ÉLETÚTJÁNAK ÁLLOMÁSAI
ÉLETÚTJÁNAK ÁLLOMÁSAI
Dr. Fehér Dániel erdőmérnök, a soproni Erdőmérnöki Főiskola botanikaprofesszora, Növénytani Intézetének igazgatója, majd a Magyar Tudományos Akadémia soproni Talajbiológiai Kutató Laboratóriumának vezetője, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, a talajbiológiai kutatások hazai úttörője és világhírű tudósa, a „Soproni Talajbiológiai Iskola” megalapítója, az erdészeti tudományok (növénytan – növényökológia és növényélettan) kiváló művelője 1890. október 27-én született Tekepusztán, mely jelenleg a Győr-Sopron megyei Mórichidához tartozik. Édesapja okleveles mezőgazda, uradalmi intéző volt. Középiskolai tanulmányait 1900–1908-ig a budapesti Barcsay utcai Állami Főgimnáziumban végezte – ott is érettségizett, 1908–1912-ig a selmecbányai Bányászati és Erdészeti Főiskola hallgatója, ahol 1912-ben szerzett erdőmérnöki oklevelet – segédmérnök, majd 1922-ben nevezik ki m. kir. erdőmérnökké.
1913–14-ben a berlini egyetem (Königliche Friedrich Wilhelms Universität) Filozófiai Fakultásán folytatja tanulmányait. Az első világháborúban, 1914 augusztusától 1918-ig mérnök-tisztként teljesít katonai szolgálatot. 1918-ban nevezik ki tanársegéddé a selmecbányai Bányászati és Erdészeti Főiskola Növénytani Tanszékére. 1918 februárjától ösztöndíjasként a bécsi egyetemen (Wien I. Universität – Institut für Pflanzenphysiologie) tanul és dolgozik, ahol – a berlini egyetemen hallgatott két félévvel együtt – összesen öt félév lehallgatása és a sikeres vizsgák után 1920 februárjában tesz növényélettanból és kémiából doktori szigorlatot, és avatják a filozófia doktorává.
A Főiskolát 1919-ben Selmecbányáról Sopronba költöztetik át. 1921-ben adjunktussá,1923-ban főiskolai rendkívüli tanárrá (és intézetvezetővé), 1926-ban pedig nyilvános rendes tanárrá nevezik ki. A Főiskola egyetemi karrá történő átszervezése után pedig 1934. július 23-tól a budapesti magyar királyi József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Bánya-, Kohó- és Erdőmérnöki Kara Erdőmérnöki Osztálya Növénytani Intézetének professzora lesz, 1952. március 1-ig.
1926-ban a Rockefeller-alap támogatásával hathónapos tanulmányutat tesz Dániában, Finnországban, Norvégiában és Svédországban. 1930-ban a norvég Földművelési Minisztérium meghívására Észak-Norvégiában, Lappföldön egészen a Jeges-tenger partjáig terjedően növényszociológiai és talajbiológiai vizsgálatokat végez, amit finnországi tanulmányúttal kapcsol össze. 1932-ben ismét Finnországba, Svédországba megy tanulmányútra.
1923-tól hazai egyetemeken, erdészeti és agráregyesületekben, a Természettudományi Társulatban és a Magyar Tudományos Akadémián ismerteti tudományos eredményeit, külföldön pedig Svédországban (1932), Németországban (1933, 1943). Svájcban (1933). Franciaországban (1934), Csehszlovákiában (1937–38) tart előadásokat kongresszusokon és társaságokban:
1934-ben Ch. Killiannal, az algíri egyetem növénytanprofesszorával megszervezi az első francia–magyar szaharai talajbiológiai tudományos expedíciót az algíri egyetem meghívására, majd 1936-ban az algíri francia kormányzóság megbízásából a Francia Akadémia támogatásával megismétli azt nagyobb keretek között, Algírtól a Csád-tóig. 1938-ban Észak- és Dél-Olaszországban tesz tanulmányutat.
1938 tavaszán id. Manninger G. Adolf közreműködésével a Tolna megyei Fürgeden Talajbiológiai Laboratóriumot létesít, amely 1944 nyaráig működött. Kisújszálláson pedig a Tiszántúli Mezőgazdasági Kamarával az öntözéses növénytermesztés növénytani és talajbiológiai kérdéseinek a tanulmányozására a Növény- és Talajélettani Kísérleti Állomást hozza létre. 1943-tól a Földművelési Minisztérium Állandó Talajjavító Bizottságának a tagja.
1950-ben, Stockholmban a VII. Nemzetközi Botanikai Kongresszus az Ökológiai Osztály alelnökévé, a finn Természettudományi és a finn Erdészettudományi Társulat pedig levelező tagjává választja.
A nem orvosi és állatorvosi mikrobiológiai kutatások reprezentánsaként vezetőségi tagja a Magyar Mikrobiológiai Társaságnak – közvetlenül annak megalakulása óta (1951). Az MTA Talajtani és Agrokémiai Intézet tudományos Tanácsának tagja.
1949–1951-ig az Erdőmérnöki Kar dékánja. 1952 júniusától az MTA soproni Talajbiológiai Osztályának, illetve későbbi nevén az MTA Talajbiológiai Kutató Laboratóriumának a vezetője 1955. február 16-án bekövetkezett haláláig.
1951-ben „kiemelt tudós”, 1952-ben pedig tudományos munkássága elismeréseként a Tudományos Minősítő Bizottság a biológiai tudományok doktorává minősítette, a Magyar Tudományos Akadémia pedig 1954 júniusában levelező tagjává választotta.
Évtizedeken keresztül igazgatója az általa megszervezett és mindig fejlesztett főiskolai Botanikus kertnek. Tanári, intézeti és botanikuskerti igazgatói tevékenysége, valamint széles körű kutatómunkája mellett 1924–1930-ig a főiskolai Könyvtár igazgatói teendőit is ellátja. Az 1950-es években mint megyei és városi tanácstag fejti ki közéleti tevékenységét a közoktatás javításáért és szeretett városáért, Sopronért, ahol három és fél évtizeden keresztül élt és dolgozott.
Kutatásait több mint kétszáz – eredeti kísérleti eredményeket tartalmazó – dolgozatban, tizenhárom könyvben főként magyar, német, valamint francia és angol nyelven közölte. A vezetése alatt álló Növénytani Intézetben és a Talajbiológiai Kutató Laboratóriumban külföldi és hazai munkatársai, tanítványai által megírt tudományos cikkekkel együtt ez a szám jóval a háromszáz fölé emelkedik. Szellemi örökségét halála után továbbfejlesztő közvetlen munkatársainak és tanítványainak (az általa létrehozott „Soproni Talajbiológiai Iskola” tagjainak) – elsősorban talajbiológiai – szakirodalmi munkásságával napjainkban már az ezret messze meghaladja a közlemények és könyvek száma.
