III. Kőrösi Sándor és a lelkiismeret
III. Kőrösi Sándor és a lelkiismeret
Ezen közben a Ház egyéb részeiben is nevezetes dolgok történtek.
Míg bent a vita folyt, hogy az üzeneteket egyszerűbben is lehet közvetíteni, azalatt Szabó László megindult a nagy útjára – a miniszteri szoba felé.
Vitte Tiszának a nevet.
Jobbról Szilágyi Dezső, balról Ugron Gábor lépkedett mellette.
Ott ültek a folyosón, más nemű deputációk is, kik tömjént és mirhát hoztak.
De Tisza ezeket fogadta legelőször, kik egy mameluknak a fejét viszik.
De melyikét?
A piros szoba ajtaja megnyílt csikorogva, bezáródott mögöttük s mélységes csönd támadt a folyosón.
Az ember azt várta volna, hogy most a síri némaságban valahol messze megcsendül a lélekharang…
Meg is csendült, de csak a Grünwald Béla kedélyes nevetése, ki Kőrösi Sándort tuszkolta kifelé a könyvtárszobából.
Ott akadt rá egy félóra előtt, nagy foliánsokba temetkezve, turkált a betűk között.
– Mit csinálsz itt, Sándor?
– Tanulmányozom az 54. §-t.
– Minek?
– Tisztába akarok jönni a lelkiismeretemmel – mondá Kőrösi mélabúsan.
– Igazán?
– Meg akarom tudni, helyes lesz-e az az 54. § vagy helytelen? Két hete búvárkodom már a könyvekben s egyre szomjasabb vagyok.
Grünwald megfenyegette az öreg mamelukot.
– Ne kutass a könyvekben, Sándor, mert megbánod.
– Ugye attól félsz, hogy kisütöm a § célszerűségét.
– No és akkor mit csinálsz?
– Megszavazom.
– De hátha azt sütöd ki, hogy a § kárhozatos? Ez esetben mit csinálsz? Gondolkozz csak.
Kőrösi habozott egy percig.
– Hüm… izé… akkor is megszavazom.
– No látod. Hát nem jobb neked úgy szavazni meg a §-t, ha nem tudod, hogy milyen?
Kőrösi a homlokát vakarta.
– Mondasz valamit, Béla… Bizony isten, mondasz valamit… Kedves könyvtárnok úr, tessék kérem visszavinni ezeket a bolondos foliánsokat.
Az egész folyosó harsogott a nevetésüktől, amint kifelé jöttek a könyvtárból. Mert olyan nagyon víg dolog az az 54-ik paragrafus.
