Hetedik jelenet
Hetedik jelenet
(Hallani, hogy egy csapat ember súlyos léptekkel jön fel a lépcsőn. Durva dörömbölés az ajtón. Jérome, sietség nélkül, megy kinyitja. – egy biztos lép be tíz fegyveres emberrel. – A biztos ruházata: bő, fekete gyapjú nadrág, hasonló rövid ujjas, háromszínű mellény, kurtaszálú, simára lapított fekete jakobinus paróka, vörös sapka, kard, hosszú bajusz, szóval mire azt mondják: „tökéletes jakobinus öltözék.” emberein csak egyes darabok vannak ebből a ruházatból. Legtöbbjükön se ujjas, se mellény, a lábukon félretaposott cipő, pikákkal vannak fölfegyverkezve.)
Crapart: Közbiztonsági bizottmány!…
Jérome: Szabad!…Te vagy az Crapart polgártárs?
Crapart: (mindjárt első szavával kimutatja ellenséges indulatát): Erre nem voltál elkészülve?
Jérome (nyugodt megvetéssel): Mindenre el vagyok készülve.
Crapart: (gúnyosan és fenyegetően): Hát mégis csak találkozunk megint, mi?
Jérome (nyugodtan és megvetőn): Főképp, ha egyikünk (de ez nem én vagyok) keresi a másikat.
Crapart: Fején találtad a szöget…De nem azért jöttem, hogy a szót vesztegessem. Rendben van-e a szénád?
Jérome: A te dolgod megbizonyosodni róla.
Crapart (a többiekhez): Gyerünk! (Füttyent nekik, mint a kutyáknak) Keresni! Keresni! Fosztogatni!
Jérome: Ez a helyes kifejezés. Jól mondod.
Crapart: Az nevet, aki utoljára nevet…
(Az emberek durván kezdik átkutatni a bútorokat, kirángatják a fiókokat, egymás hegyén-hátán döntögetik a padlóra, az írásokat szanaszét szórják. A zajra Sophie átjön a szomszédos szobából. Odalép Jéromhoz, aki mozdulatlanul áll a szoba közepén és hátat fordít a betolakodóknak.)
Jérome (mozdulatlanul, száját is alig nyitva ki): Megtörtént?
Sophie (szó nélkül igent int a fejével. Azután halkan): Van valami remény?
Jérome (halkan): Semmi.
Sophie (halkan): Ki ez?
Jérome (halkan): Crapart. Egy semmirekellő, akit két évvel ezelőtt elfogattam az Arab negyedben, mert ezüsttel üzérkedett.
Crapart (egyik emberéhez): Timoleon, piszkáld csak meg a kandallót!
(Az ember bedobja pikáját a kandallóba és erőteljesen megrázza.)
Crapart: Egy kis ázott szalmát!…Doucin hozd ide, gyújtsd meg. Ha bent van a róka, majd meghalljuk a köhögését!
Sophie (súgva Jéromehoz): Hát tudják?
(Jérome vállat von.)
Crapart (embereihez): Feltúrni mindent!
Jérome (Craparthoz): Kíméld legalább ezt a törékeny műtárgyat.
(A japán paravantra mutat.)
Crapart: A művészet arisztokrát dolog!
(Az egyik embert, aki a falakat szurkálja pikájával, beledöfi pikáját az egyik nagy olajportréba.)
(Sophie felsikolt.)
Crapart (odaugrik az emberhez): Ha! Ha!…Még egy döfést bele! (Az ember újra bedöfi pikáját az arcképbe.) Van valami mögötte?…Semmi? (Sophiehoz fordul.) Már sikoltottál?
(Sophie megvetőn végignézi.)
Crapart (éktelen düh-vel): Nem méltóztatsz felelni nekem?…Úgy néz az emberre, mint holmi kutyára…Isten engem!…Polgártársnő, mindjárt meglátjuk, nem rejtegeszt-e valamit a képed mögött?…Nem e mögött…A bőröd alatt…Majd kirázzuk a bolhát az ingedből…(Jérome mozdulatot tesz, hogy visszalökje Crapart-t. Crapart a puska aggyal féretaszítja.) Te csak maradj nyugton, öreg! Rád is sor kerül .Parancsom van, hogy mindent átkutassak. Hát én kutatok…De tudjuk, mivel tartozunk a női szeméremnek!…Nem mink fogjuk megvizitálni a bájaidat, polgártársnő…Szamárbőr! (kikiált.)…Hol van az a cafat?…Szamárbőr! (A lépcsőre nyíló ajtóban megjelenik Szamárbőr, kuszálthajú, dagadtképű, csüngős mellű lány.) Már megint valami gavallért akartál felcsípni? Érjelek csak rajta!…Lódulj! Vidd be ezt a kicsikét a szomszéd szobába és nézd meg, nem bujt-e valami emigráns az inge alá!
(Nevetnek. Sophie ellenszegülő mozdulatot tesz, de hirtelen annak a szobának az ajtajára pillant, amelybe Valléet bezárta és a másik szobába megy be, amely a kert mellett nyílik. Szamárből követi.)
Jérome: (félre): Elég volt. Ezek szokásuk szerint mindenütt keresnek, ahol nem találhatnak semmit, de rá kell kényszeríteni őket, hogy meglássák, ami a szemük előtt van.
(Odamegy a középen lévő asztalhoz, amelyen ott hevernek jól szem előtt azok az írások, melyeket otthagyott, de egyik embernek sem jut eszébe, hogy megnézze őket. Jérome szándékos ügyetlenséggel úgy intézi a dolgot, hogy felhívja rájuk Crapart figyelmét, hirtelen felkapva az írásokat, mintha el akarná tüntetni.)
Crapart (ráveti magát): Megállj!…ide vele! ide vele! (Kitépi kezéből az írásokat, hirtelen átlapozza őket és olvassa): „Értekezés a Szolgaságról”…„A rabszolga Köztársaság”Megvan! (Jérome orra alatt rázza az írásokat.) Bizonyosan több is van még itt eldugva…Tafota, fogd le a kezét! Vachard, ürítsd ki a zsebeit!
(Az egyik ember megragadja Jérome két kezét, hátracsavarja, mialatt a másik Crapart szeme láttára átkutatja a zsebeit.)
Crapart: Kezemben a kobakod!
Jérome (fagyos megvetéssel): Edd meg!
(Lazare Carnot lép be a Jóléti bizottmány ruhájában. Hatalmas termetű, kékszemű ember, homloka széles, szemöldöke bozontos – fanyar, fölényes, maró gúnyú „kacagó józanság”.)
