A PARLAMENTI NYITÁNY

Teljes szövegű keresés

A PARLAMENTI NYITÁNY
Karcolat
Megnyílt tehát az 1881-iki országgyűlés, melynek már a praeludiuma is olyan mérges volt.
A bevezetés után ítélve, ez lesz a legharapósabb parlament.
Még az öreg Boér bácsi is tűzbe jött s ugyancsak lepirongatta Csanádyt.
Ezek a tüzes szikrák, amik az ősgyűlésen csillogtak a korelnök szemeiben, azóta ott lebegnek a ház atmoszférájában mint gyúanyag.
Sőt azon módon kihatoltak a folyosóra.
Mint némely asszony, a »tisztelt ház« is csak pongyolában érdekes.
A »tisztelt ház« pongyolája pedig a »mélyen tisztelt folyosó«.
*
De hogy ennek a Komjáthynak mindenütt ott kell lenni!
Ha Verhovayt lövik le, az ő testének kell azt fedezni.
Ha Váradynak van baja, azt is az ő teste óvja.
Hiszen az igaz, hogy elég terjedelmes a teste, de hogyan terjedhet mégis – a pólusokig?
*
Ha Sir John Falstaffot valaki lerajzolná szekundánsnak, hát azt mondanák, hogy művészi komikum.
S Komjáthy Bélára mégsem mondanak semmit ebben a minőségben.
Igaz, hogy ha másrészt Váradyt rajzolnák le vívófélnek – az is valószínűtlen lenne a művészetben.
Az életben megeshetik mind a kettő.
De hát jól van az így. Mundus se expediet.
Ha az eljárás tán nem egészen egyenes, legyen hát legalább az egyik szekundáns túlgömbölyű.
*
De csitt a párbajokról.
Mert párbajokat vívni ha nem is – de róluk fecsegni tilos, tilos, tilos…
(Az embert nem veszik be kaszinó-tagnak.)
A párbajok végre is kedélyes dolgok ma már s többé-kevésbé hasonlítanak a Kecskeméthy Aurél és a Kemény Zsigmond egykori párbajához, mikor a jó öreg Kemény sehogy sem bírta, amint ellenfelével mordul szembenállott, elsütni a rozsdás karabély-pisztolyt.
– Vigyázz, te Zsiga – figyelmezteti ijedten a kakassal erőlködő ellenfelét Kecskeméthy. – Vigyázz, az istenért... mert még meg találsz lőni.
*
Különben az események fája is olyan, mint az igazi fa: az egyik kéreg benövi a másikat.
A »folyosó-beszédet« elnyomja a trónbeszéd. A lapok szája, miként a Moloch torka, idegesen van kitátva erre a csemegére.
Huh! A trónbeszéd!
Nagy fontosságú esemény a nemzet életében.
Igen. Nagy fontosságú, mert kétszáz vezércikknek a szülőanyja s millió rizsma papiros befeketítője.
Már négy nap óta öltögeti nyelvét az éhes Moloch, de eddig még egy morzsa sem hullt belőle a szájába.
*
A muszka azt mondja a karácsonyról, hogy az a nap, amikor úgy jól lakik az ember, hogy sem ülni, sem állni, sem enni nem tud.
No, hát ez a mi napunk. A lapok ünnepnapja, amikor egy olyan nagy darab hull a torkukba, hogy két hétig kell megemészteni.
Az újságírók szeme csillog, a »névtelen félistenek« tele tarisznyával lépnek az íróasztalokhoz. Mennykövekkel tele tarisznyával.
De ma nem hajigálják még ki, mert nagyon sok van (azt csak akkor esik jól mutogatni, ha nincs), hanem csak megperzselik velük a közel eső tárgyakat.
*
Ha a trónbeszédhez nem is esik közel a Füzesséry sarkantyúja és a gróf Andrássy Tivadar huszáruniformisa, mégis mindenesetre ezek voltak a mai ülés legszebb tárgyai.
Gyula gróf »katona-fiát« nagyon sokan megnéztük, igyekezvén arcvonásaiból kiolvasni a nagy tulajdonokat.
Füzesséryn meg azt bámulták meg, hogy ugyan mire hiú ez az ember, hogy úgy kiöltözik mindig.
Különben volt egypár mente is és egypár kard!
A képviselőház éppen azt a karaktert viselte magán, mint mikor a jogászok tartanak valami politikát, aztán kiírják a plakátra, hogy »találkozás a Szabadi kávéházban«.
Hát egy ilyen találkozás volt a képviselőházban, ahol mindenki elmondta a napi élményeit, s több közhasznú kérdezősködés merült fel.
– Mikor varrattad ezt a mentét?
– Ugyan hagyd abba, még ki sincsen fizetve.
– Megszólított-e a király?
– Mit szólasz a trónbeszédhez?
– Nagyon lanyha.
– Hát te?
– Szörnyen sötét.
– Au contraire. Túlvilágos.
– Ugyan eredj, hiszen nem kell annak olyannak lenni, mint a kapucinernek.
De mit toldjuk-foldjuk? Hogy milyen hatása volt a trónbeszédnek a parlamentre, azt nem a parlament dönti el úgyis – hanem a lapok.
De hogy milyen hatása volt a parlamentnek őfelségére, arra nézve van egy vékonyka selyemszál a kezünkben.
Az, hogy őfelsége az ünnepélyes megnyitás után szükségesnek látta nyomban megnézni a nőkiállítást.
Talán azért, mert a saját termeiben már előzőleg megtekintette a gyermekkiállítást.
 

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem