük volna egymáshoz. Ha ötletük, külső és belső formájuk azonossága alapján fel is merülhetne valami eféle sanda gyanu, az a körülmény, hogy a «Napkelet» versét méltóságos úr írta, kellően megdönti a sértő feltevést, nem is beszélve arról, hogy a méltóságos úr oly megdöbbentően eredeti fantáziája az Ady-versbeli lovat varjúra változtatta. De mi volna, Szerkesztő Úr, ha most én is írnék egy verset, s mivel már ennyire benne vagyunk az állattani hasonlatokban, ezúttal egy ismert fehér-fekete tollú madárról szólna a vers? A szóbanforgó madár hangosan
Csörögve így szól s tekintete szúr:
Légy üdvöz köztünk, méltóságos úr!
Légy üdvöz köztünk, méltóságos úr!
