2. A TÓTOK.
2. A TÓTOK.
A tótok hűségét a ruthénekéhoz hasonló tisztelet illeti meg; őket azonban inkább a Bercsényi, Ocskay iránti lángoló szeretet vitte Rákóczi seregébe. Eleinte sem a szabadság ügye, hanem az urak ellen fordúltak, de 1704. februárius 6-ikán Bácsmegyei György vezetése alatt elegendő volt ötven lovast küldeni a «Tótságra», hogy szétverjék azt a 4–500 tót parasztot, a ki nem tudni, mi okból, a nemeseket, tisztviselőket tűzzel sütögette, kínozta, pénzt zsarolt tőlük. Nógrád szomszédságában nagyon csoportozott a föld népe, mi a nemességet igen aggasztotta;* de a jobbágyok a maguk érdekeinél itt is előbbre valónak tartották a haza ügyét s Bercsényi tót felhívására májusban már tömegesen tódúltak Ocskay zászlai alá.* «Egy füttyentésre», ha kell, tízezer tót gyűl össze;* s a fehérhegységbeli és vágmenti tótoknak valóban nagy részök volt Ritschan cs. tábornok vereségében. «Za hori, za kosztolni» (a hegyekbe, a templomkerítésekbe) mindig akadtak tót puskások * és a fejedelem mindig bizalommal, szeretettel emlegette «a tót imperiumot». «Nem kis állapot a hidak csináltatása; de azok is kitelnek, ha úgy akarja a tót imperium.»* «Legnagyobb reménységem a tót imperium – mondta máskor;* – de mint mondják, (a kis alföldön) sík a környék, nincs hegy és csak egyedül marad az isteni kegyelem, a mely elég, ha megérdemeljük.» Tót patriarcháknak nevezte Ottlykot, Okolicsányi Mihályt, a kik a nép, hely és körülmények ösmeretével a tót vidékeken katonai tekintetben is jó tanácsokat adhatnak neki.* A puchói németek üldözéséről szólva, dicsérte a tótságot, mely fölöttébb jól kezdte munkáját,* de olyan fontos erősséget, mint Érsekújvár, még sem szeretett volna az eléggé be nem gyakorolt tót hajdúkra bízni.*
Hevenesy Rákóczihoz. Arch. R. I. 100–1.
Thaly, Bercsényi III. 163.
U. o. III. 171.
Századok, 1875. 88.
1706 márczius 20. Arch. R. I. 494.
1708 augusztus 13. U. o. II. 303.
1707 november 8. U. o. II. 131.
1707 november 15. U. o. II. 141.
1708 április 4. U. o. II. 226.
Nógrád vármegye czímere.*
Nógrád vármegye czímere. Bél Mátyás «Notitia Hungariae» cz. művéből való.
Később, a hadi szerencsétlenségek idején, már nem tudta, kivel s miképen lehetne a Tótságon lármáskodni; de ha lehetne, szívesen tenné.* Később, a mikor ismét tehette, Bercsényi meghagyta, hogy a tótok (mint akárhányszor az alföldi magyarok) hagyják oda falvaikat, menekűljenek a hegyek közé; noha attól tartott, hogy «még ellenséget csinálunk vele a tótból, mert csak desperált a föld birodalmunkról».*
1709 június 6. U. o. II. 480.
1709 augusztus 18. U. o. VI. 289.
A tót kuruczok valóban szomorkodva nézték, mikép repűl a páros sas felettük; a sasok miként verték szét a magyar sólymokat, a tót galambokat, hogyan küldtek pusztítani hollókat, varjakat. A míg e hazában a sólymok szárnyaltak, addig a galambok is bátran turbékoltak. És visszakívánták a sólymokat: jöjjenek, ne hagyják megölni a gerlét, galambokat!* S Rákóczi tót kurucza még a szabadságharcz leveretése után is büszkén dalolgatta:*
Tót népdalok (1866.1. 43–44. Thaly, Adalékok, II. 264–5. A tót labancz dala u. o. 266-–7.
Kollár, Narodnie zpiewanky (Nemzeti dalok. Két kötetben. Buda, 1834–5.) Thaly, Adalékok, II. 375–6.
«Nem tudok én semmi tótúl, mert én magyar vagyom;
Ha megtudni akarjátok, Liptovában lakom.
Hej, mikor én kurucz voltam Rákóczi vojnában:
Czifra plachta-zásztavában jártam Oravában! …»
Ha megtudni akarjátok, Liptovában lakom.
Hej, mikor én kurucz voltam Rákóczi vojnában:
Czifra plachta-zásztavában jártam Oravában! …»
Tótok Rákóczi korában.*
Tótok Rákóczi korában, Mikovinyi rajza Bél Mátyás «Notita Hungariae» cz. műve II. köt. 320. lapján Turóczvármegye térképén.
