V. A színészet
V. A színészet
Semmi sincs most inkább előtérbe tolva a körülmények által, mint a szegedi színházba járó közönség. Az épülő állandó színház folytán úgy tekintik nagyon sokan a jó szegedieket, mint egy új Kaliforniát. Számosan folyamodtak már eddig is s fognak még ezután.
De hát valóban aranybánya-e ez a közönség?
Én azt hiszem, hogy túlzottak e tekintetben a remények. Szegednek csak egy színházi közönsége van s ez is az unatkozókból áll. Az »egy« közönséget úgy értem, hogy egy ugyanazon darabra egymásután két tele házat nem lehet csinálni. S ez a kritériuma annak, hogy lehet a bizonyos fokon túl emelni a színielőadások nivóját?
A jobbak azon törekvése is keveset fog eredményezni, hogy önálló dráma-irodalmat is szeretnének. Persze ez érne a legtöbbet, a színház auktoritását, a szegedi színészet fontosságát nagyban emelné, de bizony csak annyit lehet elérni, sem írhat olyan színháznak darabot, mely csak egyszer, legfeljebb kétszer képes azt előadni. Se író, se színház ilyenből hasznot nem húz.
Azért hát nem olyan kész kincsesbánya az, mint az avatatlanok gondolják, kik látván a kiválóbbak nyüzsgölődését szinte vérszemet kaptak a szegedi színházra, s most egész érdekharc fejlődik ki a kulisszák mögött érte.
Nem az, de lehet azzá idővel, ügyes, tekintélyes, szakavatott és főleg tiszta kezekben. Mert az anyag megvan hozzá. Nagy anyag. Hetvenezer ember, aki magyarul beszél. Ennyi lélek nem esik a három budapesti színházra.
Csakhogy ezek még nyers lelkek. Ugyancsak varga legyen és nem molnár, aki ezeket kikészíti – rendes publikumnak. Ami a mostani állapotokat illeti – csak egy kicsit kell betekintenünk hétköznap a színházba, hogy lássuk hányadán állnak a dolgok.
A páholyokban jobbadán a zsidók ülnek és a hivatalnokok. A földszinten hasonlóan, csak itt-ott látszik egy úgynevezett polgárné. Mert a polgárok határozottan nem járnak a színházba. A férj elkíséri nejét a színházig s aztán a szomszéd korcsmában várja be az előadás végét, hogy ismét hazakísérhesse. Olyanforma a fölfogás, hogy meglett embernek tán derogál is a komédiába menni. A színház határozottan az ifjúságé.
Hanem vasárnap azután megtelik a földszint is, az óriási karzat is a köznéppel, melynek ilyenkor mindenáron népszínmű kell.
Itt kell keresni a jövő publikumát. Ezeknek kell a hétköznap estéit átvarázsolni vasárnap estékké, s akkor aztán lehet valamit csinálni.
