III. Egy vagon akta

Teljes szövegű keresés

III. Egy vagon akta
Mikor a bosnyák és hercegovinai lázadás folyt 1875-ben, sokan menekültek mihozzánk. Becsületes keresztények, akik a szélcsendet szeretik, valamint jámbor muzulmán hitűek, akik békében akarják elszívni pipájukat, aggastyán agák, bégek, asszonyaik, menyeik, unokáik, leányaik ide futottak a háború iszonyai elől, csak az életüket hozva magukkal meg a rajtuk való ruhát. Egész rajok jöttek naponkint, és mindent fölettek, mint a sáskák.
A magánvendégszeretet takarója nem olyan hosszú, sem nem olyan széles, hogy beérhette volna őket. Ilyen viszonyok közt azt kívánja a nemzetközi illedelem, hogy az állam vállalja el a »házigazda« szerepet.
El is vállalta. Volt még valahol a láda fenekén egypár millió (már ti. Rothschild ládája fenekén), ezt elkérték kölcsön, és gyakorolták vele a keleti vendégszeretetet: kinevezvén kormánybiztosnak e célra Zuvics Józsefet, aki, mint a horvát országgyűlés küldöttje, mindig derék, jó magyar érzelmű embernek mutatta magát a parlamentben.
Zuvics nagy örömmel és kedvvel fogadta el a kormánybiztosságot. Hogyne! Nincs annál passzionatusabb dolog a világon, mint pénzt osztogatni. Ilyenforma hivatalt ki ne szeretne?
Hanem egy kis vesződséggel még az is jár – a mai rendszer mellett, mert minden apró összegről, amelyet kiosztott, jegyzőkönyvet kellett fölvennie.
A pénz rémítően fogyott, a jegyzőkönyvek és mindenféle más irományok rémítően szaporodtak.
Mikor az évi számadásokat beküldte Zuvics, éppen egy egész vagont töltöttek be az akták. Lesz bennük öröme a magas miniszteriumnak odafent.
Húsz számtiszt dolgozott velük éjjel-nappal, ki tudja, meddig, míg végre kiszámították, Hogy a hatmilliónyi összegből hiányzik 6 frt 78 kr. osztrák értékben.
Nosza küldik vissza rögtön a határszélre Zuvicshoz az egy vagon aktát: egypár lattal most még nehezebb, mert ott van az intés, hogy hát a 6 frt 78 kr. hol van?
Bosszankodék ezen Zuvics egy kicsit, s amikor ráért, megírta a választ:
Sose okoskodjanak, ott lesz az a 6 frt 78 kr. valahol. Nem jól nézték át. Mert ő az utolsó krajcárig kiosztotta a hatmilliót, hát a 6 frt 78 kr. is közte van.
S ezt a választ szépen hozzácsatolta az összes aktákhoz, amiket ismét belegyömöszölt egy vagonba.
A miniszterium megkapta a Zuvics felterjesztését, s ahogy hazahozta, szépen küldte vissza az óriási aktát ezzel a toldalékkel: hogyha Zuvics József kormánybiztos harminc nap alatt nem ad kimerítő felvilágosítást a hiányzó 6 frt 78 kr.-ról, akkor nem tudom én miféle paragrafus szerint fognak vele eljárni.
Egy nap megint ott volt a vagon az aktákkal. Mindig hat szolga szállította kosarakban a vasúttól a kormánybiztos lakására.
Most már dühbe jött Zuvics. Kivette a tárcáját, és leolvasott 6 frt 78 kr.-t, s küldte a vagon akta mellett a kormánynak:
»Az ördög disputáljon az urakkal. Itt van a pénzük. Hat forintért csak nem revideálom át az összes számadásokat, hogy megvakuljak és megöregedjem benne. Inkább én engedek. Ne szaladgáljon többé az a bolond vagon ezekkel az aktákkal.«
A kormány kezébe vette hiánytalanul a 6 frt 78 kr.-t, miközben összeráncolta homlokát, és így írt vissza:
»Ohó! Nem addig van! Szép volna, ha a hiányzó összeget büntetlenül lehetne becsatolni akármikor. Legyen most már az úr elkészülve a kriminálisra.«
Zuvics végképp elkeseredett, s még aznap megsürgönyözte, hogy nem kér többé ebből a mulatságból, lemond.
…Érdekes történet ez: mert azt tudjuk meg belőle, hogy milyen a magyar közigazgatás, ha »erélyes«.
Hát még milyen lehet, ha nem erélyes? Legközelebb talán azt is megírjuk.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem