ADY ENDRE: AZ AKARAT CSELÉDJEI
Most a századok között,
Mikor így kiütközött
Lelke a szép, ember-fenevadnak:
Mi vagyunk cselédjei,
Cselédjei.
Istenem, én Istenem,
Lehunyom felhős szemem
S talán átkozódni nem rut vétek,
Mégis fáj az átkozás,
Az átkozás.
Titkon fájunk most magunk
S csak titkon hogy siratunk, - :
Kiket akartunk szépnek, szabadnak
Másnak a cselédjei,
Cselédjei.