Egyetemi és Eötvös-collegiumi tanulmányok, orosz hadifogság
Egyetemi és Eötvös-collegiumi tanulmányok, orosz hadifogság
1. Zsirai az érettségi után a Pázmány Péter Tudományegyetem magyar–latin–görög szakára iratkozott be, s Gombocz javaslatára jelentkezett az Eötvös Collegiumba. Az Eötvös Collegium – mint annyi más, később jelessé vált személyiség esetében – Zsirai Miklós életében is meghatározó szerepet játszott a maga munkára, igényességre nevelő szellemiségével, minőségigényével és színvonalával. Ezt a nagyszerű intézményt, amelyet Eötvös Loránd a párizsi École Normale Supérieure mintájára 1895-ben hozott létre, „a szabadság és a fegyelem valami különleges egyensúlya” jellemezte (Pais in: Eötvös-Füzetek. Új folyam IV. Bp., 1980. 8). Érthető az itt nevelkedetteknek a Collegiumhoz való kötődése, érthető Zsirai ragaszkodása is meg az a lelkes öröm, amellyel collegiumi tanári kinevezését fogadta később.
A frissen érettségizett Zsirait irodalomtörténeti vonzalma vezette a pesti bölcsészkarra, „sőt a tanári pályára is irodalomtörténetírói babérok szerzésének vágya hajtott” – írja önéletrajzában. (1945. VIII. 10.) Érdeklődése azonban nagyon hamar fölébredt a nyelvtudomány iránt. Ebben Gombocz Zoltánnak volt döntő szerepe meg annak: „Beláttam, hogy a középiskola lelketlen grammatizálásra szorítkozó tantervi hagyományával egészen félrevezetett s még csak sejteni sem engedte, milyen vonzó tanulmány, mennyire tanulságos feladat a nyelv történeti viszontagságainak, élete bonyolult jelenségeinek, rendszere ezernyi titkának földerítése” (az említett önéletrajzból). Már az első félévben fölvette Gombocz (Bevezetés a finnugor nyelvek történetébe), Szinnyei (Finn nyelv) és Melich (A legrégibb magyar nyelvemlékek) kurzusát. A II. félévben már Gombocz Kalevala-előadását hallgatta, később Gombocz és Simonyi történeti nyelvtani, Szinnyei összehasonlító finnugor alaktani előadásait, Szinnyei vogul és karjalai óráit, s Négyesy stílusgyakorlatait. Egyetemi leckekönyvének a beírásai szerint Melichtől vette föl a legtöbb órát: tizenkettőt, Gombocztól nyolcat, Szinnyeitől hetet, Simonyitól hármat. Tanulmányait igen eredményesen folytatta, hiszen a beírások között csak a „jeles”, „kitűnő”, „igen jeles” (Gombocznál: „jelesen coll.”) minősítések olvashatók a „szorgalmas” mellett. A bölcsészhallgató Zsirai figyelmét egyre inkább magyar nyelvtörténeti, őstörténeti és finnugor nyelvészeti kérdések kötötték le. Lelkesen és gyorsan tanult finnül, s tanári alapvizsgája után, 1914 júniusában Finnországba utazott. Alig nézett azonban körül, indulhatott is vissza. Kitört ugyanis az első világháború. Finnország akkor még orosz fennhatóság alá tartozott, s Zsirait mint ellenséges ország polgárát az internálás veszélye fenyegette. Hazaérve jelentkezett katonának, s 1914. szeptember elsején vonult be Sopronba, a császári és királyi 76. gyalogezred pótzászlóaljához. Bécsben képezték ki, a tiszti iskolát Királyhidán (Bruck an der Leitha) végezte el. A kiképzés után 1915. március 10-én vonult ki az orosz frontra, 17-étől a tűzvonalban harcolt, s 29-én az Uzsoki-hágótól nem messze északra, a galíciai Turka városka közelében orosz fogságba esett.
2. Öt és fél éves szibériai hadifogság következett, melynek zömét az Irtisz menti Tobolszkban töltötte. Önéletrajzaiban maga ír a viszontagságosan hosszú fogságról, a sok nélkülözésről, a testi-lelki megpróbáltatásokról, a két és fél évi kényszermunkáról. De arról is, hogy volt alkalma ismeretei és nyelvtudása bővítésére. Kitűnően megtanult oroszul, s mivel őrei között néhányan a nyelvrokon zürjének közül is voltak, zürjénül is tanult. A Nemzetközi Vöröskereszt révén Magyarországról és Finnországból is hozzájutott könyvekhez, mélyíthette tehát finn nyelvtudását és nyelvtudományi ismereteit. Egy időben gyorsírást és nyelveket is tanított (egy orosz leánygimnáziumban például latint), segédkezett amerikai filmek angol szövegének oroszra fordításában, 1919-ben pedig egy csupa értelmiségiből alakult cipész-részvénytársaságban szandáltalpvarrással biztosította megélhetését. Orosz ismeretei bővülésével egyre több orosz történeti, néprajzi és nyelvtudományi munkát is tanulmányozott. A honvágy azonban gyötörte. Szökési kísérletekről is van tudomásunk. Egy szülőfalujába küldött levelezőlapon írta 1920-ban: „Igazán minden testi-lelki erőnk megfeszítésére van szükség, hogy valamennyire is nyugodtan várjuk sorsunk eldöltét”. Mert – mint már idézett önéletrajzában áll – „legtöbbünkben … ellenállhatatlan erővel lobogott a hazatérés, az otthon dolgozás vágya”. Az ottani hadifoglyok közül a magyarok szabadultak legkésőbb. Zsirai – társaival – 1920. október 4-én Vlagyivosztokból indult az amerikai magyarság gyűjtéséből bérelt hajóval a hőn áhított útra: hazafelé. November 20-án lépték át a magyar határt, s november 23-án szerelték le őket. Hazatérve értesült arról, hogy öccsét, aki a délvidéki hadszíntéren tűnt el, holttá nyilvánították.
3. Itthon újra beiratkozott az egyetemre. Élettapasztalatokban, tudásban meggazdagodva, a sanyarú sorstól megedzve célirányosan s a visszanyert szabadság lendületével finnugor összehasonlító, valamint – orosz nyelvtudása birtokában – szlavisztikai tanulmányokba mélyedt. Megszerezte a tanári diplomát, s 1921. XII. 9-én magyar nyelvészetből (főtárgy), szláv nyelvészetből és latin filológiából (melléktárgyak) summa cum laude eredménnyel tett bölcsészdoktori szigorlatot.
4. Közszolgálatra 1921-ben lépett. 1921. VI. 1-jén nevezték ki a Magyar Tudományos Akadémia főtitkári irodájának a vezetőjévé, s ezen a poszton dolgozott 1924. IV. 26-ig. A tudományos közigazgatás területén majdnem három évig tevékenykedett. Itt betekinthetett a tudományszervezés és a tudománypolitika világába, és személyes ismeretséget köthetett a magyar tudományos élet akkori vezetőivel. Ennek a későbbiekben hasznát is látta. 1923-ban megnősült, házasságából két gyermek született.
