PETERDI ISTVÁN: NE LEGYEN ÁLDOTT
PETERDI ISTVÁN: NE LEGYEN ÁLDOTT
Az legyen áldott, ki sose mondta: hiába.
És vissza se nézett és vissza se vágyott.
S töretlen erejét oltotta be fiába
És vette és élte és nem magyarázta a világot.
És mikor meghalt, nem gondolt semmire.
És vissza se nézett és vissza se vágyott.
S töretlen erejét oltotta be fiába
És vette és élte és nem magyarázta a világot.
És mikor meghalt, nem gondolt semmire.
Az legyen áldott, ki úgy élt, mint virág a réten.
Örült ha érte nap és éledt az esőn.
És nem sírt nevetőn s nem mosolygott sötéten
Egészséges, verekedő fiát ölelte repesőn
És gondolhatta: Nem volt bün, hogy voltam.
Örült ha érte nap és éledt az esőn.
És nem sírt nevetőn s nem mosolygott sötéten
Egészséges, verekedő fiát ölelte repesőn
És gondolhatta: Nem volt bün, hogy voltam.
De jaj, ki sírt mert volt s szeretett csak, mert szeretnie kellett.
Ki tudta, hogy finom velőt teremthet s törékeny vállat és erőtlen mellett
Ki tudta, hogy mi néki kardcsapása, fiában palloscsattanássá nő meg
És megragadta mégis derekát és ajakára nyomta ajakát a nőnek.
Az ne legyen áldott.
Ki tudta, hogy finom velőt teremthet s törékeny vállat és erőtlen mellett
Ki tudta, hogy mi néki kardcsapása, fiában palloscsattanássá nő meg
És megragadta mégis derekát és ajakára nyomta ajakát a nőnek.
Az ne legyen áldott.
Az ne legyen áldott.
