Rupprecht Tibor: Falusi alkony
Rupprecht Tibor: Falusi alkony
Jegenyék álmos délcegen állnak őrt a határban
s beljebb borús, karcsú fenyők nyúlnak az ég felé.
Az ég minden perccel sötétebb,
halkabban duruzsol a munka,
az árny a lombról lágyan hullva
a földön szélesebbre éled.
s beljebb borús, karcsú fenyők nyúlnak az ég felé.
Az ég minden perccel sötétebb,
halkabban duruzsol a munka,
az árny a lombról lágyan hullva
a földön szélesebbre éled.
Gőzgépből gyéren göngyölög
a füst s a fehér fal fakó,
már szürkületbe olvadó
a ház, a kert, s a barna rög.
a füst s a fehér fal fakó,
már szürkületbe olvadó
a ház, a kert, s a barna rög.
Kunyhóik előtt csendben ülnek
az asszonyok: az alkony árnya
hull egy-egy szoptató anyára
s a tárgyak lassan elmerülnek.
az asszonyok: az alkony árnya
hull egy-egy szoptató anyára
s a tárgyak lassan elmerülnek.
Halkan kúszó és áradó
sötétben egy kuvasz vigyáz,
míg láthatatlan leng a láz
hol békadaltól zeng a tó.
Borús imádkozó fenyők nyúlnak az ég felé
s jegenyék álmos délcegen állnak őrt a határban.
sötétben egy kuvasz vigyáz,
míg láthatatlan leng a láz
hol békadaltól zeng a tó.
Borús imádkozó fenyők nyúlnak az ég felé
s jegenyék álmos délcegen állnak őrt a határban.
