APRÓSÁGOK A HÁZBÓL (okt. 25)
APRÓSÁGOK A HÁZBÓL (okt. 25)
A delegációnak nagy hálával tartoznak azok a honatyák, akik nem lesznek delegátusok. A delegációknak köszönhetik, hogy a legnagyobb munkaidőben kapnak vakációt s egy egész hónapig szabad pihenés munkájában fáradozniok.
Nem tudom ugyan, ha vajon a szólás-mondás: munka után jó a pihenés, megfordítva is áll-e vajon, s jó munka lesz-e az, amit a tisztelt törvényhozók a pihenések egymást ilyen sűrűn követő szakai után végzendenek, – annyi azonban bizonyos, hogy elég jó humorban gyűltek össze az első érdemleges ülésre, mely ma tartatott.
Mindenekelőtt felső Magyarország rukkolt ki.
Torna megye, melyet ugyanannak a processzusnak szánt egy napirenden levő törvényjavaslat, melyet Magyarországgal immár végrehajtva látunk, t. i. betemeti Abauj vármegye gyomrába, valamint Magyarország ott emésztődik a kétfejű saséban; húzódozik a megevetés elől s a szép fehér szakállú Farkas József által kér egy kis akasztófa-haladékot, vagy hogy a manóba mondjuk a Galgenfristet barbármagyarul.
Nem vehetni tőle rossz néven. Mert hiszen igaz, hogy ő kicsi, de az is igaz, hogy megvolt ő ebben az ő kicsiségében éppen olyan régidőtől kezdve, mint akár a nagy Biharország. Aztán a középkori skolasztikusok és szofisták maig se bírták eldönteni, hogy az egérnek fáj-e jobban, ha elevenen megnyúzzák, vagy az elefántnak?
És végre az is igaz, amit egykor Deák Ferenc mondott Bachnak, arra a mondására, hogy hiszen Magyarországot előbb vagy utóbb, de okvetlenül beolvasztja Ausztria.
– Hinni akarom – mondá az öregúr, – hogy Excellenciád jó keresztény. És ennélfogva vágyik a paradicsomba. Mindazonáltal tán nem sértem meg igaz keresztény hitében, ha azt gondolom, hogy jobban szereti, ha holnap jut oda, mint ma.
Tisza Kálmán nagylelkű volt. Azt mondta, hogy éljen hát Torna megye még egy héttel tovább.
Vajon Torna megye hasonló jóindulattal viszonozza-e a miniszterelnök nagylelkűségét?
A bizottsági előadók is mind a görbe országból kerültek elő. Jött a városi Berzeviczy, a kérvényi- és jött a szepesi Wieland Arthur, a gazdasági-bizottság előadója, ki a legnépszerűbb szerepre vállalkozott s biztos felőle, hogy őneki nincsen a házban olyan ellensége; aki opponálna. Ő szokta kérni ugyanis a tisztelt házat, hogy kegyeskedjék megszavazni a diurnumokat – saját úri magának.
Ekkor jött Engelmeyer, az is szepesi. A jogügyi bizottság nevében kérte »az 1800: LXIV. törvénycikkben adott fölhatalmazás hatályának meghosszabbítását«.
Már-már megadták, s a törvényjavaslat már-már keresztül surrant volna a házon, mikor Szilágyi Dezső az ajtóban megragadja a kabátja végét s azt mondja: »Ohó, szolgám, álljunk meg csak egy szóra; hadd nézzünk a szemedbe, ki fia vagy?«
És ezzel aztán megkezdett egy nagy juridikus vitát. Szegény Pauler sült is, főtt is belé, kétszer is mentegetődzött, mind nem használt, sőt ártott, mert nekirontott Horánszky Nándor is, aki már régen nem volt honatya, s feszíté kebelét az annyi idő óta belerekedt beszéd; de még Pulszky Guszti is, akinek az a boldondos természete van, hogy mentül többet beszél ki magából; annál telibb lesz ideával.
Siralmasan helybenhagyták szegény miniszterét az igazságnak, nem ismervén határt a rája mért büntetés mérvének kiszabásában, sőt gyakorolván rajta a vesszőfuttatás fenyítékét, amit pedig, ha jól tudjuk, már a katonaságnál is eltörült a humánusabb jogi fölfogás.
És még azt mondták a kegyetlenkedők, hogy az csak ízelítő, most csak cirógatni akarnak, majd a büdzsévitánál jön még a vastagabb vége.
Szent Isten! hisz az már nem lehet kevesebb a kerékbetörésnél.
Szerencse, hogy a tisztelt házban most új tagok is vannak, akik azt hiszik, hogy a szorongatott miniszternek szoros pillanataiban segítségére futni háladatos dolog. Gáll József és Busbach Péter, ez utóbbi budapesti képviselő, siettek ma megkísérleni az országház üléstermének rossz akusztikáját. Megkísérlették, de hogy milyennek találták, azt nem ítélhettük meg a szűzbeszédeikre kitört általános hallgatásból.
Mialatt beszéltek, azalatt a terem egy zugában érdekes levél keringett a honatyák kezében.
Lópokrócot rendelt egy honatya – Bécsből. Mert hát olvasta a »Vadász és Versenylap« hirdetései között, hogy »Schaumann et Comp« bécsi Wollwaren-, Kotzen- und Pferdedecken-Fabrikjában nagyszerű pokrócok kaphatók. Magyar gavallér pedig nem vesz olyat itthon, amit Bécsben is megkaphat.
Rendelt tehát lópokrócot Bécsből vagy egy tucatot. S mivel a hirdetés magyar volt, rendelte hát magyarul.
Kapott is ő aztán pokrócot, aminőt egész Magyarországon hiába keresett volna. Kapta egy levélborítékban, finoman összehajtott sima levélpapíron, mely »pokróc-durvulatú-gyalog-alkalmatosság módjára« – így nevezi a szarvasi borbély a goromba drabantot –, ékes germán világnyelven szóla vala szóról szóra ekképp:
»Herrn F. G. in P. Pestmegye Magyarország.«
»Wenn ich Ihr Werthes von 11-ten d. erst heute beantworten kann, hat dieses seinen Grund darin, dass ich Ihre Correspondenz-Karte, wenn ich nicht eigen f. 5. kostenden Dolmetsch bezahlen wollte, c. 100 Personen zur Uebersetzung antrug; erst heute fand ich Jemand, an dessen richtige Uebersetzung ich keinen Zweifel hege.
»Wenn Sie nicht Etwas ganz Anderes bekommen wollen, als Sie wünschen, so muss Ich Sie schön bitten, mir deutsch oder in einer Weltsprache zu schreiben; denn für Provinz-Idiome kann man doch kein Geld ausgeben, wenn man keine Veranlassung siehzt, jemit Bauern zu verkehren.«
Miután lehetnek olvasóink között olyanok is, akik nem oly szerencsések, hogy tökéletesen bírják a germán világnyelvet, ide iktatjuk a levelet magyar fordításban is. Így szól:
»Hogy csak most válaszolok, tulajdonítsa az úr annak, hogy levelét – miután nem akartam 5 frtba kerülő tolmácsot fizetni – megmutattam vagy 100 embernek, fordítaná le, de csak ma akadtam olyanra, akiről hiszem, hogy fordítása hű.
»Ha azt nem akarja ön, hogy egészen más valamit kapjon, mint amit rendel, – már bocsásson meg, de kérnem kell arra, írjon az úr nekem németül vagy valamely más világ nyelven, mert provinciális tájszólásokra csak nem adhat ki az ember pénzt, ha semmi érdeke nincs parasztokkal érintkeznie.«
Éljen a derék bécsi cég! Megmutatta, hol kaphatni igazi, hamisítatlan pokrócot. Reméljük, hogy e levél olvastára ezrivel fognak sietni boltjába megrendelésekkel a – magyar gavallérok.
Mi is azért tesszük ki a kezünkben lévő pokrócot az ablakba, hadd lássa minden magyar ember, s tanuljon belőle legalább egy kis – magyar hazafiságot.
