3. Egy idegen energiát önt Prikk szívébe.
3. Egy idegen energiát önt Prikk szívébe.
A legközelebbi asztalnál ülő ember, aki az elébb szintén felfigyelt, most az asztala fölé hajol és nyugodtan eszik tovább. Elszakadt a láthatatlan fonál, amelyik az embernek a szeméből kiindulva hurkot vetett Prikk lábára. – Prikk kettőt lép, mégpedig oly hatalmasat, mintha a cirkusz porondjára lépne ki. Ezt megrestelli, hirtelen lenéz a földre és észreveszi, hogy a cipője módfelett pocsék. Ijedten elkapja róla a szemét, ide-oda kapkod, hogy találjon valamit, amihez a gondolatait hozzátámaszthatja. Szerencsére ekkor hirtelen eszébe jut, amit az előbb a lányok mondtak felőle: nézd, milyen urasan lépked!… Nemcsak eszébe jut, de tisztán hallja is a hangjukat: nézd, milyen pompás termete van!
De ez a bűvösen szép mondás, amelynek valóságáról odakint, a kirakatüveg előtt kétségtelenül meggyőződhetett, most semmi visszhangot sem ver a lelkében.
– Persze, akkor más oldalról sütött rám a nap, sőt lehet, hogy egyáltalán nem is sütött. És ez rendkívül sokat határoz. Tudja az Isten, különös is lenne, ha itt ezen a kis helyen is olyan nagy lendülettel lépkednék, mintha a cséplőgépnek lába nőtt volna!… De hát ez most már zavaros dolog… Ez az igazi, hogy itt valahogy másként vagyok megvilágítva. Valaminek okvetlenül kell lenni a dologban, mert itt ugyan senki sem súg oda a másiknak, hogy milyen elegáns ember vagyok!… Vén szamár vagy Prikk, ez az oka mindennek… De hát, a jó Isten áldjon meg, csak nem fogsz itt megállni?… No, előre, előre!
