II.
II.
Nagy Bánkai vagy Bánczai Mátyás. – «Hunyadi János viadalja.» – Forrása. – Jellemzése. – Verselése. – Heltai rövid elbeszélése Hunyadi János származásáról. – Görcsöni Ambrus «Historiás éneke.. Mátyás királynak.. viselt dolgairól..» – Forrása. – Jellemzése. – Görcsöni életrajzi adatai. – Bogáti Fazekas Miklós élete. – Görcsöni verses krónikájának folytatása. – Forrása. – Művének jellemzése. – A Nikolsburgi névtelen és Temesvári István művei a kenyérmezei diadalról. – A két mű összehasonlítása.
A letünt nemzeti dicsőség korába fordult énektárgyért Nagy Bánkai, Bankai, vagy Nagy Bánczai Mátyás, a ki «Az vitéz Hunyadi János Vajdának… sok külömb-külömb viadaljá»-t* 1560-ban «rendelte versekben Nagy Szombat várasában». Nagy Bánkainak sok ideig még nevével sem volt tisztában az irodalomtörténet,* életrajzi adat ma sem ismeretes több felőle, mint a mit műveiben találunk.* 1510–20 között születhetett, talán épen a nyitramegyei Bánkán; első irói fellépése 1540-re esik. Ekkor már a reformatiohoz csatlakozhatott, s e miatt szenvedhette azt a tömlöczöt és «erős kötelet», melyről itt panaszkodik; 1556-ban újra háboruságról és betegségről panaszkodik, s a «keserűség» még 1575-ben is kitör belőle; működése helye, hol valószinűen pap vagy tanító volt, Nagyszombat, itt írta 1560-ban Hunyadi János viadalját.* Bánkai verses elbeszélését avval kezdi, hogy a magyarok Albert özvegyétől nem remélve trónörököst, Lengyel Lászlót hivták meg a trónra. Midőn az özvegy királynénak eközben fia született, az urak egy része «az asszonyhoz hajla», a ki az ellopott koronával és gyermekével Friderik császárhoz menekült, más része és ezek között Hunyadi János vajda is, Lengyel László pártjára állott. Hunyadi küzdelmeinek leírása következik ezután: előbb a cseh Iszkrával [Griskra] vesződik, azután mint nándor-feirvári bán Izsák vajdával, majd Meczet [Mezid] bég rabló hadát teszi semmivé; a vaskapui győzelem után jő a varanai (Várna) csatavesztés, melyet, miként a rigómezei gonosz szerencsét is, a frigytörésnek tulajdonít. Elmondja Hunyadinak Dragul vajda, később a «rácz deszpot» fogságába jutását, közben kalandját a két rablóval. Azután János gubernatornak ujabb küzdelmeit Iszkrával, kit az «alföldi hősek»-kel megfékez, azután megveri Fricz [Feriz] béget, megveszi Bidujót (Vidin), s mikor így az ország békéjét a törökkel szemben biztosította, Friderik császárt is rákényszerítette a László királ kiadására, Bécsbe menve a magyar urakkal. Ekkor letette a gubernatorságot, a király «megköszönte hű szolgálatját» s külömb-külömbféle szép ajándékokat adata Hunyadinak, ezek között egy czímert is, paizsában fekete hollóval, «ki az orrában nagy szép arany gyűrét nagy ékesen tart vala», a mellett «egy verhenyő szinč oroszlánt», mely egyik lábával egy koronát elragadott. Az oroszlán a király magyarázata szerint Hunyadi Jánost példázza, «ki az pogán vértől sok viadaljában megveresedett vala», az oroszlán lába Mátyás, a ki a király holta után a koronát elragadja, a minthogy két év mulva be is teljesedett a király «prófécziája». Hunyadi utolsó nagy harczával, Nándor-Fejérvár védelmével végződik az elbeszélés, melyet legbővebben ismertet; közli Hunyadinak a csata előtt seregéhez intézett bátorító beszédét, Mahumet császár megsebesülését, öngyilkossági kisérletét s végűl Hunyadi halálát és temetését. Nagy Bánkai elbeszélésében forrásúl Székely István «Cronicá»-ját használta föl, nagyobb része ennek versbefoglalása, a czímerleírást, Hunyadi bátorító beszédét mind megtaláljuk csekély eltéréssel Székelynél. De azonkivűl használta Bonfinit és Turóczit is.* Önállóságra forrásaival szemben nem törekszik, elégnek tartja, ha a nagy nemzeti hős iránt való kegyeletet s a múlt iránt való érdeklődést sikerűl felkelteni a vitézlő népben, «kik vadnak környül az végházakban», mert ezeknek is ajánlotta művét. Hazafias érzését munkája végén egy sohajtában fejezte ki: «Támasszon az Isten ilyen hadnagyokat az nyomorult országnak!» Tizenkilencz szótagú sorai, melyekből nem ugy, mint későbbi versszerzőinknél, pl. Eurialus és Lucretia fordítójánál, három, hanem négy alkot egy szakot, gondos és gyakorlott verselőre mutatnak, a ki nemcsak az ütemvégződésekre (6+6+7), hanem a rímekre is gondot fordított.*
Még 1570. előtt megjelenhetett, mert Melius «Igaz Szent Irasbol ki Szedettet Enek»-ét 1570-ben «Az Huniadi János Eneke notaiara» (Szabó RMK. I. 78. és 82. sz.) írta. Hogy Kolozsvár 1570-iki kiadás is volt, ez valószinűen Sándor I. (M. könyvesház 4. l.) tévedése. Első fennmar. kiadása Debr. 1574. (m.) (a.) 2. Heltai «Cancionalé»-jában Kol. 1574. Sok önkényes változtatásai és betoldásai miatt megbizhatatlan szövegű kiadás. 3. Kol. 1580. a Canc. szövegének lenyomata Valkai «Bánk bán»-jával együtt. (m.) (a.) (k.) Új kiad. Szilády RMKT. IV.k. 27–40., 273–81. l.
Nagy Bánkai neve ilyen alakokban fordul elő: I. A nyomoruságokban… (1540.). Versfő: Matias Bancaie [«Nagy» elmaradt!] II. Hist. Józsefről (1556.) utolsó strófa: Born. CCLXXVIIIa: na- | gy Banczai Matthyas; Lipcsei c. 44a nagy Bancsai Matthyas; Lugossy-c. 146b: nagy Bankay Mattias; Vasady-c. 106a: nagy Banniai Mattyas, Mihály deák-c. 219a: Banczai Mattyás. III. Hunyadi János (1575.). Debr. 1574.: Nag’ Bancai Mathias; Kol. 1574. és 1580. Nagy Báczai Máttyas… Egy pilsesses várasban. IV. Ne hagyj elesnem… (1575.). Versfő: Nag bancai Matias. Legszilárdabb alapot a versfők nyujtanának, de itt is Nagy bankai és Bankai, vagy Nagy banczai és Banczai van. Mivel Bancza nevű helység nincs, Bánka pedig van Nyitrában, Toldy, Szabó és utána ált. ezt fogadták el. Nagy Bánka sincs ugyan, de az író talán szülőfalvát tisztelte meg e névvel, mint Tolnai György, a ki Bornemissza közlése szerint szintén «nagy Tolnai Gyoergy»-nek írta nevét. Kevesebb valószínüsége van a «Bánkai Nagy» alaknak, vagy a «Bánczai»-nak. EPhK. VIII. 1884. 660–5. l. (Nagy S.) és X. 1886. 603–5. (Pesty F.). Iványi I., Báncza, vagy Bancsa egy bácsmegyei régi község. Századok 1886. 908. l. V. ö. Irod. Közl. 1908. évf. 371. l.
Toldy: A m. tört. költészet Zrinyi előtt. I. Bécs 1850. 7. §. (magyarúl és remetűl). U. a. Magyar költők élete. I. 50–52. l. Szilády: RMKT. IV. 267–270. l.
Ha Bornemissza közlésének van alapja, úgy már 1556-ban is Nagyszombaton volt. T. i. Born. Én. CCLXXVIIIa így közli Joseph. hist. utolsó sorát: «na- | gy Banczai Matthyas szerze ezt Nagy Szombatban».
L. Szilády gondos összevetését id. kiadása jegyzeteiben.
Nagy Bánkai többi művei a bibliai epika és vallási lyra körébe tartoznak.
91. ZRINYI KARDJA ÉS SISAKJA.*
Zrinyi kardja és sisakja. A M. Nemz. Múzeum régiségtárában lévő eredetiekről Cserna Károly rajzolta.
Itt említhetjük meg Heltai rövid elbeszélését Hunyadi János származásáról, melyet Nagy Bánkai most ismertetett műve elejére illesztett.* Heltai a históriás énekek összegyüjtése közben kedvet kapott hasonló kisérlettételre s a Nagy Bánkai müvének ugy vélt hiánya pótlására versbe szedte «Cronicá»-jának idevonatkozó részét.* Azt mondja itt, hogy azoktól hallotta ezt az »igaz históriát», «kiknek atyjok szolgálta régen az Hunyadi Jánost és sok ütközetben forgattanak vele» s nem követi az olasz Bonfiniust, a ki hizelkedni akart Mátyásnak, azért származtatta a rómaiaktól s csinált olaszt belőle. Ugyan ezt mondja az elbeszélés végén is. Valószinű, hogy élt ilyen mende-monda a Hunyadi János származásáról,* mely így akarta a királyi származással megmagyarázni az ő páratlan pályafutását, vagy talán egyes családok hiusága adott életet neki. Hogy történeti alapja nincs, az rég ki van mutatva.* Az elbeszélés szerint Dán és Mircse havaselvőföldi két úr meghasonlott egymással s az egyik Zsigmond császártól kért segítséget. Zsigmond el is ment Mircse megsegélésére s a «kies Hunyad vár alatt» míg a sereg gyűlt, Morszinai gazdag bojér leányának szerelmét élvezte. Búcsúzáskor gyűrűt adott zálogúl a «szép leánzónak,» hogy nem felejtkezik meg róla és születendő gyermekéről. Egyszer a «Morszinai szép leánzónak», később Voik Buthi nejének, eszébe jutott Zsigmond császár igérete s elindult fiával, Jankulával Budára. Utközben Hátzogban (Hátszeg) a szülei háznál pihenőt tartva egy holló elragadta a gyűrűt a vele játszó Jankulától s nagybátyjának, Morszinai Gáspárnak, csak nagynehezen sikerült lelőni a hollót s így visszakeríteni a gyűrűt. Zsigmond szivesen fogadta «egy kevéssé elpirulván» az anyát és gyermekét s gazdagon megajándékozva bocsátotta el őket. Hunyadvármegyét adta nekik s azonkivül czímerűl az arangyűrűs hollót. Heltai kisérlete nagyon rosszul sikerűlt. Énekmondóink legnagyobb része, bárha öntudatlanul, megérezte a vers és próza nyelve közti különbséget. Heltai a maga bőbeszédű körmondatait akarta versbe szorítani, s bármily hosszúak e sorok, ez mégis nehezen sikerűlt neki, nem gondolt a ritmussal, versei a legdöczögősebbek közé tartoztak. A soroknak inkább csak a végét nézte s érdekes az a kisérlete, hogy több strófában páros rímeket alkalmaz, a mi a betoldást Nagy Bánkai művéből még inkább kirívóvá teszi.*
A «Cancionale»-ban (Kol. 1574.) és a Kol. 1580-iki kiadásában. Mindjárt az első versszak után következik Heltai 44 stropjája. Kiadta Szilády RMKT. IV. 273–8. l.
A «Cronica» ugyan 1575-ben, tehát később jelent meg, mint a «Cancionale», de Szabó K. RMK. I. 118. sz. a. bebizonyította, hogy annak nagyobb része már 1574-ben ki volt nyomtatva. L. XVI. századbeli történetírók. Szerk. Toldy F. I. Székely és Heltai krón. 279–286. l. és Ir. Közl. X. 28–30. l.
Bonfini is említi a Hunyadi törvénytelen származásáról való mende-mondát. V. ö. Gervinus: Gesch. d. Deutsch. Dicht. II.5 351. l.
Teleki: Hunyadi János eredete. Pest. 1851. és Hunyadiak kora I. k. Toldy: A m. tört. költészet Zrinyi előtt. I. 7. §. A m. költők élete. I. 51. l. Szilády: RMKT. IV. 273. l.
Heltai rövid életrajza Sziládynál RMTK. VI. 324–7. l. Imre L., Heltai G. Aesopusi meséi. Bp. 1897. Borbély I., Heltai Gáspár Budapest, 1907.
A Hunyadi-kronika folytatásának lehet némileg tekinteni Görcsöni, vagy Görcseni Lantos Ambrus* «Historiás ének az felséges Máttyás királynak, az nagyságos Hunyadi János fiának, viselt dolgairól, életiről, vitézségiről, végre az ő ez világból való kimulásáról»* czímű munkáját. Noha többet ad annál, a mit a czímben igér, t. i. teljes Hunyadi-krónikát, melyből a két első ének Hunyadi Jánosnak, a két utolsó Hunyadi Lászlónak és Mátyásnak van szentelve; és egyszersmind kevesebbet is, mivel Mátyás viselt dolgait csak Bécs elfoglalásáig énekelte meg. Nem hall – úgy mond – oly jó énekszerzőket, kik előhoznák jó fejedelmünket, Mátyás királyt, ezért vállalkozik ő jeles tetteinek megéneklésére. Műve bevezetésében rövid visszapillantást vett a magyarok történetére Árpád «fű kapitán»-tól Zsigmondig. Ezután következik a tulajdonképeni Hunyadi-krónika Hunyadi Jánosnak, Zsigmond fiának származásával, a hollós czímer regéjével s azután folytonos emelkedésének, dicsőséges hadi tetteinek s kormányzósága alatt viselt dolgainak előadásával (I). A második részt «János vajda» legnagyobb hadi tettének, Nándorfehérvár megvédésének s Hunyadi halálának elbeszélése tölti be, befejezésül annak az ohajtással: «Isten adjon még olly jó feidelmet, | Oltalmazza nyomorult országunkat» (II). Ezután részletesen leirja Hunyadi László tragoediáját, elmondva, mint látogatja meg László király Uldrik Hispánnal és nagy kisérettel Nándorfejérvárat, a hol »Vajdafi László« azaz Hunyadi János idősebb fia fogadja és vendégli, hogyan inti óvatosságra Garai László s bátorítja arra, hogy «Ne gondolj fiam semmit a királylyal, | Vedd eleit halálodnak halállal», a mit László megfogad s Uldrik hispánt megöli. Temesvárt a Hunyadi özvegye járul a király elé, hogy kegyelmet kérjen fia számára. A királyt ezt kegyesen meg is igéri, de igéretét nem tartja meg, sőt a Garai tanácsára Mátyást is magához hívatja, elfogatja és börtönre vetteti. A fogság harmad napján, mikor a «nap alászálásban vala», a király hivatja a budai tanácsot s kezökbe adja a Vajda fiát. A kivégzés leírásában kiemeli azt a «csodát», hogy a hóhér háromszori vágására «nyaka el nem szakada Vajda fiának». A «bagaczinba takart» holtestet azon harminckét vitézhez tették, a kiket Sigmond halállal hajta kezéhöz». Ebből a törvénytelenségből ezt a szomorú tanulságot vonja ki: «Példa nektek német, török kezéhöz, | Keves bünért, haláltok megyen véghöz.» Csak most tér rá Görcsöni tulájdonképeni tárgyára, Mátyás viselt dolgaira. Elmondja V. László halálát s Szilágyi fáradozásait, hogy a magyar trónt Mátyásnak biztosítsa s végül királylyá választását (III.). A negyedik részt Mátyás hadi tettei foglalják el, melyek között legnevezetesebb az ének végén tárgyalt esemény, Bécs elfoglalása (IV.). Az ötödik rész, mely a Mátyás haláláig történt dolgokat mondta volna el, úgy látszik soha sem jelent meg; vagy meghalt Görcsöni, mielőtt művét befejezte volna, vagy talán kiadója, Heltai, halála után († 1574) a még ki nem nyomtatott rész kézírata elkallódott. Forrása főleg Turóczi krónikája* volt, csak ott, a hol az nagyon vázlatossá válik és véget ér, fordúl más forráshoz, nevezetesen Bonfinihoz. Innen vehette a Hunyadi János származásáról szóló mende-mondát is, melyet Bonfini szintén elmond, hogy azután megczáfolja. Az ilyen kivonat készítéséhez Bonfini sok kitérései, okoskodásai és a szereplők szájába adott beszédek miatt kevésbbé használható forrásmű volt, mint Turóczi. Görcsöni különben száraz verselő, a ki az események krónikás felsorolását tartotta feladatának, ritkán ragadja meg lelkét a lelkesedés, mint pl. midőn Hunyadi János és Mátyás dicsőségéről s a részvét, midőn Hunyadi László tragikus sorsáról beszél, még a tanulságot és morális elmélkedést is fukaron alkalmazza, noha ilyet Túróczinál is eleget talált volna. Itt-ott találunk egy hasonlatot, néhány beszédet (pl. Hunyadi László és anyja szájába adva) s egy-két jelentéktelen betoldást, mint pl. Hunyadi László lakomáját Nándorfejérváron, hol halakkal, vadakkal, madarakkal vendégli a királyt és »Sok jó hordót, Szerém mustjával töltének.« Mikor irta művét, nem tudjuk. A befejező versszakban mondta volna meg, de a ránk maradt mű csak töredék. Mindenesetre nevezetes, hogy csaknem egyszerre indított a hazafiúi érzés két énekmondót a Hunyadiak dicsőségének magyar versekben kihirdetésére. Szerző életéről is keveset tudunk. Nevét a versfejekből tudjuk, valamint azt is, hogy Ungváron (in Hungvar) irta művét és urának, Drugeth Gáspárnak ajánlotta. Neve egy kelet nélküli tanuvallomásban is szerepel, mint a Homonnai Drugeth servitora vagy szolgája s azt vallja, hogy hallotta, mikor Csicsery András, ungi alispán, ura pozsonyi szállásán azt mondta, hogy ártana, ha tudna, a Dobóknak, mert azok is ártalmára törekednek. Ez a hatvanas években történhetett s valószínűen Drugeth lantosa és iródeákja volt.*
Neve műve versfejeiben: AMBROSIVS LITERATVS DE GERCIAN, AMBROSIVS DE GHERCHIIEN, a 15. jegyzetben említett tanuvallomásban «Lanthos de Gewrchen Ambrus».
Görcsöni művének legrégibb fennmaradt kiadása azon nyomt. hely és év nélküli kiadás, melyet Szabó (RMK. I. 331. sz.) 1574 körül Debreczenben nyomtatottnak tart. (a.) (m. csonka.) Szilády szerint aligha ez az első kiadás. Ir. Közl. VI. 1896. 443. l. 2. Kol. 1577. (m.) (k.) 3. Kol. 1581. (a.) (k.) Mv. Tel. 4. Lőcse 1683. (m.) 5. Megvan Heltai «Cancionale»-jában (1574) is, csakhogy Heltai jelentékenyen megcsonkította, t. i. három versszak (I. 11, 12. II. ut. v. sz.) híján elhagyta két első részét s végűl pedig három versszakot. Tudvalevő, hogy Bonfini Turóczi művét jórészt beleolvasztotta művébe, ezért nehéz meghatározni, hogy egy ilyen kivonat melyiken alapul. Turóczi követésére mutat e hely: «Két Horuát Pál ez nekic neuek vala», a hol Turóczi Kronikájának e helyét (IV. 60): »uterque Paulus Horwath, ac quidem Almanus Frodnohar denominatus» érztette félre, Bonfinit (Dec. III. lib. 8.): »duos Paulos, Horvath et Fradnahar»… aligha érti félre. V. ö. Heltai, Toldy-kiad. 362. h.); Turóczi említi, hogy H. Lászlót Kont és társaihoz temették, Bonfininál ez nincs stb.
L. az előbbi jegyzetet. Tolnai Adél sz. (Mátyás királlyal fogl. költ. forrásai. Bp. 1911. 10. l.) népmondai elem is van benne, melyet azonban G. könyvből (talán Castritius művéből) meríthetett.
E tanuvallomást közli Illésy J. Irodalomtört. Közl. VI. 1896. 443–44. ll.
92. NÁNDORFEJÉRVÁR.*
Nándorfejérvár. A «Denkmal Serinischer Hoeldenthaten» czímű műből vettük.
93. BUDA A XV. SZÁZADBAN.*
Buda a XV. században. Münster Sebestyénnek «Cosmographia universalis» (basel 1550) cz. művéből vétetett.
A mű folytatását Heltai Bogáti Fazekas vagy Fazakas Miklósra bízta, a ki 1577-ben tűnt fel először egy két évvel előbb Désen írt művével s ettől kezdve haláláig hű maradt a költészethez. 1548. decz. 4-én született. Désről Tordára került tanítónak s itt alapított családot. 1579-től kezdve sokat vándorolt egy helyről más helyre s Tötörön, Gerenden, Kolozsvárt, Tordán, Homoród-Szentpálon részint mint tanító, részint mint pap kereste kenyerét. Az unitáriusok üldöztetésekor egyízben (1582) Pécsre menekült. 1589-ben visszakerült Kolozsvárra s valószínűen 1592-ben halt el.* A latin és görög irodalmat alaposan ismerte s kivált az utóbbihoz többször fordult tárgyért.
Uzoni Fosztó István adata szerint Ker. Magvető 1880. 250. és 1902. 270. l. A Demeter és Stratonica történetéről szóló műve végső sorait («Olvastam ezt görögbűl irám magyar nyelven, Az ezerötszázkilenczven és nyolcz esztendőben») ez esetben halála után a kiadó változtatta meg. Életrajzi adatait l. Jakab Elek: Ker. Magvető XV. 1880. 1–14, 159–186, 239–53. l. 1891. 136–151. l. Figyelő IX. 1880. 16–31. l. Dézsi L. B. F. M. élete és költői működése. (M. Könyvszemle 1895. és külön is.) Pokoly József és Kanyaró F. «Bogáthi magáról és Dávid Ferenczről». Ker. Magvető 1902. 261–270. l. (Naptári feljegyzései.) stb.
Magyar históriás éneke Görcsöni krónikájának folytatása, mely nem is kapott külön czímet, annyira hozzátartozónak tekintették.* 1575 vagy 1576-ban fogott hozzá s noha ugyanakkor felváltva másik művén is dolgozott, április 6-án «szinte Mátyás király halála napján» elkészült az ötödik, azaz első részszel, május 9-én pedig a negyedik, vagy az egész műnek nyolczadik részét is befejezte.
Bogáti művének czím gyanánt idézni szokott felírata: «Az oetedic resze Mattyas Kiraly dolgainac mint (így) haláláig», mint ezt már Szabó K. is megjegyezte, természetesen csak ennek az V. vagyis B. műve I. részének tartalmát fejezi ki. Colophonja szerint Kolozsvárt 1577-ben nyomatott. (m.) (e. m.) Szatm. pki könyvt. Brit. Mus. 2. kiadása ugyancsak Görcsöni müve folytatásaként Kol. 1580-ban jelent meg. (a) (e. m.) Mv. Teleki-könyvt. Pesti Ráday-könyt. RMK. I. 129. 166. sz. Görcsöni 3. kiadása Kol. 1581. jelent meg s végén e megjegyzés olvasható: «Koevetkezic éz ęneknec oetedic része Mattyás Király halaláról, mellynec hoszszu voltáért kueloen vagyon nyomtatva más Koenywben..»
94. MÁTYÁS KIRÁLY ÉREMKÉPE.*
Mátyás király éremképe. A M. Nemz. Múzeumban őrzött eredetiről nagyítva adjuk.
Ennek a négy résznek a tartalma: Az V. rész Bécs bevételétől Mátyás haláláig tárgyalja az eseményeket; a VI-ik: László király választása, koronázása és hadairól; VII. Az alföldi hadakról László király ideiben mindhalálig; VIII: Lajos és János királyról, Ferdinándról szól, a mohácsi csata lefolyását is bőven előadva.
Bogáti krónikája, mintha nemcsak a versformában, hanem az előadási módban is Görcsönit követné, az események száraz, egyhangú vontatott előadása. Tizenegy szótagú, négysoros strófái jobbak a Tinódiénál, noha művei között ennek a «Castriot György historiájá»-nak verselése a leghanyagabb. Ha egyéb adatunk nem volna reá, ez magában is elárulná a gyors munkát.
95. A MOHÁCSI CSATATÉR.*
A mohácsi csatatér. Természet után Cserna Károly rajzolta.
Főforrása Bonfini történeti műve volt. Hogy ezt ismerte, a »Három jeles hadnagyoknak… vetélkedések« cz. művéből is tudjuk, ahol ezt mondja: «Eszébe forgottak Mátyás királynak, Ha igaz írása Bonfiniusnak.» Az események sorrendjében Heltai «Chronicá»-ját követi, de annak kitérései nélkül s meglepő önállósággal, pl. Szapolyai Jánost védelmébe veszi azokkal szemben, kik a mohácsi csata gyászos kimeneteleért őt okolják. Heltai azt írja: Szapolyai János, az erdélyi vajda, az ő nagy népével Szegednél fűtezék, mert csak azt várja vala ő, hogy oda veszne Lajos király, hogy ő magát annak utána előtolhatná.» Bogáti Fazekas ellenben:
Sok szó vagyon, tudom, – úgymond – János királyra,
Árulónak az német párt őt mondja;
Dicsiri bizonynyal az ki ezt írta,
Ki királylyal ott vólt mohácsi hadba.
Árulónak az német párt őt mondja;
Dicsiri bizonynyal az ki ezt írta,
Ki királylyal ott vólt mohácsi hadba.
Ez a Jánost dicsérő író Brodarits István, a ki csakugyan ott volt a mohácsi ütközetben s mint János király követe Bécsben is járt s a mohácsi csata történetét* is megírta. Ez a műve a Zsámboki 1568-iki Bonfini-kiadásában is benne van, innen ismerhette s így használhatta fel művéhez forrásúl Bogáti.
De conflictu Hungarorum cum Turcis ad Mohacs. Ujabb magyar ford. Szentpétery Imrétől Bp. 1903. Magy. Könyvt. 337. l.
Mátyás uralkodásának egy fényes hadi tettét énekelte meg «jó Movaságban» Nekyspurgh vagy Nikolsburg várában 1568-ban Boldogasszony havában* egy névtelen énekes, a kit ezért Toldy «Nikolsburgi Névtelen»-nek nevezett el. Művének czíme: «Igen szép historia az Kenyér Mezején Kenésy [Kinizsi] Pálnak és Báthory Istvánnak az törökökkel megvivásáról».*
Januárius.
A késmárki ev. lyceum könyvtárában a Tinódi Cronicája mellett kézírati másolatban maradt fent. Megelőzi ugyancsak kézíratban Nagy Bánkainak (itt: Nagy Bánczai) «Hunyadi János»-a. Ujabb kiad. Dr. Pekár Károlytól. Historiás ének a kenyérmezei viadalról 1568-ból. Bpest. 1905. (Kny. a Bpesti VII. ker. külső áll. főgymn. 1904/5. évi értesítőjéből. Több helyen modernizált szövegközlés.
Az énekmondók szokásos bevezetése után azzal fog az elbeszéléshez, hogy 1480-ban sok jámbor vitéz volt Mátyás seregében, a kikkel sok ellenségén győzedelmeskedett Isten segítségével. Egyszer hírét hallja a király, hogy a vég Szöndörőben a törökök «seregben» gyülekeznek. Azonnal izen Báthory vajdának és vég Temesvárban Kenésynek, hogy legyenek nagy vigyázatban. 60.000 ember gyűlt így össze s Ali bég vezérlete alatt Erdély felé vonult. Báthory üzent hű társának, hogy «hátul venné» a törököket s Kenésy csakugyan távolról kísérte seregével. Mikor Gyulafehérváron is túlhaladt és semmi ellenállásra nem akadt az ellenség, akkor a sok rabbal visszafordult. A vajda most követte őket seregével s jöttének hírére Szászsebes közelében Kenyérmezején, melyet a kenyér bőségéről neveztek így el, a törökök viadalra készen megvárták. A csatatér leírása után a hadat ismerteti, mely négy (szász, oláh, magyar, székely) nemzet fiaiból állott. Azután a vajda megparancsolja, hogy «Istent minden imádna», úr vacsoráját adat, «vitéz módra állván étete, itata» s azután nagy bátorító beszédet intéz hozzájok s csatarendbe állítja őket. A szászok, a kolcsos városok lakói, elől akarnak harczolni, hazájok tisztességére; másodrendbe jöttek a «gyors oláhok», utolsó rendbe a székelyekkel együtt a vitéz magyarokat állítja. A harcz megkezdődvén, egyik török sereg a Maros vize felől «a szászokra öklel» s a viznek szorítja s megfutamítja. De csakhamar visszafordulnak s az oláhok seregébe állva «pogány törököknek nagy szép kölcsent adának». A baloldalon álló székelyeket nagy vérontással hátratolta az ellenség s ekkor indul harczba a közép fegyveres had a vajda vezetése alatt. A vezér lova megbotlik, de ő a rossz jelnek vett botlást jóra magyarázza s «nagy sebbel» az ellenségre rohan. A törökök bekerítik seregét s vitézsége mellett is nagy veszedelembe jut. Már hat sebből vérzik s lovát is általverték alatta, mikor Kenésy Pál megérkezik s
96. NIKOLSBURG.*
Dussek E. Adorján rajza.)
Nikolsburg. Dussek E. Adorján festőművész rajza.
Az hegy tetejéről hátul hogy ezt látá,
Zászlóját bocsátá, trombitát fuvatá.
És nagy kiáltással reájok rohana.
Zászlóját bocsátá, trombitát fuvatá.
És nagy kiáltással reájok rohana.
Nagy rést üt a török seregen, mint sívó oroszlán ide s tova hányva őket s Báthoryt keresi felszóval kiáltván:
Hol vagy Báthory István, vitézek vitéze,
Hol vagy tisztaságnak szép nemes tököre
Hol vagy tisztaságnak szép nemes tököre
s az a holttestek közül felelt neki:
Ihon vagyok, élek én is vitéz társom.
Ezután a vajdát körülvett pogányságot szétszórja s a sereg többi részét is megfutamítja. Maga Ali bég is futva menekült s álruhában egy pásztornál keresett éjjeli szállást s reggelre kelve lóháton egyedül bujdosott ki Erdélyből. A győzelem után a rabokat kiszabadítják, nagy lakomát csapnak
Vitézek is kedvet jó bortul vevének
És az hadnagyokrul krónikát éneklének.
És az hadnagyokrul krónikát éneklének.
97. KENYÉRMEZEI DIADAL HELYE.*
Székely Árpád rajza.
Kenyérmezei diadal helye. Székely Árpád festőművész rajza.
HELTAI «CANCIONALE»-JÁNAK CZÍMLAPJA.*
Heltai «Cancionale»-jának czímlapja az Erd. Múzeum könyvtárában őrzött példányról készült.
Azután mindnyájan eljárják a huszártánczot. Kenésy kéz nélkül a földről «fölfalt» egy török holttestet s azzal úgy járta a tánczot. Ezután haza vonultak s Báthory a csata színhelyén kápolnát rakatott. Az elesett keresztyények holttesteit eltemették, a pogányokét rakásokba rakva ott hagyták. Mátyás jó Budavárában s vele egész Buda és Magyarország hálát adott Istennek a győzelemért.
Egy évvel később Temesvári István telegdi scholamester írt ugyanerről a tárgyról, «Az jeles győzedelemről» «historiás ének»-et, melyet nyomtatásban is kiadott.* Miként a Nikolsburgi Névtelen, ő is Bonfini elbeszélését szedte versbe, ő is híven igyekezett követni az események sorrendében és mégis lényeges eltérés van a kétféle fordítás között. Már versformájok is különböző, Temesvári «négysarkú» Zrinyi-strófában ír, a Névtelen ötös alexandrint használ s azonkívül jobb is a ritmusa, költőibb a nyelve. Önállóbb mint társa, inkább hajlandó az elmélkedésre, a vallásos érzés inkább uralkodó nála. Ezt különösen a Báthory buzdító beszédében látjuk, mely nála több mint kétakkora (Nikolsb. Névt. 137, Temesvárié 54 sor) terjedelmű* s a hosszú beszéd keretében még arra is alkalmat talál, hogy a szerzetesek bőjtölésre és testsanyargatására czélzást tegyen. Temesvári a történet elbeszélésére fordít nagyobb gondot, míg a Névtelen ezt inkább összevonja. Van még több kisebb eltérés is a két históriás énekben, de hosszú lenne ezt itt mind rendre felsorolni.*
Temesvári István művének első kiadása gyanánt a Debreczen 1569. évi kiadás szerepel, de ebből nem maradt fent példány, talán meg sem jelent, csak az írás évét vették a nyomtatás évéül. (Szabó: RMK. I. 73. sz.) 2. Kolozsvár év n. (Mv. Teleki-könyvt.) RMK. I. 351. sz. Szabó ezt tartja első eredeti kiadásnak. 3. Heltai «Cancionalé»-jában. 4. Kol. 1579. (Egy példány sem ismeretes.)(RMK. I. 158. sz.) Ujabb kiadása: Thaly: Régi m. vitézi énekek I. köt. (1864.) 56–83. l.
Mindazáltal a két költemény terjedelme csaknem egyenlő: a Névt. 480, Temesvárié 488 verssor.
Pl. Nikolsb. Névt.-nél a Haczok vagyis Hátszeg etymologiája.
