Az irán kultúra befolyása a kelet-európai turánokra már jóval a hunnok előtt megkezdődött. A mi különösen a viseletet illeti, a parthus uradalom idejében kölcsönös volt az egymásra gyakorolt befolyás. Midőn a Kr. e. III. század közepén Arsakes a parthusokkal, egy szkitha eredetü közép-ázsiai törzszsel meghódította Perzisát, a parthus viselet, mely tulajdonkép a régi szkitha viseletnek volt egyik változata, lassankint kiszorította az Akhaimenidakori ó-perzsa viseletet, ugy hogy a Szasszanidakori perzsa viselet nem az ó-perzsa, hanem a parthus viseletnek a továbbfejlődése. Viszont a perzsa kultúra által módosított, előállításában diszesebbé s anyagában finomabbá vált parthus ruházat annál is inkább elterjedt a kelet-európai turánoknál, mert hiszen a Kr. e. I. századtól fogva maguk is a parthusok uralma alá tatoztak, sőt még akkor is, midőn a III. század dereka felé a Szasszanidák megbuktatták Perzsiában az Arszakidákat, az Alsó-Volga és a Kaspi-tenger nyugoti partvidékén tanyázó maszkhitok fölött a IV. század első felében az Arszakida-házból származott Szaneszán uralkodott.
A parthus és a Szasszanida-kor elejéről való viseletet a kazeruni, naks-i-rusztami és a naks-i-redsibi sziklaképek után ismerjük. Csak azokat a részeket emeljük ki itt, a melyek a mi szempontunkból fontosak. Megvan a bő gatya és a czombot verő hosszu ing, mint a Trajanus idejebeli jazigoknál, az ingujj azonban – eltérve a jazig ingtől – hosszu, még pedig a jobb karon a kézfejig ér, míg balfelől jóval hosszabb, a kézfejet is eltakarja s alant kibővül, úgy hogy a magyar lobogós ingujj előképének tekinthetni. A gatyára, mint Strabo mondja, egy másik lábravalót is huztak, kétségkivül téli időben, s úgy látszik, a szárt ilyenkort kötötték össze bokában alól, mint a szkithák. Felső ruhájuk körülbelül térdig érő, elől nyitott, oldalt kissé felhasított s ujjal ellátott derék nélküli kabátból állt; volt egy másik fajta kabát is, melynek szabása emlékeztet az atillára vagy a régi dolmányra, ez már derékkal volt ellátva s derékon alul fokozatosan kibővült, amannál hosszabb volt, úgy hogy néha majdnem bokáig ért. A ruhát nemcsak vászonból és gyapjuszövetből készítették, hanem a Khinával való összeköttetésnél fogva a selyemruhák sem voltak nálunk ismeretlenek. A magas és hegyes süveg olyan, mint a jazigoké, azzal a különbséggel, hogy nincsen válltakarója, ellenben a dunántúli magyar parasztnál ma is feltalálható a régi parthus süveg alakja; van aztán egy másik változat, a mely egészen alacsony, félgömbidomu s el van látva váll- és fültakaróval, egészben véve olyan, mint az ellenző és orrvas nélküli XVI–XVII. századbeli magyar sisak. Lábbelijük a zancae vagy izancae (v. ö. finn: kenke = czipő) néven emlegetett rövid száru félcsizma volt, melyet piros bőrből készítettek; a piros parthus bőr nagyon hiressé vált s még a X. század derekán élt Konstantinus Porphyrogenitus is említi, a mikor az Azovi tenger mellett fekvő Khersonban készítették.