Nagy Zoltán: Téli látogatás
Dér, zuzmara didergő fákon.
Gyermekkorom emléke mint
Hótakaró fekszik e tájon.
Nem fáj: ragyog fagyos-fehéren.
Nézem a forduló fasort
S a barna sást fagyott fenyéren.
Itt-ott egy varjú tintafoltja.
A szán csörgője sírdogál,
Csengő a csendet besikoltja.
És téli csend van, mély s konok.
Ülnek hallgatva a szobában
Zömök falusi rokonok.
Oly ismerős szagú az ágyam.
A gyertyán ingó sárga láng,
Nézem sokáig a homályban.
Lengsz, füstölögsz kietlen éjben.
Ki gyújtott meg és egyedül
Ki hagyott égve a sötétben?
Távol s a cégér sír egy bolton
S az álom lassan behavaz
Mire a gyertyámat eloltom.