Gellért Oszkár: Körömmel a szivemből
Gellért Oszkár: Körömmel a szivemből
Babért neked, Orvos, ki végighúztad delejes ujjad a biblia során,
S az az isteni szó hogy "Fájdalommal szüld magzatidat" - nincs többé.
Ki új Szigonyosként úrrá lettél vajúdó Évák vad sikolyán,
Mert testükön ujjad delejétől mosolyba lejt a fájdalom,
Babért neked: ez az ő daluk, ez az ő daluk… Nem az én dalom.
S az az isteni szó hogy "Fájdalommal szüld magzatidat" - nincs többé.
Ki új Szigonyosként úrrá lettél vajúdó Évák vad sikolyán,
Mert testükön ujjad delejétől mosolyba lejt a fájdalom,
Babért neked: ez az ő daluk, ez az ő daluk… Nem az én dalom.
Vajh eljön-e majd a legnagyobb Delejes, ki végighúzza az ujját
A második soron is hogy "Orcád verítékével egyed a kenyered" -
És Ádámok sem érzik többé a munka kínját fiatalon
A sír felé roskadva máris, és himnuszodat ujjongva fujják,
Babért neked: ez az ő daluk, ez az ő daluk… Nem az én dalom.
A második soron is hogy "Orcád verítékével egyed a kenyered" -
És Ádámok sem érzik többé a munka kínját fiatalon
A sír felé roskadva máris, és himnuszodat ujjongva fujják,
Babért neked: ez az ő daluk, ez az ő daluk… Nem az én dalom.
Költő, te Máriát dalold csak,
Ne Buddha anyját, Máyát, - Máriát,
Ne Máyát, aki fájdalomtalan,
Vajúdás nélkül szülte ő fiát,
S mert fia fénylett, mint a színarany,
S mert fia léptén hét csillag fakadt,
A szíve a gyönyörtől megszakadt…
Költő, te Máriát dalold csak,
Ezüst csengetyűk szavát most lefojtsad,
S hegedű-mélyből hozd fel azt a hangot:
Ne Máyát, Máriát, dalold csak,
Az Áldottat, ki vajúdva jajgatott,
S megérte rajt a töviskoronát,
És tűrt, s kereszten s minden kínon át
Véres, fehér fiával ölében,
Hideg, halott fiával ölében
Az égre nyögött. És tűrt tovább.
Ne Buddha anyját, Máyát, - Máriát,
Ne Máyát, aki fájdalomtalan,
Vajúdás nélkül szülte ő fiát,
S mert fia fénylett, mint a színarany,
S mert fia léptén hét csillag fakadt,
A szíve a gyönyörtől megszakadt…
Költő, te Máriát dalold csak,
Ezüst csengetyűk szavát most lefojtsad,
S hegedű-mélyből hozd fel azt a hangot:
Ne Máyát, Máriát, dalold csak,
Az Áldottat, ki vajúdva jajgatott,
S megérte rajt a töviskoronát,
És tűrt, s kereszten s minden kínon át
Véres, fehér fiával ölében,
Hideg, halott fiával ölében
Az égre nyögött. És tűrt tovább.
Óh Mária, meggyötört, örökegy asszony, óh szenvedő anya, Delejtelen,
Engedd, hogy most én is elomoljak s veritékes orcám rád hadd emelem.
Dalomat, fájdalmas magzatomat, a szivemből körömmel téptem én.
És ez az enyém, és ez az enyém, ez a dal: és csak ez a dal az enyém.
Engedd, hogy most én is elomoljak s veritékes orcám rád hadd emelem.
Dalomat, fájdalmas magzatomat, a szivemből körömmel téptem én.
És ez az enyém, és ez az enyém, ez a dal: és csak ez a dal az enyém.
