Bányai Kornél: Halott világ
hervadtan dobja arcunkba az alkony. Vigyázz! Fehér
borzalom bolyong a fák között, sötét kerepli énekét,
egy moccanás – s kiszáll a multba gyúrt zúgó idő,
halott világ ágaskodik s nyúl bimbós testedért.
más életek zenéje szól belőlem. Sáppasztó híreket
súg a riadó táj. Repedt völgyekből különös zörejek,
mozgások, fakó párák indulnak, mi egykor napra lendült,
most újra él, szememből néz és ajkamon remeg.
rejtőznek, teljesednek itt, távol örök lobú városok
sziklaerdejétől, erdők aljába, prémes földekbe burkolódzva,
hallgatnak és vigyáznak mint a kő s övék a csönd,
míg minden élők csillaga egünkön átlobog.
avarba süpped, idegen léptek zúgnak mögöttünk, riadók.
Szép kedvesem! magas Tejútként reszkető csípőd ma hasztalan
zúdítaná véremet: felködlő sorsok hajolnak közénk
s halottakat idézne testünk szikrája: a csók.