Sándor Imre: Szonett
A világosság felől vetődtél
Erre a tájra, hol hófödött tél
Után bújtatva, mélyen, búja-nagy
Hol jaj azoknak, kik rátaláltak
És jaj minden megtalált virágnak
Hol "százszor boldogok a vetéltek."
Idehoztad a bús legelőre
Te, a Terebélyes Fának őre.
Te tudod, hogy itt is elhullt a mag
S a letört vesszők kivirágzanak.