III.
III.
Említettük, hogy Thököli Imre 1670 deczember 27-én indúlt el Husztról. Január 17-én érkezett Apafyhoz Fogarasra,* februárban már krakkai udvarházában találjuk Hunyadmegyében.* A gyermek menekülését Apafy még deczember 21 -én mentegette Rottalhoz irt levelében. «Atya nélkűl maradván» – úgy mond – «noha minden gyanúságtól üres, de az ő gyermeki mivolta megijedkezvén az körűl való sok fegyverek zörgésétől, kételenített Lihavából eljönni». Teleki is szívére köti Rottalnak az ártatlan gyermek ügyét; s maga Thököli is folyamodik a magyar főúri családok e befolyásos barátjához január 10-dikén, előadván, hogy atyja őt végrendeletében az erdélyi fejedelem oltalmára bízta s ezért menekűlt annak országába atyja halála után. «Nagyságodat, mint kegyelmes uramat» – írja a gyermek – «alázatosan kérem, tekintvén az élő istent és keserves árvaságra jutott igyemet, ő Felsége az mi kegyelmes koronás királyunk előtt méltóztassék dolgainknak jó segítője lenni».*
L. január 18-án írt levelét (Teleki levéltár).
DEÁK F.: Levelek 3. l.
L. Apafy levelét Rottalhoz Gyulafehérvár 1670 decz. 21., Telekiét, ugyanahhoz Sorostély 1671 január 11. s Thököly Imréét ugyanahhoz, Ebesfalva 1671 január 10. (Nádasdy irományok).
35. GRÓF ROTTAL JÁNOS ALÁIRÁSA.
De hasztalan volt minden kérelem, az 1671 november 6-án kihirdetett ítélet szerint a Thököli árvák megfosztattak, az anyai rész kivételével, egész örökségöktől.* Így tehát 1671-ben már a fiscus élvezi Késmárk, a négy Murányhoz tartozó falu, a kereszori ház, a hegyaljai szőlők, Enyiczke, az árvai rész, Likava, Rózsahegy, Lietava, Zsolna, a fél Rima-Szombat és Gyöngyös egy részének jövedelmét. E roppant jövedelemtől megfosztatván, Thököly Imre még mindig elég gazdag maradt, Erdélyben bírván a hunyadi, az illyei, a krakkai, a csúcsi jószágot, Husztot, Szilágy-Cseht, egy máramarosszigeti udvarházat, Gyulafehérváron, Tordán egy házat s ez utóbbihoz tartozó praediumot, végre Küküllő vára egy részét.*
Az ítéletet l. Kaprinay-gyűjtemény T. X. 501. l.
A jószágokra nézve l. Thököly végrendeletét (közli THALY KÁLMÁN M. H. H. II. oszt. 23. k.) s a N. H. A. Fsc. 131. No. 41. jelzetü okiratot (Orsz. Lev.).
De bármily részvéttel fogadták az erdélyiek a menekűltet, ki négy évvel azelőtt atyjával érkezett Erdélybe lovasok, gyalogok, társzekerek s fényes udvari nép kíséretében,* nemsokára Huszt miatt mégis magokra vonták Thököly Imre neheztelését. Ez ügynek messze visszanyúló előzményei vannak.
CSEREI Históriája 62. l. s Bethlen II. 58. l.
Bethlen Gábor ötvenezer aranyban inscribáltatta Husztot testvérének, Bethlen Istvánnak. 1666-ban Huszton kívűl még a hunyadmegyei uradalmak birtokában Zólyomi Miklós, Barkóczy Sándorné, Thököly Istvánné gyermekei és Bethlen Drusianna osztozkodtak, mint Bethlen István örökösei.
A mondott évben a Vajda-Hunyadhoz tartozó jószágok egy részének átengedésére nézve Barkóczi Sándorné megegyezett Zólyomi Miklóssal, de Zólyomi megbánta az egyezséget s így pör keletkezett, melyben az első forumon Zólyomi lett a vesztes fél.* Mielőtt a felsőbb forum is kimondta volna ítéletét, 1667 január 2-án Thököly István, gyermekei nevében Ebesfalván az Apafy «erkélyes palotájában» Barkóczi Sándornéval oly szerződést kötött, melyben Ilye várán, a csúcsi jószágon és négyezer forinton megvásárolja nem csupán Barkócziné akkori követeléseit, de minden a Zólyomi révén örökség gyanánt esetleg Barkóczinéra szálló s Vajda-Hunyadhoz tartozó jószágrészeket is.* Thököly István e szerződés megkötésekor figyelembe vette, hogy Zólyomi dolga rosszúl áll Erdélyben. Zólyomi a Barkócziné részéről kezdett pörben vesztett s így Vajda-Hunyadot meg kellett volna osztania Thököly Istvánnal. De az osztozkodás foganatba vétele előtt kiszökik Törökországba s ezután a porta Zólyomit fölhasználta Erdély kizsarolására.
Bethlen János I. 315. l.
N. R. A. Fasc. 1860 No. 8. (Orsz. Lev.) Bethlen János szerint Thököly: «praetensiones a muliere processuum juris ignara, datis quibusdam minoris momenti bonis facile obtinuit» (I. 315. l.)
36. BETHLEN ISTVÁN.
37. VAJDA-HUNYAD. BETHLEN TORONY.
Az erdélyiek e csapást Thököly Istvánnak róvták föl és a közfelháborodást némikép ürügynek használva, tagadólag válaszolnak a bajszerzőnek, ki ismételten kéri a Zólyomi birtokait.* Úgy látszik, hogy a Barkóczinéval kötött csereszerződésben nyert birtokrészeket sem engedte át Apafy a kérelmezőnek.* Thököly István ekkor Husztot is félteni kezdi, vagyis jobban mondva a Zólyomi ottani részét gyermekei számára elnyerni óhajtván, azzal fenyegetőzött, hogy Huszt várába őrséget fog vinni.* E jól erődített fiscalis várat, melynek bizonyos fontossága is volt, közel esvén a lengyel határhoz, nem akarták egy magyarországi főúr kényére bízni az erdélyiek. Megelőzvén Thökölyt, 1667 május végén országos őrséget küldöttek Husztra, melynek őrzői meg lévén lepetve, kénytelenek voltak kaput tárni az erdélyiek előtt.*
Bethlen János u. o. 321. l.
L. Thököly István végrendelete id. h., Thököly elbeszélvén a cserét, így folytatja: de praesenti az mit megcseréltem volna is, nem lehetett eddig kezemnél.
Bethlen I. 321. l.
Bethlen u. o.
VAJDA-HUNYAD.
(Dörre Tivadar redeti felvétele után.)
38. THÖKÖLY ISTVÁN ALÁIRÁSA.
Thököly István protestál a gyulafehérvári káptalan előtt e jogsérelem ellen gyermekei, de kivált Imre nevében, kit Apafy nevezett ki mármarosi főispánnak s egyszersmind Huszt kapitányának (gubernator). Kijelenti, hogy «a várbeli praesidiumnak, mint nem maga szolgáinak, gyermekei sóaknabeli jövedelmek diminutiójával semmikép nem fizethet»* A tiltakozás, majd a kérelmek mitsem használnak, az országos őrség ki nem mozdúl a várból, de úgy látszik, hogy a már koros Bethlen Drusianna életében Apafy nem akar tovább menni. Azonban Rhédey özvegye meghalván 1670 elején, ez év septemberében azon alkalomból, hogy Bánffy Dénes szerette volna kiváltani Husztot igen olcsó áron, Apafy kijelenti a gyulafehérvári káptalan előtt, hogy nem adja senkinek az annyira becses várat még sok ezer tallér árán sem, mivel Bornemisza Annának akarja inscribáltatni.*
N. R. A. Fasc. 1436 No. 32. (Orsz. Lev. )
N. R. A. Fasc. 1685. No. 5. (U. o.) «tam preciosum fortalitium nec pro viginti quinque, nec etiam pluribus imperialium millibus cuiquam habendi potestatem faceret» . . .
1671 márcziusában, tehát nem sokkal Thököly Imre Erdélybe érkezte után, Apafy elfoglalja a huszti urodalmat, saját tisztjeire bízván annak igazgatását. Mivel ez elfoglalást nem előzte meg a jogérvényű alku Barkóczi Sándornéval és a Thököly-árvákkal, a most már egyedűli örökösökkel, az a gyanú keletkezett és alighanem a Thököly Imre környezetében némi hitelre talált, hogy Apafy az örökösöket a bevégzett tény elé állítván, elegendő kárpótlás nélkül akarja hagyni. Azért Apafy meg akarta nyugtatni Thököly Imrét. Mentegetőző levele szerint el kellett foglalnia a jószágot, «hogy a sok collateralis addig ott lakott tisztek többet ne lophassanak», de különben mint ítélőmestere előtt is kijelentette, ki fogja elégíteni az örökösöket az inscribált összeg erejéig.*
Apafy levele Thököly Imréhez, Fogaras 1671 márcz. 27. (N. R. A. Fasc. 103. No. 8. Orsz. Lev.)
Thököly Imre nagyon zokon vette az egész eljárást. A tizenhárom éves gyermeknek értelmisége már eléggé fejlett volt arra, hogy megítélhesse, mi válik javára érdekeinek és méltóságának. Az apai nevelés mindenkép igyekezett fejleszteni érzékenységét ez irányban. Alig töltötte be tizenharmadik évét, midőn atyja Likava várának s jószágának tényleges birtokosává teszi.* Még atyja életében ismerte Apafy szándékát Husztra nézve, de általában rosszúl esett neki, hogy meg kell válnia ily előkelő birtoktól s ha már megnyugodott is Huszt átadásában, legalább méltányos eljárást és minél kedvezőbb föltételeket kívánt Apafytól.
Hederváry Susanna s Ordódy Erzsébet írják Tepla 1670 nov. 28-iki keltezéssel «ő Nga azonban Likavát jószágostúl szerelmes fiának Gróf Trököly Imre úrnak nemcsak testamentaliter elhatta, de kezéhez is bocsáttatta». (Vegyes Levelek, Orsz. Lev.)
Azonban a fejedelem a birtokba vételen kezdte s csak azután tette ajánlatait. Mivel Huszt 50,000 aranyban, vagyis 100,000 tallérban volt inscribálva, a Thököly-árvákra esett volna 50,000, magára Thököly Imrére csupán 12,500 tallér. Ez összegből levonván az időközben a Bethlen-családtól másoknak elzálogosított jószágok értékét, maradt Thököly Imre számára 9500 tallér az Apafy ajánlata szerint.* Thököly azonban nem akarta elfogadni ez összeget, hanem az 50,000 tallér kifizetését kívánta. De még nem mutathatván fel törvényes felhatalmazást nővérei részéről, 1671 deczember 21-én a gyulafehérvári országgyűlés alkalmából a tábla ítélete Thököly ügyvédének erőlködése ellenére az Apafy ajánlatát törvényesnek ismerte el.*
Husztnak kiváltásáról való tractának minutája. (N. R. A. Fasc. 1685 No. 31. Orsz. Lev.)
N. R. A. Fasc. 1685 No. 6. és Fasc. 1863 No. 4. (u. o.).
Thököly Imre vagy talán Keczer Menyhért, s mások, kik ez ügyben tanácsadói lehettek, a kínált összeg föl nem vétele s beadott tiltakozásukkal időt akartak nyerni, hogy kedvezőbb ajánlatot kapjanak. Úgy látszik, hogy leginkább a levonásokat sokallották és magok akartak rendelkezni az egész összeggel; követeléseik is lehettek Zólyominak vagy Bethlen Drusiannának a huszti urodalomban maradt hagyatékára nézve, és mivel Apafy az inscribált összeg egy része fejében Zólyomi azon vajdahunyadi részeivel akarta kielégíteni Thököly Imrét, melyekre Thököly Istvánnak 1667 óta igényei voltak, ez ajánlatban is Thököly jogos követeléseinek csorbítását láthatták. Elég az, hogy a pernek, vagyis az alkudozásnak folyamában Thököly Imre keserű panaszokra fakadt. «Legkisebb dolgomban sem mehettem elő» – így panaszkodott – «mióta az Úristen ez hazába behozott, semmi tekintetit nem látván az üdvözűlt édes atyám uramnak, sem pedig az én ügyefogyott számkivetett voltomnak, de leginkább világos igazságomnak.»*
L. Telekihez irt levelét Enyed. 1672. junius. 13. (DEÁK F.: Levelek. 4. l.)
Végre 1673 junius 16-án Radnóton megkötötték az alkút, melynek értelmében Husztért Thököly Imrének s testvéreinek átadja Apafy Zólyominak 17,000 tallérra becsűlt vajdahunyadi részét, továbbá fizet neki készpénzben körűlbelűl 30,000 tallért, mivel 3082 s fél tallért levon az inscribált összegből a már említett czímen.*
L. WILHELM SCHIMDT: Die Stammburg der Hunyade in Siebenbürgen. Hermannstadt 1865. 105. l. De a szövegben (40. l.) SCHMIDT tévesen magyarázza a függelékben közölt okiratot. Azt mondja, hogy Thököly Imre «benützte die Verlegenheit des Fürsten (czélzás a váradi basa zsarolásaira) und ein mit ihm abgeschlossenes Geldgeschäft (ez volna a Thököly huszti részének megvásárlása az említett összegen, melyből SCHMIDT szerint, Thököly már előre kapott 3082 tallért, pedig ép ennyi volt a levonás a neki adott összegből), um den ganzen Besitz (t. i. vajda-Hunyadot) für sich zu gewinnen. Ez körülbelül a megfordított igazság. – J. K. SHULLER a következő naptári följegyzést közli az Archiv des vereins für Siebenbürgische Landeskunde. Bd. III. 1848. (385. l.): 1673 II. Junii. Duo requisitores Albenses Gyarmathi et Diossi hinc ex Consistorio depositum Comitis Thököli 10,864,1/2 Tallerorum pro arce Huszt auferunt in aulam. Die Sache bedarf einer waiteren Aufkläirung, mondja a közlő. Lehetséges, hogy az 1671-ben Thökölynek felajánlott, de tőle föl nem vett összegről van itt szó. Igaz, hogy akkor csak 9500 tallér volt említve, de a különbséget a pénznemek különbsége vagy az alkúnak újabb, de ismeretlen fordulatai is okozhatták.
39. RADNÓT.
Négy nap múlva már föl is vette Thököly Imre a ki kötött összeget.* Apafy Barkócziné részét is kiváltván, 1673 november 18-ikán a gyulafehérvári országgyűlés Huszt várát, az ahhoz biratott városokkal, jószágokkal, sóaknákkal és minden jövedelmekkel inscribálja Bornemisza Annának életéig kiválthatatlanúl, két ágon lévő maradékinak pedig százezer birodalmi tallér letételéig.*
N R. A. Fasc. 1863. No. 5. (Orsz. Lev. )
A IV. Törvényczikk SZILÁGYI SÁNDOR úr birtokában.
PETRŐCZY ISTVÁN.
(Báró Bánffy György kolosvári palotájában levő egykorú eredeti olajfestményről.)
Bornemisza Anna a rendek e készségén annyira megörűlt, hogy «eddig szokatlan bőhezűséggel» ajándékúl a tanácsuraknak drága szövetű ruhákat osztogatott.* De Thököly Imre nem örült az inscriptiónak, sokszor emlegette később, hogy Husztot torkon verve vette el tőle Apafy Mihály* és 1673-ban is így gondolkozhatott.
Bethlen János II. 465.
E kifejezés előfordul a már idézett lajstromban (N. R. A. Fasc. 131. No. 41.), melyet 1700 után készíttetett Thöküly valamelyik volt híve. Használja e kifejezést Thököly Imre 1684-ben portai agenséhez írt egyik levelében is. (Közli SZABÓ KÁROLY Kisebb Történelmi Munkák II. 306. l.)
Adjuk még ehhez Petrőczy István, Thököly Imre nagybátyjának elfogatását és elképzelhetjük, hogy a gyermekben nem a legbarátságosabb indúlat fejlődött Apafy és Teleki irányában, kiket kénytelen volt pártfogóinak nevezgetni. A korán meggyökerezett ellenszenv és bizalmatlanság az erdélyi politika vezetői ellen elhatározóbb befolyással voltak Thököly szereplésére, mint a nagyenyedi collegiumban töltött két vagy három esztendő, vagy mint Hieronymi András magánoktató tanításai.*
SZALAY LÁSZLÓ (M. T. V., 185. l.) mondja Thökölyről, hogy «Gazdagsága s korán nyilatkozott elmebeli tehetségei, melyek Absolon Dániel és Fajgel Péter kalauzlata alatt rendkívüli fejleménynek indúltak, már első ifjúságában tekintélyt szereztek neki». Fajgelről nem szólunk, mivel nevét nem találtuk a forrásokban. RÉVÉREND is, kinek értesítését vette át SZALAY, Mémoires Historiques du Comte Bethlem Niklos czímű művében T. II. 21. l. csupán Absolont említi, mint gouverneurt. Valószínű, hogy per associationem nominum kerűlt Fajgel az idézett sorokba, mivel a történetírónak más alkalmakból többször kellett együtt említenie a két nevet. És így csupán Absolonnal kell foglalkoznunk, kinek pćagogiai csodaművét Révérend tekintélye alapján tiszta valóságnak tűnteti föl történetirásunk. Kétségtelen, hogy Révérendot figyelembe kell vennünk, mivel Thökölyt személyesen ismerte. Bár épen nem törekszik pontosságra, föltehetjük róla, hogy a legtöbbször tényeket vagy elterjedt hireket szőtt elbeszélésének nem kalandos részeibe. Absolon multja iránt érdeklődvén, valószinűen hallotta róla, hogy mint árvát Thököly István neveltette és fiának nevelőjévé akarta fogadni s hogy Keczer Ambrus az ifjunak tehetségét fölismervén, a wittenbergi egyetemre küldötte Absolont, ki tanulmányai befejezése után Thököly István titkára lett. (Ezeket Székelynek a Keczer család szóbeli hagyományain alapuló följegyzéseiből vesszük át. L Articuli Diaetales Diaetae Carponensis 587 l. Múzeumi kézirat Fol. Lat. 320.) E tényekből és azon körülményből, hogy Absolon mint Teleki és a felkelők elismert ügyességü megbizottja sokszor fordúlt meg külföldi udvarokban, azt combinálta ki Révérend, hogy Thököly korai képességét az ügyek vezetésére Absolonnak köszönheti. Pedig egészen bizonyos, hogy Hieronymi András volt Thökölynek nevelője eperjesi tanuló korától fogva egész 1676 tájáig. Az Applausus votivus dum Rev. Clarus et Doctissimus vir ill. Adamus Lasius Bartphae 1668 czímű könyvben már Hieronymi van említve Thököly magán oktatójának. Továbbá Buchholcz György késmárki pap említi önéletrajzában, hogy Thököly Erdélybe menekülvén «unter der Inspection und Disciplin seines praeceptoris Hieronymi in freyen Künsten und christlichen Tugenden zugenommen hat.» (L. Georg Buchholtz Evang. Predigers in Késmark Historischer Geschlechts-Bericht und ausführliches Tagebuch 1650–1752. 149 l. Múzeumi kézirat 199. Qu, Germ.) Hieronymi 1677-ben házasodott meg Erdélyben, mind addig a Thököly udvarában élvén (L. Késmárki T. J. Naplója 1676–1678. évekből, közli Torma Károly M. H. H. II. oszt. 18. köt. 43. l.) Lehetséges, hogy kis ideig Absolon is oktatta Thökölyt, vagy hogy az egyetemet aligha végzett Hieronymi mellett bizonyos felügyelői tisztet viselt. De mivel az eperjesi és nagyenyedi collegiumok tanárai Hieronymival együtt valószinüen kielégítették Thököly atyjának, majd gyámjainak igényeit, nem juthatott Absolonnak kiváló szerep Thököly oktatásában. Lehetett még némi része Absolonnak abban is, mit Thököly a politikai viszonyok felfogására, vagy felhasználására nézve másoktól tanulhatott, de említeni fogjuk azokat, kik e tekintetben leginkább hatottak Thökölyre.
Nem akarjuk ezzel kisebbíteni tanulékonyságát, vagy tanárai oktatásának gondosságát. Thököly Imre későbbi elfoglaltságának szüneteiben is szeretett olvasgatni, gyermekkorában pedig történelmi és politikai olvasmányok bizonyos hatással lehettek reá. Ez időtájt a protestantismus harczainak történetét bizonyára élénk részvéttel olvasta. Jámbor protestansnak nevelték, még visszhangzottak lelkében atyja utolsó intései. Végrendeletében Thököly István mindenek előtt fiát «mind az több kedves gyermekit» istenre inti s kényszeríti «az mint az igaz Evangelica Religioban születtek, s eddig nevekedtek, mind végig abban áhitatosan megmaradjanak.*
Végrendelete id. h.
40. GYULAFEHÉRVÁR.
Thököly Imre nővérei nem teljesíthették az apai parancsot. Katalin, kit röviddel Thököly István halála előtt vett nőűl gróf Esterházy Ferencz azon kötelezettséggel, hogy hitében háborgatni nem fogja, katholizált, mert a pápa csak oly feltétel alatt küldött dispensatiót Esterházynak harmad ízi rokonának elvételére, ha neje áttér a katholikus hitre.* És Thököly Katalinról már nemsokára azt írja egy jezsuita, hogy gyönyörködik a magyar ájtatos könyvekben.* Thököly Máriát és Évát is azon meghagyással bízta Leopold Esterházy Ferencz gyámságára, hogy neveltesse őket a katholikus vallásban.*
L. Breve Clementis de Ao. 1670 N. R. A. Fasc. 1729 No. 63. és Esterházy Ferencz reversalisa N. R. A. Fasc 1729 No. 64. (Orsz. Lev.)
Tarnóczi István jezsuita gr. Esterházy Ferenczhez N.-Szombat 1675. márcz. 22. (Lymbus. Orsz. Lev.)
A parancs 1671 julius 3-iki kelettel Thököly-levéltár I. csomó (Orsz. Lev.).
Még Imre nagybátyja, Thököly Zsigmond is kénytelen volt katholizálni, 1672-ben a hűtlenség gyanújába esvén.* Így hajdan oly buzgó családjának most már Thököly Imre volt talán egyetlen protestans ivadéka. E körűlmény alighanem élénkebben éreztette vele a protestantismus általános szenvedéseit. Bizonyára vigasztalták és becsvágyát is sarkalták oly könyvek és egyházi szónoklatok, melyeknek tanúságát föltaláljuk az egykorú lelkész azon szavaiban, hogy «mindenkor támasztott isten az ő anyaszentegyházának szabadúlására, háborúságának idején istenes Mózeseket, Józsuékat».*
WAGNER: Anal. Scep. IV. 177. l.
SZŐNYI NAGY ISTVÁN: Martyrok Coronája. Kolosvár, 1675.
41. THÖKÖLY ÉVA ALÁIRÁSA.
Kedvelt hőse lehetett Gustav Adolf, kiről akkor egy magyar könyv jelent meg, mely a vajdahunyadi könyvtárból sem hiányzott.* De még inkább fölkelthette Thököly Imre érdeklődését a németalföldi szabadságharcz története, melyet ha nem is a könyvekből, de hallomásból bizonyára ismert.* Mert műveltebb protestans körökben sokat beszéltek akkor e mozgalomról és annak fényes sikeréről, hisz a II. Fülöp korabeli németalföldi helyzet meglepően hasonlított a magyarországi helyzethez. Ott Egmont és Horn, itt Nádasdi, Zrínyi és Frangepán kivégeztetése, ott az alcabala, itt az accisa, «e szörnyű és dőre szó», mint Bethlen Miklós mondja.* Ott Alba, itt Cob és társai kegyetlensége, mind a két országban a kiváltságai élvezetében megtámadott nemzeti élet és a protestantismus harcza az idegen és katholikus absolutismus ellen.
Schmidt id. h. 48. l.
Különben nem lehetetlen, hogy olvasta GROTIUS HUGO Annales et Historiae De Rebus Belgicis czímü munkáját, mert könyvtárának egy THALY KÁLMÁN-tól közlött lajstromában olvassuk: 5 első szám Hugo Grotius munkái. (L. M. H. H. II. oszt. XXIII. k., XI. l.)
Continuatio Austeritatis Austriacae.
42. A KEGYES VITÉZ CZÍMLAPJA.
Egy korszak szívbeli titkai legbiztosabban kitalálhatók történelmi vágyódásaiból, mondja Treitschke. Nem ok nélkül érdeklődtek a magyar protestansok a németalföldi tartományok múltja iránt; ha azoknak sikerűlt az elszakadás a spanyol koronától, így gondolkoztak, Magyarország is remélhet hasonló szerencsét.*
Macskássinak szavai után írja Kászonyi Márton Szelepcsényinek N.-Szombat 1672 nov. 24.: Contingere etiam posse affirmabatur idipsum in Ungaria, quodin Belgio tempore Albani ducis contigit ubi oh varias contributiones et exactiones ac Hispanorum saevitium pulcherrimae illae provinciae a Corona Hispanica recesserunt. (Bécsi áll. lt.)
43. COB FRIDRIK ALÁIRÁSA.
De még többször emlegették akkor Bocskay és Bethlen korát. És kit érdekelt volna mélyebben Bethlen története, mint épen Thököly Imrét? Nagyanyja Bethlen Gábor unokahúga volt. E leszármazásnak köszönhette majdnem összes vagyonát, mely magyarországi veszteségei után még megmaradt. Vajdahunyadi várában, ilyei, vagy krakkai udvarházában tartózkodva, folyvást kellett emlékeznie nagy elődjére, kiről mindenki annyi kegyelettel szólt. Oly fényben állani a protestans világ előtt, mint Bethlen, oly nyomatékkal lépni föl az európai egyensúly ingadozásai alkalmával, mint ő tevé, mindennél kívánatosabb dicsőségnek tűnhetett föl a gyermek előtt.
ILYE VÁRA.
(Eredeti felvétel után.)
Hogy a török pártfogása nélkül e szerep kivívása nem lehetséges, azon nem ütközhetett meg Thököly Imre. Erdélyben is a gyermek ép azoknak befolyása alatt állott, kik e pártfogás keresésében talán a legbuzgóbbak voltak a bujdosók között. Ha Petrőczi István előtt a török zsarnokságot emlegették, azt felelte, hogy inkább bármi féle ördög alatt, mint a német alatt.* Keczer Menyhért pedig oly szoros barátságban volt a törökkel, hogy Bánffy Dénes környezetében azt a gyanút keltette föl, mintha török kézbe akarná ejteni Erdélyt s e gyanút Bánffy erdélyi ellenségei sem tartották egészen alaptalannak.*
PAULER GY.: Wesselényi Ferencz és Társainak összeesküvése II. 427. l. Hogy Petrőczy kiszabadulása előtt s után sokszor érintkezett Thökölivel, azt már rokoni viszonyukból lehetne következtetni, különben b. Kornis is jelenti 1675 május közepén: «Stephanus Petroczy cum uno ex filiis suis ad latus Emerici Thököly se sustentat (id. h.).
A Pethő úrfiak izenték Kemény Simonnak «Szt.-Háromság Istenre esküdvén, hogy Keczer török kézben akarja ejteni Erdélyországát» és Haller János erről oly hangon tudósítja Béldi Pált, mintha nem is tartaná valószínűtlennek az izenetet. (L. levelét Béldi Pálhoz 1675 január 24. Török-Magyarkori Államokmánytár V., 310. l.) Hogy ezt a Pethő úrfiak Bánffytól hallották, kitűnik Bánffynak Telekihez 1674 julius 24. írt leveléből (Publ. Fasc. 25. No. 28. id. h.). Keczer Menyhért Thökölivel együtt érkezhetett Erdélybe s mint ennek első leveleiből látszik, körűlötte tartózkodott; különben Thököli István végrendeletében meghagyja. gyermekeinek, hogy Keczer Ambrust «édes atyjuk helyett becsüljék szeressék» továbbá mivel minden jóakarói közül «legközelyebb az édes Keczer uraimék, az édes bátyok halála után is mindenkép való animadversióban és dispositióban ö kgmek succedáljanak».
Az emberek és viszonyok e hatását Thököly gyermekkorára számba kell majd vennünk, ha pályája döntő fordulataihoz érünk.
Tulajdonkép a bujdosók mozgalmának kezdetével kezdődik a Thököly szereplése is.
Az 1672-iki támadás egyik czéljáúl az ő birtokainak visszahódítását tűzik ki a bujdosók.* Szirmay Miklós el is foglalta Késmárkot Thököly Imre nevében, Pika Gáspár pedig Árváig hatolván, elfoglalta a várat, s midőn visszaveszté, válogatott kínzások közt kivégeztetett 24 falusi bírával együtt, kik a protestans jobbágyságnak a Thököly ház és a fölkelés ügye iránt kimutatott buzgalma miatt lakoltak.* A következő években Thököly Imre neve is szerepel a deputatusok névsorában. Midőn Beaumont 1674-ben Telekinél volt, Thököly is Teleki körűl tartózkodott, vagy legalább részletes tudomása volt a követ ajánlatairól.* A következő évben Fogarason Akákia előtt Thököly Imre tolmácsolta a bujdosók kívánalmait, mint a Totiban választott küldöttség vezére.* 1674 óta kérték a bujdosók Erdélytől Thököly Imre kibocsátását «nemzete szolgálatjára», 1675 végén azzal a hozzátétellel, hogy «hozna a gróf úr annyi pénzt magával, lenne mivel fizetni az hadnak».* Thököly eddig is költött a bujdosókra, nem csupán az 1672-diki támadás előkészítése alkalmából,* de nem egészen ifjúságán múlt, hogy még 1675 végén sem vonúlt ki a bujdosók táborába.
L. Confoederatio Rebellium id. h.
PAULER: A bujdosók támadása id. h.
L. Teleki levelét a magyarokhoz. 1674 október 18. (Petrovics-Gyűjtemény id. h.)
Akákia jelentése (u. o.).
Bujdosók Levéltára. 22. l. és Wesselényi Pál izenete Telekihez (Publ. Fasc. 25. No. 29. id. h.).
PAULER id. h., RÉVÉREND elbeszélvén (T. II. 19.), hogy mennyit örökölt Thököly, így folytatja: cette succession le mettoit en état de donner ŕ cette nombreuse noblesse, tous les seácours qui leur étaient nécessaires.
44. AZ ÁRVAVÁRALJAI KIVÉGZÉSEK.
