FEKETE VASÁRNAP
FEKETE VASÁRNAP
Ma még az öreg harang is szomorúbban kongott a százados toronyban, mintha érezné, hogy soká lesz megint, mire összehívja a híveket.
Az Iskola utcán, mely vasárnapokon tömve van templomba menőkkel, polgári és úri misére, föltűnően néptelen volt. Azoknak is, akik keresztül mentek rajta, nem imádságos könyv volt a kezükben, hanem egy bútordarab, amit valahová biztonságba vittek. Az ünneplő ruhák szépen a láda alján maradtak. Nem volt ma ünnep, hanem fekete vasárnap, csakhogy még feketébb az igazinál. Nem ért ma rá imádkozni senki, pedig lenne miért; nem akart ma tetszeni senki, nem is lett volna kinek.
Hanem hogy hát még se legyen ez a nap minden élénkség nélkül, déltájban az öreg Keméndy rendőri hivatalnok járta be az utcákat dobszó mellett, s recsegő hangon hirdette a statáriumot.
A falakra is odakerült Lukácsnak egy kiáltványa, melyben parancsolja, és rendeli a polgároknak, hogy mindnyájan lássanak a töltésekhez. A kiáltvány utolsó passzusában pedig ugyanarra az »isten nevében kéri«.
Érdekes utcai jeleneteket inszcenírozott a rekviráló katonaság is.
A városháztéren reggeli 10 órakor kilenc rác atyafi szekere állott. A jámbor atyafiak azon hitben jöttek be Szegedre, hogy itt az általános munkaszükségben jó üzletet csinálnak, meg is volt már mindnyájának a pasasirje, midőn a katonaság rátette kezét a heverő jószágra. Opponáltak, hivatkoztak még az ősi alkotmányra is; nem használt semmit.
Még derültebb jelenet lett volna jobb időkben a szolgáló-rekvirálás.
A derék fickóknak ki volt adva a rendelet: ácsorgó fehérnépet a töltésekre terelni; soha bakának nem volt szája ízéhez mértebb foglalkozása.
Egész karikában hajtották ki őket a vasúti töltés felé a »budai országúton«. Azok nem is ellenkeztek valami nagyon, a hagyományos baka-kultusz-e, avagy a végzendő feladat hazafias volta az ilyenkor elmaradhatatlan panaszt egészen elnémítá.
A városban már akkor mindinkább sűrűbben voltak láthatók a tanyai, tápéi és algyői menekültek; eleven tanúsága a nagy veszélynek; mely őket érte, s mely most Szegedet ostromolja, mind megannyi tükör, melyben láthattuk, hogy fogunk kinézni négy nap múlva.
Szakértőink összetett kezekkel álltak egymás ellen folytatva vitát, ahelyett, hogy Szegedet igyekeztek volna megmenteni. Boross működését folytonosan ellensúlyozta Herrich. Tápé átvágása csak félmunka lett, a Maty-hídnál szándékolt robbantások Herrich úr ellenkező akaratán törtek meg, s ami megtörtént is, nem úgy hajtatott végre, mint célozva volt.
Általában el lehet mondani, hogy tehetetlen emberek kezében volt védtöltéseink sorsa; nemcsak hogy nem mentették meg, hanem meg sem kísérelték a megmentést. Még csak nem is experimentáltak.
S e végzetszerű átok már eleitől kezdve ránk nehezedett. A petresi szakadás alkalmával, midőn azt Novák megsürgönyzé a vízvédelmi bizottság elnökének, egyszersmind sürgetőleg kérte a »gyevi fok« rögtöni átvágását. Ha ezt akkor Kende eszközöltetni meri, napokkal előbb éretik el, ami a tápéi átvágásától tegnap váratott, a duzzadás megakadályozása.
Ma Dorozsma is megadta magát, hosszú ellentállás után. S bár a vészharang, melynek kongása idehallatszott, a Szeged alatt hömpölygő ár szükségszerű szelídültét jelenti, mégis néma részvét dobogtatta meg a szíveket.
Szomorú mentő a mások szerencsétlensége.
De nem is volt mentő; mindössze parányi reményvirág, mely idegen sírokon fakadt.
