A TUDOMÁNYOS ISMERETTERJESZTŐ ÉS KÖNYVTÁROS
A TUDOMÁNYOS ISMERETTERJESZTŐ ÉS KÖNYVTÁROS
Eredményes kutatói, kiváló pedagógiai és egyetemszervező munkássága mellett kiemelkedik Warthának a közművelődés érdekében, a természettudományos ismeretterjesztés terén végzett tevékenysége. Tudta, hogy az ország sorsa, gazdasági önállósága mennyire függ népénekképzettségétől, ezért vallotta, hogy a tudományok terjesztése minden tudós kötelessége. Bár nem volt marxista, ösztönösen felismerte a termelőesők és eszközök fejlesztését szolgáló ismeretek fontosságát. Erre mutat álláspontja, melyet mint a Természettudományi Társulat titkára, 1894-ben hangoztatott: „Hiszem, hogy a nagy többség velem együtt abban a nézetben van, hogy a tudományok királya mégiscsak a természettudomány! Azt a tudományt, melynek feladata, hogy kutassa a természet törvényeit, szóval minden olyfajta jelenséggel foglalkozik, amely anyagi és szellemi jólétünk, egészségünk fenntartására vonatkozik, csakugyan megilleti a cím, hogy a tudományok királya. Társulatunk fő feladata a természettudományok vívmányait közkinccsé tenni. Minő szép feladat! Ezt tartom én a valódi szocializmusnak.”
E nemes cél szolgálatában fáradoztak tudósaink legjobbjai: Eötvös Loránd, Herman Ottó, Lengyel Béla, Szabó József, Szily Kálmán, Stoczek József, Than Károly és mások, és társaságukban kezdettől fogva derekasan kivette részét a munkából Wartha Vince. Mint ‘az 1869-ben újjászervezett Természettudományi Közlöny vegytani szakreferense, négy évtizeden keresztül szerkesztette a kémiai rovatot. Amint azt az első részben dokumentáltuk, kezdetben a festékkémia köréből vette számos előadása és cikke tárgyát, írt az anilinszínekről, a lakmuszról, a természetes és mesterséges festőanyagokról. Egy másik terület, ami különösen érdekli, a Fotokémia. Munkálatairól a Társulat 50 éves jubileumán kiadott emlékkönyvében Kátrányfestékek a fotográfiában című tanulmányában számol be. 1896. elején A Röntgenféle újfajta fotográfiákról címmel ismertetést közöl a T.K.-ban, amely magyar szerzőtől az első önálló közlemény a Röntgen által felfedezett és a közlés időpontjában még világszerte X-nek ismert sugárzásról. A cikket egy gyűrűt viselő férfikéz röntgenfényképével illusztrálta, amelyhez hozzáfűzte: „A mellékelt ábra a mi mélyen tisztelt alelnökünknek, br. Eötvös Loránd kezének árnyképét ábrázolja, amit sajátmaga Röntgen-módszere szerint készített, és közzététel végett szíves volt rendelkezésemre bocsátani.” A felvétel, melyet Eötvös a fizikus készített és a vegyész Wartha publikált, megelőzte e téren a legtöbb országot, ezért technikatörténeti becse van.
A múlt század utolsó harmadában a filoxéra pusztít, s ez a Kamisított borok terjedését elősegítette. A hazai borok jó hírét veszélyeztető spekulánsok ellen felveszi a harcot. A hamisítások leleplezésével felvilágosító munkát folytat és a közvélemény alakításával sietteti a hamisítások forgalmát tiltó 1895, és 1908. évi ún. bortörvények kiadását.
A bornál is többet foglalkozik azonban a népegészségügy legfontosabb feltételével; az ivóvízzel.
A víztisztító eljárásokról, az artézikutakról, ásványvizek elemzéseiről stb. írott közleményei a legfőbb érték, az ember egészségvédelmét célozták. A Társulat alapszabályai feljogosították a tagokat és olvasókat kérdések feltevésére: E módszert mint a természettudományos ismeretterjesztés népszerű formáját, Wartha igen sokra becsülte. Magas közéleti funkciói, bokros elfoglaltságai közepette sem mondott le arról a Műegyetem tudós professzora, hogy a kérdésekre ne személyesen válaszoljon.
A Természettudományi Közlönyben Wartha tollából megjelent mintegy félezer cikk, dolgozat és egyéb írásainak elemzése, láttuk meghaladja tanulmányunk kereteit. Csupán néhány kiragadott téma felsorolásával, amelyeket az első részben nem érintettünk, igazoljuk sokoldalú felkészültségét, polihisztori mivoltát. Írta búvárharang alkalmazásáról aranytermelésnél. A pacsuli nevű indiai növény leírását a budapesti összekötő vasúti híd építésénél használt keszonkísérletek beszámolója követi. Ismerteti a szellőzőkészüléket, mely a Műegyetem laboratóriumában gázfűtésre alkalmazva működik. A Csáczán lehullott sárga porról vegyelemzés útján megállapítja, hogy az vulkáni hamu. Tudósít a Kínában létesített ún. úszó-szántóföldekről.
Mint pedagógusnak, sokat kellett írnia, és ezért foglalkoztatja az íróeszközök fejlesztésének kérdése. Már 1877-ben a Műegyetemi Lapokban serkentő célzattal cikket közölt az „írócsövek” készítéséről. Ez a gondolata a mai golyóstoll alakjában csaknem 100 év múlva általánossá vált. Más alkalommal a kopírozás és a színes kőnyomat új készítési módjáról számol be. A gépírás még abban az időben nem volt használatos, ezért az iratmásoló készülékekkel foglalkozott a hektográfról és kronnográfról szóló írásaiban.
De legszívesebben a népművelés körébe vágó kérdésekkel foglalkozik. Igazi humanizmusa, a dolgozó nép megbecsülése azokban a válaszokban tükröződik, melyekben az egyszerű embereket érdeklő ügyekben tudományos megalapozottsággal felel. Felmelegszik a hangja, amikor a munkásoknak a foglalkozásukkal járó veszélyekre hívja fel a figyelmét. Ír például az ólomtartalmú, bőrre ártalmas folyadékról, az oxigén beleheléséről, a vastüzelőszerkezetnél keletkező szénoxid hatásáról stb. Munkás életük segítését célozzák azok a hasznos közlemények, melyekben a használt gépolaj tisztításának, a lerakódott rozsda eltávolításának célszerű módjait, vagy éppen a kocsikenőcs, háziszappan főzésének receptjét ismerteti. A kémiai technológia tudós professzora, a Magyar Tudományos Akadémia tagja nem tartja méltóságon alulinak, hogy tudományát aprópénzre váltsa a lakosság mindennapi életéhez tartozó kérdések részletes megválaszolásával.
Figyelemmel kíséri a technika fejlődését és az új eljárásokról, találmányokról, valamint saját tapasztalatairól azonnal tájékoztatja olvasóit. Így 1884-ben beszámol a műegyetemi laboratóriumban elsők között használt dinamó és a világítógáz alkalmazásának eredményeiről. Tájékoztat a Malligand-féle ebullioszkópról, ismerteti az akkoriban újításszámba menő „Graphon-hanggyűjtő” készülék anyagát, leírja a Schaller-hűtőkeverékkel történő jégkészítés módját. Említettük, hogy a Röntgen-féle fotográfiáról is elsőnek számol be hazánkban. A Természettudományi Közlönyben megjelent legutolsó írásában is 1910-ben a homoktéglagyártás új gyári technológiájáról nyújt hasznos információkat.
Mint vérbeli technológus, Wartha nem vonta ki magát a technológiák gazdasági szemlélete alól. Ezt bizonyítják olyan publikációi, mint az Arany- és ezüsttermelés Magyar- és Erdélyországban (1870), a Tüzelékfogyasztás és A világ kaucsukszükséglete (1891) vagy a jövő technológiájával foglalkozó írása A levegő meghódítása chemiai célokra, amely 1909-ben jelent meg. De tudománytörténettel is szívesen foglalkozott. Röviddel Pasteur halála után, 1896-ban kritikai és történeti jellegű megemlékezést írt Pasteur s a generatio spontanea címmel. 1894-ben meghal Kossuth Lajos. Wartha szerkesztő a Természettudományi Közlöny egész áprilisi számát az elhunytnak szentelve Kossuth természetrajzi vonatkozású írásait publikálja.
Az ünnepi számot Wartha gyászkeretben megjelent méltatása vezeti be: Ebben utal arra, hogy mindazoknak, akik a természettudományokat művelik, vigasztalást nyújt az a tudat, hogy ugyanez édesítette meg Kossuth életének utolsó évtizedeit. Wartha szívből jövő megemlékezését Kossuth feledhetetlen tanítását idézve fejezi be: „Minden mozzanatok között, melyek egy Nemzet szellemi felemelkedésére s közművelődésére közrehatnak, a természettudományok művelése az, amely korunkban, mint legnélkülözhetetlenebb, s a létért küzdés nagy versenyterén az önfenntartásra leghatályosabb úgy maradandó következtetéseiben a társadalomra legáldásosabb is.” (A kiemelés aláhúzással Warthától származik.) Általános kulturális értékű a Ma is élő jelen külföldi kémikusokról szóló írása és tudománytörténeti szempontból forrásértékűek a József Műegyetemről szerkesztett munkái, melyek németül és franciául is megjelentek 1882-ben és 1898-ban.
A Természettudományi Társulat 1892-ben megalakuló kémiai ásványtani szakosztálya alelnökének Wartha Vincét választotta. Aktív közreműködésével a szakosztály 1895-ben megindítja az egyik legtekintélyesebb hazai szaklapunkat, a Magyar Chemiai Folyóiratot. E fontos szakfolyóirat szerkesztő bizottsági munkájában Wartha haláláig részt vesz, és kamatoztatja azokat a gazdag tapasztalatokat, melyeket hosszú élete folyamán a hasonló periodikus kiadványok (Zürichi Évkönyvek, Műegyetemi Lapok és elsősorban a Természettudományi Közlöny) szerkesztésénél megszerzett. Kiemelkedően tudományos értékűek és a magyar kémiai szakirodalom kifejlődéséhez jelentős hozzájárulások a Magyar Chemiai Folyóirat önálló kötetekben megjelenő mellékletei, melyek sorában Than Károly, Lengyel Béla művei mellett Wartha Chemiai technológia című könyve is megjelent. A szolgáltatások között fontos szerep jutott a külföldi nagy természettudósok, Darwin, Helmholtz; Kirchhoff és mások könyveinek igényes fordításban történő kiadásának. Minden fordítást szakmai revíziónak vetettek alá, és Eötvös Loránddal, Than Károllyal, Lengyel Bélával és a többi tudóssal együtt Wartha is számos szakkönyv lektorálását végezte. Így például Fritz Schmidtnek a gyakorlati fotográfiáról és Hermann Wichelhaus kémiai technológia köréből vett előadásainak gyűjteményét hasonlította össze az eredeti szöveggel, és írt a fordításhoz értelmező, kiegészítő jegyzeteket. Vázlatos képünk, amelyet tudományos ismeretterjesztő tevékenységéről festettünk, fogalmat ad arról a fáradhatatlan munkásságról, amelyet a technika és természettudományok haladásáról jól tájékozott, iskolázott közönség nevelése érdekében végzett. Ha más területen nem alkotott volna maradandót, a tudományos ismeretterjesztésben kifejtett Sokoldalú tevékenységével is beírta volna nevét népünk nagy tanítómestereinek sorába.
De nem volna teljes beszámolónk, melyet Warthának a közművelődés szolgálatában tett erőfeszítéséről írtunk, ha nem térnénk ki tudományos könyvtárosi működésére. Á múlt század utolsó harmadában még a mai tömegkommunikációs eszközök jóformán ismeretlenek, ezért a tanulás, a tudás átadásának legfőbb eszköze, a hagyományos könyv, a tudományok gyűjtőhelyei az egyetemek könyvtárai. Wartha Vince, aki 1870-től 1896-ig állott a Műegyetemi Könyvtár élén, igen fontos kultúrmissziót végzett, amidőn hazánk legnagyobb technikai könyvgyűjteményét rendbehozta, használhatóvá tette és két ízben is nyomtatásban kiadott katalógussal a könyvtár gazdag állományáról tájékoztatta a technika iránt érdeklődő olvasóközönséget. Az 1874-ben és 1893-ban megjelent Műegyetemi Könyvtár betűrendes és szakrendi címjegyzékei, melyek a kor műszaki szakirodalom-bibliográfiájának számítottak, értékét növelte, hogy azokhoz Wartha a könyvtár munkáját, feladatait és történetét tárgyaló Elaszót írt.
Bár nem volt hivatásón könyvtáros – mai terminológiánk szerint másodállásban látta el a könyvtárigazgatói tisztséget – munkáját a tőle megszokott lelkiismeretességgel végezte. Vegyészmérnöki alapossággal osztályozta és új szakrendbe sorolta a könyvtár teljes állományát és a Műegyetemi Könyvtár ezt a szakcsoportosítást használta több mint fél évszázadon keresztül, amíg 1937-ben megkezdte a nemzetközi Egyetemes Tizedes Osztályozás (Universal Decimal Classification) bevezetését. Tekintélyének köszönhető, hogy a műegyetem a könyvek vásárlásához viszonylag megfelelő nagyságú dotációt biztosított, és minden könyvtárat érintő kérdésben csak a könyvtárigazgató meghallgatása után döntött. Vezetése alatt a könyvtár aránylag rövid időn belül modern szakkönyvtárrá fejlődött. Az 1885-ben készült első Országos könyvtári statisztika is így értékeli a Műegyetemi Könyvtárat: „Modern jellegű szakkönyvtár, hazai könyvtáraink között kiváló helyet foglal el. A könyvtárat Wartha Vince főkönyvtárnok és buzgó segédkönyvtárosa Nagy Sándor példás rendben tartják.” AZ állomány ugrásszerűen megnő, 1870-ben, amikor Wartha átvette a könyvtárat, alig pár ezer kötet, 1896-ban utódának már félszázezer kötetből álló, jól rendezett és felszerelt könyvtárat adott át. Nem túloz az a rektori beszámoló, amely 1891ben megállapítja, hogy a Műegyetemi Könyvtár még mindig az egyetlen számbavehető technikai gyűjtemény az országban.
És mindez annak a Wartha professzornak köszönhető, aki a könyvtárügy irányítását, a könyvtári munkát is példaadó szakértelemmel végzi. Felfogását, helyes szemléletét a könyvtár feladatáról, bensőséges szavai is tanúsítják: „Sajátos érzés fog el, ha este magamban vagyok a könyvtár helyiségeiben. Ott sorakoznak a fóliánsok a polcokon, ott találtak helyet a tudományos szaklapok ezrei, a művészet termékei, a térképek és sok más néma tanúja a régen elmúlt és jelen tudományos életének: A könyvtár a szellemi táplálék tárháza, a nemzetek tudományos életének krónikája. Mindenütt és mindenkor a könyvtárak kincseiben tükröződik vissza az illető nemzet műveltségi szintje. AZ alexandriai könyvtár nem jelentette-e a görög tudományosság tetőpontját?”
Felismerte a könyvtár hivatását és fájdalommal tapasztalta, hogy a kor kultúrpolitikája semmibe veszi a könyvtárügyet. A múltról írt a jelennek, a jövő érdekében, mikor az elhanyagolt viszonyokat merészen bírálta: „És hol állunk ma? Európa művelt nemzetei sorába szeretnénk lépni, de pirulnunk kell, ha szegényes ruházatunkra tekintünk… A magyar szaktudós sok esetben kénytelen külföldi könyvtárakhoz fordulni!” Szomorú kórképe ez a félgyarmati függés művelődési. viszonyainak. Látnoki erővel írta 1893-ban: „Meg fogja magát bosszulni e közönyösség – amire nálunk minden irányban akadunk,- a jövő nemzedékén, amikor már késő lesz a bajokon segíteni.”
Wartlia a millennium idején vált meg a könyvtár vezetésétől, amikor a műegyetem a rektori méltóságot reá ruházta. Közel 30 éves vezetése alatt alakult ki a korszerű műegyetemi szakkönyvtár, így mély igazság volt utódának, dr. Rados Gusztáv professzornak szavaiban, hogy Wartha mint a Műegyetemi Könyvtár igazi megalapítója és fejlődésének előkészítője, nemcsak a műegyetem, hanem a könyvtár egész olvasóközönségét is soha el nem múló hálára kötelezte.
Wartha Vince pályafutása egyenletesen ívelt felfelé; fiatalon, 13 éves korában magántanár Zürichben, 3 év múlva professzor a Műegyetemen, Zökkenés nélkül emelkedett egyre magasabbra: az egyetem dékánja, több ízben megválasztott rektora, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, majd alelnöke, a Természettudományi Társulat főtitkára, elnöke és tiszteletbeli elnöke, a Földtani Társulat választmányi tagja, az Országos Bórvizsgáló Szakértő Bizottság elnöke, a Magyar Országos Képzőművészeti Tanács, az Országos Ipartanács, a Szabadalmi Tanács, a Középiskolai Tanárvizsgáló Bizottság tagja, miniszteri tanácsos, a Ferenc József-Rend csillaggal díszített középkeresztjének tulajdonosa stb. Törés csak élete vége felé következett be, amikor egészsége cserbenhagyta és felírás áll, amely azonban Wartha Vincére is teljes egészében vonatkoztatható: „A köznek éltél, nagy célokért nemesen küzdöttél.” Wartha Vince emlékét bronzba öntött mellszobra hirdeti az alma mater, betegsége ágyhoz kötötte a szellemileg friss, örökké tetterős embert. Ezért 1912-ben nyugalomba vonult és bénán, prométheuszi kínokat szenvedve, töltötte hátralevő idejét. Pelesége, dr. Hugonnai Vilma ápolta és önfeláldozó magatartásával enyhítette rajongva szeretett férjének fájdalmait 1914; július 20-án bekövetkezett haláláig.
A rákoskeresztúri köztemetőben helyezték örök nyugovóra Wartha Vincét, a szülei szomszédságában levő kettős sírhelyen, ahol a korábban elhunyt Vilma leánya is nyugodott. Ide temették 1922ben feleségét. A közös sírjukon felállított oszlopon ma csak az első magyar orvosnő emlékét hirdető a Budapesti Műszaki Egyetem aulájában. A felszabadulás után a Veszprémi Vegyipari Egyetemen is felállították szobrát. Sírja azonban jeltelen, elhanyagolt.
Wartha életművének emlékét sok minden őrzi, személyéről Budapesten és Veszprémben utcát neveztek el. A Magyar Kémikusok Egyesülete 1955-ben Polinszky Károly javaslatára „Wartha Vince Emlékérmet” alapított, amelyet évente a kémia és a vegyipar terén kiemelkedő vegyészeknek adományoznak. A különböző múzeumok, elsősorban az Iparművészeti Múzeum gyakran rendez kiállítást Wartha csodálatos kerámiagyűjteményéből. A tudományos egyesütetek és a felsőoktatási intézmények publikációikban mind gyakrabban hivatkoznak munkásságára, bizonyságául annak, hogy Wartha Vince tanítása tovább él és szellemi hagyatéka forrás, melyből ma is haszonnal meríthetünk.
dr. Móra László
