I.
I.
Alsó-Misztótfalu, Kis Miklós szülőfölde. Kis születése. Tanulása szülőföldén. Nagybányán. A nagybányai iskola. Tanárai. Horti István, nagybányai lelkész. Pártfogója lesz Kisnek.
MISZTÓTFALUSI vagy Tótfalusi* Kis Miklós 1650-ben született a Nagybányától nem messze eső Alsó-Misztótfaluban* szegény sorsú szülőktől, kiknek neve sem maradt reánk.* Mint annyi sok más kiváló, nemzeti irodalmunk vagy művelődésünk körül érdemeket szerzett férfiaké, az ő élete is homályban kezdődik: csak attól kezdve tudunk meg róluk egyet-mást, midőn valamely nagyobb iskolába tanulónak vették fel őket. Így van ez Apáczaival, így Misztótfalusi Kis Miklóssal is.
Maga Kis MIKLÓS művei és nyomtatványai czímlapján, valamint leveleiben «Miszt Tótfalusi» vagy «M. Tótfalusi» előnevet használ, ezért fogadtuk el mi is e teljesebb alakot a szokottabb Tótfalusi helyett, melylyel kortársai nevezték, épen úgy, mint Szathmár-Némethi Mihályt röviden csak «Némethi»-nek hívták. Az irodalomban főkép BOD után lett ez előnév rövidebb alakja általánossá.
«Csak játékból említvén én, hogy hajdan az Enyedi Collegiumban a’ Társam (szinte akkor tanítottam az Anagrammaról) monda: Lássuk mellyikünk tsinálhatna hamarább a’ maga nevéből valami szép Anagrammát (így). Én hamarjában ezt csinálám a magaméból: Nicolaus Also Thottfalusi. Sola tota laus in hoc fulsit. Minthogy akkor ezt a’ Praenoment Alsó (ad distinctionem Felső) usuáltam. Én magam megsokallám ezt magamtól: (mondok) Si sola et quidem tota laus in hoc fulsit, tehát úgy másnak semmi sem maradna.» M: Tótfalusi K. Miklósnak mentsége. Kolozsvár, 1698. 64. számozatlan 1. V. ö. Ember P. (Lampe) Hist. eccl. ref. 621., hol.«Felső-Miszt-Tótfalu» és «Alsó-M.-Tótfalu», mint külön ecclesiák szerepelnek.
«Parentibus licet tenuioris fortunae natales suos debuerat» Gyászlap a kolozsvári ref. templomban. Egy nőtestvére is volt, aki túlélte.
A misztótfalviak gyermekeinek, ha a falusi iskolai tanítással beérni nem akarták, a közelben Nagybánya kinálkozott a tanulás tovább folytatására. Jeles kálvinista particularis iskolája volt, mely nagyobb iskoláknak, főleg a debreczeninek volt gyarmata s annak mintájára szervezkedett. Hosszú időn keresztül innen hozatta rektorait, a végzett deákok közül, kik előtt «zsíros rektória» számba ment, hol egy pár év alatt annyira megszedhették magukat, hogy külföldi egyetemre mehettek s innen, – mert ez volt a legtöbbnek végczélja – mint kész papok tértek vissza. E rektoroknak természetesen az anyaiskola, mely őket kibocsátotta, volt eszményképe s azt utánozták mindenben. Ők is segédeket (praeceptor) tartottak, maguknak csak a vezetést s a fontosabb tárgyak tanítását tartván fenn; megengedték az ifjúság autonomikus szervezkedését, hogy maga válaszsza tisztviselőit (senior; contrascriba stb.). A felügyeletet és ellenőrzést a városi tanács és a pap gyakorolta: Misztótfalusi Kis Miklós 8–9 éves korában kezdhette még a tanulást,* szülőfölde elemi iskolájában, hol írni és olvasni megtanult.* Innen 1662 körül Nagybányára ment, hol az első, úgynevezett «etymologista»-osztályba vették föl.*Itt végezte a «syntaxisi», «poetikai» és «oratori» osztályokat* a később is emlegetett Bajtsi András* és a híres, később pataki tanárrá lett Buzinkai Mihály vezetése alatt.*
Ezt a «Mentség»-ben és Misztótfalusi Kis egyéb műveiben elszórtan előforduló adatok összevetéséből következtetjük, biztos megállapítása az adatok hézagossága miatt lehetetlen.
Szülőföldje iskolájáról sem ő, sem életrajzírói nem szólnak, de ő maga «Mentségé»-ben azt írja, hogy Nagybányán a tanulást az «etymologiá»-n kezdte, tehát a «rudimentá»-t előbb másutt el kellett végeznie s ezt szülőföldén legalkalmasabban tehette. Ez elemi tanfolyam rendesen két vagy három évre terjedt.
«A’ szemébe mernék nézni, a’ ki a Miénk közül most jobb Classistának mondaná magát; ha már azt kell mondanom. Mert nem tsak az, hogy kétszer absolváltam a’ Classisokat, N. Bányán elsőben, és onnét Enyedre menvén, megint az Etymologián kezdettem.» M. T. K. M. Mentsége 73. l.
Nagybányán ez időben ugyan theologiát és filozófiát is tanítottak, de nem tartjuk valószinűnek, hogy ezt is elvégezte volna s Nagy-Enyeden mégis újra «etymologista» lett volna. L. az előbbi jegyzetet.
Levele Pápai Párizhoz. L. alább 51. 1.
MORVAY GYŐZŐ: A középoktatás Nagybányán. (Nagyb. 1896.) 266. l.
5. NAGYBÁNYA.*
Nagybánya képe Jaschke Ferencz «Nationalkleider, Trachten und Ansichten von Ungarn (Wien 1821)» cz. művében közölt vízfestményről készült, a M Nemzeti Múzeum könyvtárában lévő példányból.
Ez időtájban Horti István volt a lelkész, a ki korábban kétszer is volt Nagybányán rektor s utóbbi alkalommal az iskolai lakás miatt a városi tanácscsal mint iskolapatronussal összezördülvén,* ott hagyta állását s Misztótfaluba ment lelkésznek.* Makacssága mellett kiváló képességeire vall, hogy később azért mégis érte mentek s 1663-ban papnak hozták vissza, a ki mint rektor hagyta ott őket.*
Id. mű 246. l.
DR. BOROVSZKY SAMU: Tiszántúli ev. ref. papok. 1597–1679. (Budapest, 1898.) 31. l.
Életrajzát megírta BOD: Smirnai sz. Polikárpus 130–135. V. ö. a CZELDER-féle M. Prot. Egyh. és Isk. Figyelmező III. 1881. 243. (KATONA L. közl. a nagybányai ref. lelkészekről. KONCZ J. Prot. Közl. 1888. 205. l. U. a. Tofeus M. 44. l.
Nem tudjuk, hogy misztótfalui papsága alatt vagy itt Nagybányán vonta-é magára a szegényen vagy talán árván maradt tanuló ifjú a Horti figyelmét, de tény, hogy attól kezdve, hogy pártfogásába vette, sohasem vette le kezét róla s a kit gyermekifjú korában segített és támogatott, mint meglett férfinak is mindvégig jóakaró tanácsadója maradt.*
PÁPAI PÁRIZ is, a ki pedig élete körülményeiről jól lehetett értesülve, ezt írja az «Életnek könyve» bevezetésében, melyet BOD «Erdélyi Féniks» czímen újra kiadott: «Horti István… gyermekségétől fogva esmérte, szerette…» 8. l.
