SZÉP ERNŐ: SÖTÉT
SZÉP ERNŐ: SÖTÉT
Ha tudnák az én éjszakámat,
Ha tudnák éjféli nyomoruságom,
Mikor a lámpámat megfojtom
És egyedül maradtam a világon.
Ha tudnák éjféli nyomoruságom,
Mikor a lámpámat megfojtom
És egyedül maradtam a világon.
Sóhajt-e más is a sötétben,
Fekszik igy lecsüngő karral az ágyán?
Az ajtótól igy fél-e más is,
A halál kopogását lesve gyáván?
Fekszik igy lecsüngő karral az ágyán?
Az ajtótól igy fél-e más is,
A halál kopogását lesve gyáván?
Egy hang rebbent el most fölöttem,
Kié, kié is? Ó sohase tudni.
S reszketek, mint egy beteg gyermek,
Hogy soha többé nem tudok aludni.
Kié, kié is? Ó sohase tudni.
S reszketek, mint egy beteg gyermek,
Hogy soha többé nem tudok aludni.
Ilyenkor kél a végtelen, bús,
Bágyadt csodálkozás azon hogy élek.
Uj, különös, ijesztő minden…
Kinn az égen most kis csillagok égnek.
Bágyadt csodálkozás azon hogy élek.
Uj, különös, ijesztő minden…
Kinn az égen most kis csillagok égnek.
Gyermekkorom, halvány ministráns
Ágyam körül jár, lassan hí magával,
Édesen és kinzóan csenget,
S füstöl a búbánat fojtó szagával.
Ágyam körül jár, lassan hí magával,
Édesen és kinzóan csenget,
S füstöl a búbánat fojtó szagával.
