Kosztolányi Dezső: Ádám
Bús ősapám, mert fáj, hogy létezem
S a nevem: Ember. A gond szolgaágyán
Feléd lóbázom csüggeteg kezem.
Kire kövér kenyérfa bólogat,
Körömmel vakarod vörös szakállad
S úgy képzelem, hogy véres a fogad.
Te vagy a szennyes óceánnak kútja,
Amelyből fájó sorsomat öröklöm.
Hogy most, mikor könny, átok és jaj éget,
Őrjöngve az arcodba vágjam öklöm.