LACZKÓ GÉZA: NAP-JÁTÉK
Két téveteg homály-karikában,
Amint a nyugvó tavaszeleji nap
Hunyorogva több-kevesebb fényt lök be,
Tágul, erősödik, majd élesen remeg.
A szoba egyebütt öltözik gótikus sötétbe.
Már nem látom fejem árnyát a fényfolt közepén.
Homály és fény lebegő, fodros szövete kisimult.
Remegő játékuk helyén egyforma
Polgári, békés, téli derű ül most a bútorokon.
Gondolkozom:
A maradtat kockára vetve érdemes-e
Csigázott, vert Képzelet lovamon
Az elrebbent idegen, kényes hangulat után sietnem?