HADVEZÉRI szereplésének sikerei a herczegben megnövesztették a tetterőt, az önbizalmat, s a küzdelmek és csalódások időszaka után egy új, fényes jövőt nyitottak meg szemei előtt, mely gazdag kárpótlást ígért a múlt veszteségeiért. Reményei azonban csak most nyertek igazán biztos alapot, midőn az elhúnyt nádor atyai gondoskodása kezébe adta az anyagi eszközöket azok megvalósítására.
A politikai állapotok nemcsak itthon, de külföldön is kedvező tért kináltak fellobbanó dicsvágya számára.
A XVI. század első évei Európát válságos helyzetben találták. Mialatt a törökök lassú, de biztos lépésekkel készítették elő a művelt nyugat meghódítását, a keresztény hatalmak nagy része háborúban állott egymással Olaszország birtoka felett. A francziák benyomulása az olasz félszigetre, Milano elfoglalása, a nápolyi királyi ház bukása véget vetettek a humanismus derűlt és boldog korának és egyetlen óriási csatatérré változtatták a viruló félszigetet. S mialatt a francziák, spanyolok és németek versengtek annak meghódításaért, bent a nemzet saját fiaiból támadt kalandorok tették képtelenné hazájukat, hogy magát az idegenek ellen megvédje. E kalandorok között Cesare Borgia, a valentinoi herczeg, volt a legveszélyesebb, VI. Sándor pápa törvénytelen fia, a ki a francziák segítségével elfoglalva Romagnát és Urbinót, a félsziget derekán erős és nagy kiterjedésű állam megalkotásán fáradozott.
A valentinoi herczeg e kísérlete létérdekeiben támadta meg Közép-Olaszország kisebb államait: a firenzei köztársaságot, Bolognát, Ravennát s a ferrarai herczegséget. De veszélyes szomszédsággal fenyegette Velenczét is, melynek szárazföldi hatalmi érdekei azt követelték, hogy a félsziget több apró államra maradjon továbbra is feldarabolva. Féltékenységét már Romagna elfoglalása közelről érintette; de Borgia nem elégedett meg e tartománynyal; tovább folytatta hódítását Urbinoban, s hadai már Bologna, Siena és Firenze kapuit fenyegették. A signoria a törökkel kötött béke következtében szabadabban rendelkezve hadi erejével, az olasz fejedelmeket és városokat szövetkezésre szólítá fel a veszélyes szomszéd ellen. Maga Borgia eddigi pártfogója, XII. Lajos is szükségét látta, hogy útját állják a kalandor további hódításainak.
A több évi fegyverbarátság közeli viszonya adhatta az eszmét Corvin Jánosnak, hogy a küszöbön álló hadjáratra a signoriának felajánlja hadvezéri képességeit. Egy győzelmes hadjárat Velencze hadseregének élén Olaszország belsejében, nem lett volna hálátlan vállalkozás; a köztársaság elismerésén s dús hadi zsákmányon kívűl esetleg új fejedelemséggel is kecsegtethette a becsvágyó herczeget. Az eszme azonban nem érett meg odáig, hogy Corvin nyíltan megtehette volna az ajánlatot Velenczének. 1503 elején, mikor Velencze a trauiak és a herczeg alattvalói közt támadt viszályok ügyében követet küldött hozzá, a dolog csak elburkolt czélzás alakjában került szóba. Az olaszországi eseményekről beszélve, a herczeg környezetében levő urak egyike a Borgia ellen folyó hadi készületre terelte a szót, és sejtette a követtel, hogy a herczeg nem idegenkednék e háborúban való részvételtől. « Ha a bastardot le akarják győzni, keressenek ellene egy másik bastardot» – példázgatott Corvin embere a velenczei követ előtt. Tommaso Negro spalatoi érseki helytartó, Velencze követe, elértette, s bár nem tartotta feladatának a dolog bővebb tárgyalásába bocsátkozni, megtette arról jelentését a signoriának.
101. CESARE BORGIA ARCKÉPE.
Az ötletszerű vállalkozás csak futólag fölmerülő és nyomtalanúl eltünő terv maradt, de különös jelentőséggel bír reánk, mint a herczeg forrongó tettvágyának önkénytelen megnyilatkozása. A megújuló erők keresték a teret érvényesülésükre, de az első perczben nem találták meg a helyes irányt. A herczeg figyelmét azonban csakhamar a hazai állapotok kötötték le, melyek valószinűvé tették reá nézve, hogy itthon is nyílik kilátás magasabb aspiratióinak megvalósítására.
Ulászló uralkodása pénzügyi és politikai válság szélére juttatta az országot. Az elégületlenség áthatotta a nemzet minden rétegét; a legutolsó országgyűlések viharaiból mindinkább megizmosodva kelt ki az idegen uralom gyűlölete, s a hazafiak szivében már ekkor meg volt fogamzva a törvény, mely egy évvel később, az 1505-iki országgyűlésen az idegen származású királyt vonta erkölcsi felelősségre az ország pusztulásáért.
A király egészségében az év folyamán nagymérvű hanyatlás állott be. Az alig ötven éves uralkodót gyakori szédülési rohamok támadták meg, melyek tétlenségre hajló életmódja mellett könnyen végzetessé válhattak reá. A királynénak augusztusban kis leánya született, s több gyermekre, a király beteges állapota mellett, alig volt reménye. A királyi család e helyzete közeli királyválasztás lehetőségét helyezte kilátásba, s a közállapotok ziláltsága fokozta az érdeklődést, melylyel a közvélemény a trónváltozás eshetőségének kérdéseivel foglalkozott. A kik a híres törvény megalkotására készültek, fájó szívvel gondoltak vissza Mátyás király szigorú, de dicsőséges uralkodására. « Ó Mátyás, ha te mostan élnél, gondunkról gondolnál!» – talán ez időtájt írta a nagy király képéhez a megható felkiáltást az aggódó hazafiúi kéz Turóczi krónikájában.
A vezérelvek közűl, melyek az ellenzék politikáját mozgatták, szabadító eszme gyanánt kezdett kidomborodni a nemzeti királyság eszméje, s a köznemesség ebben látta egyedüli módját a külföldi befolyás és a főurak zsarnoksága megtörésének. Ez eszme nehány év alatt óriási hódítást tett a kedélyekben. Elérte a fejlődésnek azt a fokát, midőn a forrongó közérzület keresi az egyéneket, kikben aspiratióit megtestesítse. Szapolyai István egyike vala, ha nem is közvetlenűl, e törekvések képviselőinek, de ő már nem élt, s politikájának diadala későbbi időkre volt fentartva. Annál komolyabb számba kellett venni Corvin Jánost, a Hunyadi név örökösét, annak a királynak fiát, a kiben az Árpádház kihalta óta először jutott a nemzet véréből származó vér a királyi székbe.
Corvin trónjelöltségének legbuzgóbb támogatói már a múlt királyválasztás alkalmával a nemesi osztály sorából kerültek ki. A köznemesség szivében a kudarcz után is megmaradt a kegyelet a királyfi iránt, a ki a Hunyadi nevet viselte, a kit atyja a magyar trónra szánt. Az idegen király, a ki ezt a trónt Mátyás tanácsosainak akaratából elfoglalta, méltatlannak bizonyúlt a szent korona viselésére. S az összehasonlítást közte és mellőzött vetélytársa között mindinkább kihivta a herczeg egyéniségének fejlődése, az ország védelmében kifejtett buzgósága. Ha már a letelt század végső országgyűlésein egyike volt az ellenzék főembereinek, hadvezéri sikerei után kétszeresen emelkedett értéke a hazafiak szemében. Barátainak száma gyarapodott, s a kik a fennálló uralommal elégedetlenek voltak, hallgatag megállapodással remélték benne feltalálhatni a jövendő királyválasztás egyik legerősebb jelöltjét.
Geréb Péterben e jelöltség erős támaszát vesztette el Corvin, de ugyanekkor birtokába jutott az anyagi eszközöknek, melyek a siker egyik fő biztosítékáúl szolgálhattak. S a nádor halála által az ország legelső méltósága üresedett meg, a melynek birtoka esetleg lépcsőül szolgálhat a trón magaslatához.
A nádori méltóság elnyerése lőn Corvin feladata, melynek kivitelére korán megtette a lépéseket. A Geréb-örökség birtokba vétele után első gondja volt híveket szerezni magának, kik jelöltségét támogassák. Egykori fő párthívét, Ernuszt Zsigmond püspököt és testvérét Jánost, a királyi főlovászmestert, az osztályos egyezséggel nyerte meg. Kis-Horvát Jánost és Garai Bánfi Lőrinczet az által kötelezte le, hogy vissza adta nekik az örökségből egykori birtokaikat: a körösmegyei Darnócz várat tartozékaival és Szent-Miklós mezővárost, valamint a valkómegyei czernai és szentillyei uradalmakat. A hét úr hitlevélben kötelezte magát, hogy éltük fogytáig a herczegnek fognak szolgálni és neki a királyt kivéve, mindenki ellenében, bármi ügyben segítségére lesznek. A szövetkezést még szorosabbá fűzte a pozsegai káptalan előtt tett nyilatkozatuk, melyben magszakadásuk esetére összes javaikban Corvint tették örökösükké. Hasonló szövetség-levelekkel lépten-nyomon találkozunk ez időszakban, s ép ezek árulják el a bizonytalanság érzetét, mely a válságok idejét jellemezni szokta.
Az udvari párt érthető aggodalommal tekintette Corvin nádor-jelöltségét. Bakócz bibornok összeférhetetlennek tartotta saját érdekeivel, hogy az annyira megcsufolt ellenfél jusson a nádori székbe. Ellenszenve hatalmas támaszt nyert a királyné személvében. Anna királyné, ez az okos és élénk franczia asszony, nagy változást idézett elő megjelenésével az udvari életben. Jó lelkű, de élhetetlen férje oldala mellett ő lett az udvar lelke; uralkodott a családi ügyekben és a politikában egyaránt, és uralma annál biztosabb volt, mert elég belátással bírt, a mindenható kanczellárral osztozni felette. Nem mondott le a reményről, hogy fiat fog szülni s ha ez még mint gyermek követi a trónon a beteges apát, bizton számithat a hatalom osztatlan birtokára, királyné és király lesz egy személyben.
Reménysége azonban nem akart teljesedni, s az anyai szív aggodalmába, a királyné uralomvágyába mind erősebben vegyűlt a féltékenység érzete, melyet a Hunyadiak ivadékának növekvő népszerűsége keltett fel szívében. Bár alig két éve volt Magyarországban, felismerte Corvinban a komoly ellenfelet, családjának leendő vetélytársát. Habozás nélkűl szövetkezett ellene Bakóczczal, s az udvarban ki lőn adva a jelszó, hogy «a herczegnek nem szabad szárnyait megnőni engedni ». El lőn határozva, hogy nádorrá választását minden áron meg fogják akadályozni. A királynénak Szentgyörgyi Péter gróf, az erdélyi vajda volt a jelöltje; kívüle Perényi Imrének és talán a nádorhelyettesnek, Ráskai Balázs tárnokmesternek, lehettek legtöbb kilátásai e magas méltóságra. De részt akart venni a küzdelemben Ujlaki Lőrincz herczeg is, a ki az egykori bosnyák király fia létére joggal követelt részt magának a kormány vezetésében. S a főurak versengése kedvező ürügyűl szolgált az udvarnak, hogy a választást időnyerés végett a jövő év tavaszára halasszák.
Addig is minden lehető eszközt fel akartak használni, hogy Corvin jelöltségét lehetetlenné tegyék. Bakócznak nem volt kisebb terve, mint hogy a király féltékenységét felkeltve ellene, ismét megfosztja őt báni méltóságától. Velencze segítségére számított e merész vállalkozásban, s november közepén kérdést intézett ez ügyben Badoer velenczei követhez. De ez kitérőleg válaszolt; s Corvin, ki 300 lovas élén épen útban volt Buda felé, neszét véve a dolgok állásának, visszatért Bihácsra és a dogéhoz küldött követe által sietett a signoria további jóindulatát maga részére biztositani.
A királyné aggodalmainak nagyon komoly volt az alapja. Ulászlót 1504 január 10-én, ebéd közben, szélhüdési roham érte, mely rövid időre megfosztotta őt beszélő képességétől. Az ijedtség első perczében a végső catastropha bekövetkeztétől tartottak s Anna királyné kétségbeesésében fogadalmat tett, hogy a télvíz idején mezitláb megy Budáról Fejéregyházra, a boldogságos szűz templomába, férje felépüléseért imádkozni.
102. BERISZLÓ FERENCZ ALÁIRÁSA.
A király nehezen tért magához, s csak február havában lett annyira jobban, hogy a nyilvánosság előtt mutathasta magát.
Mialatt Budán az előkészületek folytak a Szent-György napra hirdetett országgyűlés egybehívására, Corvin a délvidéken hathatósan működött tervei érdekében. A rakolnoki kastély márczius elején nagy családi összejövetel színhelye volt. Megjelent ott Frangepán Bernardin fiaival, Máté, Kristóf és Ferdinánd grófokkal, Beriszló Ferencz, feleségével Frangepán Borbálával, és Balsa Péter szent-szávai herczeg, a Frangepánok távoli rokona. Beriszlót Corvin már előbb lekötelezte magának. A házasfeleket hosszú idő óta tartó családi viszály választotta el egymástól. Borbála asszony, a ki előbb Brankovics Vuk despotának volt felesége, első férjétől örökölt javait, a fejérkői, tutosevinai, komogojnai, gradiczai s egyéb uradalmakat Zágráb és Körös vármegyékben, férje és ennek fia János mellőzésével, 1504 február 17-én Corvin János fiacskájának, a kis Kristóf herczegnek adományozta. Corvin azonban nem fogadta el az adományt, s a maga részéről február 27-én a zágrábi káptalan előtt Beriszló Ferencz és fia részére lemondott e birtokokról. Márczius 9-én pedig Rakolnokon Frangepán Bernardin és Balsa Péter herczeg segítségével egyezséget hozott létre Beriszló és felesége között, melynek megtartása felett a felügyeletet a házastársak közmegegyezéssel a herczegre bízták.
103. FRANGEPÁN BORBÁLA ALÁIRÁSA.
Az összejövetel legnagyobb vívmánya azonban a Frangepánokkal kötött szövetség volt; Frangepán Bernardin gróf márczius 10-én kelt ünnepélyes hitlevélben nyilatkoztatta ki, hogy vejét és annak családját, a míg csak él, mindenben gyámolítani fogja, ellenségeiktől megvédi, őket sem életben, sem halálban el nem hagyja, s magát gyermekeivel együtt a herczeg pártfogásába ajánlva, viszont ígéretet tett, hogy bárminő méltóság és előmenetel kínálkozik a herczeg számára, annak elnyerésében őt minden erejéből segíteni fogja.
A szövetséglevél általános formulái mögött ott lappangott a dícsvágyó tervek egész sorozata, melyek kiindulási pontját a nádorrá választásnak kellett volna képezni. S rövid időre úgy látszott, hogy a merész tervek nem sokára meg fognak valósúlni. Nehány nappal a szövetség megkötése után Corvinnak az udvar közelében tartózkodó hívei azt az értesítést küldték Budáról, hogy a királyt újabb szélhűdés érte. Corvinék úgy fogadták e hírt, mint a siker biztos előjelét. A herczeg azonnal elindúlt csapataival Buda felé. A reménység korai volt. Ulászló ismét kiépült a bajból. S a vérmes tervezőkre mindjárt a kiindulásnál nagy csalódás várt. A nádori szék betöltésénél a királyné pártja győzött; a május elején megnyílt országgyűlés nem Corvin Jánost, hanem Perényi Imrét választotta nádorrá.
105. PERÉNYI IMRE PECSÉTJE.
De a herczeg nem veszté el bizalmát a jövőben. Az országgyűlést követő nyáron, délvidéki birtokain, pénzügyei rendezésével foglalkozott. Egyes régi tartozásai kiegyenlítésére zálogba vetette nehány kisebb birtokát; Beriszló Ferenczet 6000 frtnyi követeléseért Lobor várának átengedésével elégítette ki; a gyulai várhoz tartozó megyesi birtokot 1000 forintért Gerdosith Péternek, a Frangepánok rippaci várnagyának adományozta; Maróth várára 3000 forintot vett fel Gibárti Keserű Istvántól s ugyane birtokot nehány hét múlva újabb 2000 forinttal terhelte meg. E zálogügyletek nagy része azonban nem pillanatnyi pénzzavar elpalástolására szolgált, szükséges előkészület volt az a politikai küzdelmek folytatására. S a nádorválasztási küzdelem után, a nagy szerep küszöbén, melyre a közvélemény egy tekintélyes csoportja Corvint hallgatagon kijelölte, bizonyos politikai jelentőséget kell tulajdonítanunk a herczeg határozott fellépésének, melylyel az ősi fészeknek, Hunyad várának, visszaszerzésén fáradozott.
Hunyadot s a monostori, morsinai és haczáki kastélyokat, mint láttuk, Pogány Péter és Bikli János zálog czímén tartották kezükön; később Bikli egyedül maradt zálogos úr, s habár a herczeg több ízben kísérletet tett a birtok kiváltására, vonakodott azt urának visszaadni. A király július 28-án kelt rendeletében Corvin panaszára meghagyta az erdélyi vajdának, hogy Erdély előkelőbb nemeseiből és törvénytudóiból alakítandó bizottság meghallgatásával döntsön ez ügyben. Corvin augusztus 14-én Enyingi Török Imrét és Istvánffy Istvánt bízta meg érdekei képviseletével.
A tárgyalás Szentgyörgyi Péter vajda előtt Deésen, október 1-én vette kezdetét; de Corvin emberei mindjárt másnap egyezségre léptek Biklivel, a ki 2000 forintnyi zálogösszeg és kárpótlás fejében kötelezte magát a vár és a benne levő hadi szerek átadására. A pénz felét Törökék letették a vajda kezéhez; másik felét minden szentek napjára ígérték az erdélyi káptalan előtt kifizetni. A várnak október 22-re kitűzött átadására a vajda jegyzőjét, Pleterniczei Györgyöt küldte ki királyi biztosúl.
A kedvező eredményről azonban Corvin már nem vehetett tudomást. A törökök, kik ellen a nádor már augusztus elején készületre inté a vármegyéket, október első napjaiban betörtek Horvátországba és Kninig pusztítottak. A herczeg Krapináról, hol családjával együtt az egész nyarat tölté, a tartomány védelmére sietett, s megütközött a török csapatokkal. Szerencséje már a csatatéren cserben hagyta; kevés híja volt, hogy az ellenség fogságába nem került.
Betegen tért vissza a harcz mezejéről, úgy látszik, az alvidéken lappangó pestises láz támadta meg, mely végzetes kimenetelű lett reá nézve. A közeli vég előérzetében megtette utolsó rendelkezéseit családja helyzetének biztosítására. Vagyona kezelését hitvesére bízta s négy legmegbízhatóbb emberét, Török Imrét, Beriszló Ferenczet, Keserű Istvánt és Szerdahelyi Imrefi Jánost rendelte ki mellé, hogy őt tanácsaikkal gyámolítsák. Betegsége nem tartott sokáig. Halála október 12-én éjjel 11 órakor következett be.
106. CORVIN UTOLSÓ ALÁIRÁSA.
Az elhunytat a regényes zagorjei bérczek között, Szlavónia szivében, mely második hazája lett, a lepoglavai templomban helyezték örök nyugalomra. A Boldogaszszonyról nevezett kolostor és templom, mint Remete-Szent-Pál szerzetének többi egyháza is, Corvin János különös pártfogásának örvendett. Temetkezési helyéül is ő maga választotta ki. Koporsóját a templom sanctuariuma alatt levő sírboltban, a főoltár előtt helyezték el, s egykori hűséges vicebánja, Gyulai János kérte ki magának a kegyet, hogy emléket állíthasson a halottnak, Mátyás király fiának , a jeles hadvezérnek, «ki a világnak szerzett sok diadal után, mint győzelmes katona fejezte be utolsó napját».
CORVIN JÁNOS SÍREMLÉKE.
107. A LEPOGLAVAI KOLOSTOR. CSERNA KÁROLY EREDETI RAJZA.
LEPOGLAVA.
Cserna Károly eredeti rajza.