KOSZTOLÁNYI DEZSŐ: PÁRBESZÉD MAGAMMAL
KOSZTOLÁNYI DEZSŐ: PÁRBESZÉD MAGAMMAL
És sokszor megfogom a kezedet,
Akárcsak egy idegenét,
És sokszor a szemedbe meredek
És a szemed egy kút, hideg, setét
És mély.
Akárcsak egy idegenét,
És sokszor a szemedbe meredek
És a szemed egy kút, hideg, setét
És mély.
És sokszor látlak ágyadon,
Ha átkarol a fájdalom,
S mégis márványhideg az arcom,
S mikor te alszol, én nem alszom.
Ha átkarol a fájdalom,
S mégis márványhideg az arcom,
S mikor te alszol, én nem alszom.
És sokszor átkarollak csendesen,
Szivdobbanásaid busan lesem
És mig a tündérek körüldalolnak,
Én megsiratlak, mint egy rég-halottat.
Szivdobbanásaid busan lesem
És mig a tündérek körüldalolnak,
Én megsiratlak, mint egy rég-halottat.
Kezembe veszem kis gyerekcipődet,
Játékaid, poros emlékeid
És kérdelek, nem integetsz nekik?
Játékaid, poros emlékeid
És kérdelek, nem integetsz nekik?
Nem félsz a percektől, mik zúgva jőnek
És elrabolják sűrű hajadat
És gőgösen előrehajtanak?
És elrabolják sűrű hajadat
És gőgösen előrehajtanak?
Sokszor meg mintha koporsó szorítna,
Hűvös szemfedő takar el
És jól tudom ez az a fej,
Amelyre rájő a halotti sipka.
Hűvös szemfedő takar el
És jól tudom ez az a fej,
Amelyre rájő a halotti sipka.
És mégis itt vagy. S most szólok veled,
Fogom kezedet és olyan meleg.
Mondd hogy lehet, hogy lázadozva végre
Lebuksz a ravatal vak szőnyegére?
És bús leszel, szomorú s halovány
Az éjszaka fekete vánkosán?
Ó hogy lehet, hogyan lehet?
S hogy egyszer lehunyod a szemedet
S örökre úgy maradsz.
Fogom kezedet és olyan meleg.
Mondd hogy lehet, hogy lázadozva végre
Lebuksz a ravatal vak szőnyegére?
És bús leszel, szomorú s halovány
Az éjszaka fekete vánkosán?
Ó hogy lehet, hogyan lehet?
S hogy egyszer lehunyod a szemedet
S örökre úgy maradsz.
Nem értelek.
