Havas Gyula: Téli csillagok
és tiszta csengését ki hallja s borzong?
Mi messzi bánat búg, mi bús akkord zsong
az űrben, ó, mely álom fejti meg?
egy árva húr talán, reszketni boldog
örökkön már! Suhan és semmi dolgok
nem pengetik: haláluk zengje túl.
Ó, menny galambja búg e messzi dalban!
A részegűlt szív ritmusára halkan
dobog fel, ezt dalolja: hívj, halál!
Ezüst dalt csengő trilla, messzi szoprán!
Jég jajgat, vágyat illat veszni hoz rám.
Halálon, élten hideg báj mulat.
Ó, téli csillag: csengő, jéghideg dal!
Jaj ajkra fagy, szív dermed, vágya meghal.
Fehér virág borúl a halmokon.
ki érzi, mellre szívni van, ki részeg?
ki áll most egyedűl s keresni réved
a messzi égre titka csillagát?
homállyal tündöklőn az égi tájon?
Ó, mely partok felé a szép világon
s ki jár a tenger égen és evez?
a boldog nem figyel, ki hinni balga, -
a vándor meg-megáll kisírni dalba,
hogy hozzátok visz útja s élte kín.
bár dermedten, fagyottan bár, didergőn,
de minden pusztaságon, bármi erdőn
felétek dalt forró füzérbe fűz:
szikráitok szoprán és zöld tüzében?
Mi messzi élet, kárhozat vagy éden,
de boldogabb, mint az, mit itt hagyok?
fagyottan is felétek áradozva
és néma ajka dallal álmodozna,
bolyongva, merre égi mesgye mén:
és tiszta csengéstek ki hallja s borzong?
És messzi bánat búg, mi bús akkord zsong
az űrben, ó, mely álom fejti meg?