Kovács Mária: Ijesztő séta régjárt útsoron
Kovács Mária: Ijesztő séta régjárt útsoron
Nem hihetem, hogy ez legyen a tavasz-nyitotta útsor
amelyen jártunk rég, váll váll mellett
magunk is két összeboruló gyönyörű lomb
táncos napsugarak fényességében.
amelyen jártunk rég, váll váll mellett
magunk is két összeboruló gyönyörű lomb
táncos napsugarak fényességében.
Hogy hihetném! - hiszen itt nem maradt semmi ami úgy fölmelengesse szívünk
- hiába ösmerős minden - hiába - mindenek arca megváltozott
mint vigasztalan gyötrődő betegé
akinek ajkát a kór fekéllyel verte ki
akinek haja már szennyes, csapzott csomó
testének ifjú illata rothadás bűze lett
s csontig mart ujja egy mozdulása átok
utolsó erejében.
- hiába ösmerős minden - hiába - mindenek arca megváltozott
mint vigasztalan gyötrődő betegé
akinek ajkát a kór fekéllyel verte ki
akinek haja már szennyes, csapzott csomó
testének ifjú illata rothadás bűze lett
s csontig mart ujja egy mozdulása átok
utolsó erejében.
De nézd! fogaim összeszorítva viszem magam tova a rögökön
ha vérünk serked is - és jönnöd kell a bozóton velem
a fekete tanyák kietlen során
a hídon mely alatt bomlott testével hömpölyög az idő
menekülnünk kell és emlékeznünk nem szabad
a régjárt, tavasz-bontotta sorra, a pusztulásra sem
ha vérünk serked is - és jönnöd kell a bozóton velem
a fekete tanyák kietlen során
a hídon mely alatt bomlott testével hömpölyög az idő
menekülnünk kell és emlékeznünk nem szabad
a régjárt, tavasz-bontotta sorra, a pusztulásra sem
hogy más tisztáson sátrat verhessünk
és gyógyíthassunk egymásért lobogó véres lelkeink.
és gyógyíthassunk egymásért lobogó véres lelkeink.
