I.
I.
Erdődi Tamás fogadtatása Budán. A keresztes hadjárat kihírdetése. A pórlázadás kitörése. Erdődi Tamás rendeletei. Magatartása az országgyűlés végzései irányában.
TÖBB MINT két esztendei távollét után, 1514 martius második felében jelent meg Erdődi Tamás Magyarország fővárosában. Az új méltóságát megillető ünnepélyességgel kívánt fogadtatni. Számos és fényes kísérettel jött. Buda határánál, a b. Szűz fehéregyházánál elhagyta kocsiját, felöltötte bíbornoki díszét és lóra ült. A gyermek Lajos király vezetése alatt, a főpapok és főurak eléje mentek, és tiszteletteljesen üdvözölvén őt, Budavárába vezették.*
Velencze magyarországi követének martius 17–24-iki és egy későbbi, május 1-én Velenczébe érkezett jelentései. A Stauromachia (123–29) részletes leírását adja a bevonulásnak.
A következő napon, a király elnöklete alatt tartott tanácsűlésben, a legatus előterjesztette megbizatását és felhatalmazásait; bejelentette szándékát, hogy a keresztes hadjárat kihirdetésére késedelem nélkül megteszi az intézkedéseket, abbeli reményét fejezvén ki, hogy az ország mindenrendű lakosai, az egyház szolgái által föllelkesítve, tömegesen fognak sietni, a haza védelmében, az örök boldogság jutalomdíjának kiküzdésére.*
A beszéd szövegét, melyet ISTVÁNFY (40) közől, hitelesnek nem tekinthetjük. A classicai mintákat követő történetírók előszeretettel foglalkoznak beszédek componálásával.
Az urak örömmel üdvözölték a keresztes hadjárat tervét, mely lehetővé tette a háborúviselést a törökök ellen, a nélkül, hogy ez áldozatokat igényelne tőlök.
A tanácsosok soraiból csak egyetlen egy volt eltérő véleményben. Telegdi István kincstartó kifejtette, hogy az egybegyűlendő sereg nagy részt munkakerűlő, csavargó népből fog állani, valamint szegény jobbágyokból, kik súlyos terheik és földesuraik önkénye elől menekülve, gyűlöletet és elkeseredést hoznak magokkal a táborba; minélfogva az ilyen elemekkel a török ellen háborút indítani nem tanácsos, sőt veszélyes kezeikbe fegyvert adni, mert ezt könnyen zavarok támasztására, boszújok kitöltésére használhatják föl.*
Az ISTVÁNFI által közlött beszédről is áll a föntebbi észrevétel. De nem merülhet föl kétség az iránt, hogy Telegdi csakugyan felszólalt a keresztes hadjárat ellen és érvei nem lehettek mások, mint a melyeket a későbbi írók felhoznak.
Felfogása az ország helyzetének és a közhangulatnak alapos ismeretéről tanúskodott. De nem lehet meglepő, hogy azzal elszigetelten állott. A nemesség századokon át megszokta jobbágyaiban oly elemet látni, melynek egyetlen rendeltetése az, hogy földesurainak szükségleteiről, kényelméről és védelméről gondoskodjék; melynek tehát önálló létre, sajátos czélok kitűzésére, magasabb aspirátiók valósítására sem igénye, sem képessége nincs. Azon gondolat, hogy a jobbágyság támadást intézhetne az ország kormánya, a nemesség kiváltságos állása ellen, beteges képzelet rémlátása gyanánt tűnhetett föl, még azok előtt is, kik Erdődi Tamás vállalatának, mely ép úgy nélkülözé Hunyadi János hadvezéri lángelméjét, mint Capistránói János apostoli szellemét, sikert nem jósoltak. Telegdi figyelmeztetése gúnymosolyt hívott az ajkakra, csak úgy mintha arról beszélt volna, hogy a juhok fognak pásztoraik ellen lázadni.
A keresztes hadjárat megindítása elhatároztatott. Husvét vasárnapján, ápril 16-ikán, a prímás a budavári szent Zsigmond templomban tartott ünnepélyes mise után kihirdette a pápai bullákat. Mire haladéktalanúl megindította a vállalat szervezését. Az egyes egyházmegyékben helynököket nevezett ki, – rendszerint az illető püspököket – kikre legátusi hatalmát, némi megszorításokkal, átruházta.*
Két ily megbízólevelet bírunk. Az egyik Várdai Ferencz, erdélyi püspök részére 1513 ápril 25-ikén van kiállítva. (Tudománytár 1842. évfolyam 255.); a másik a modrusi püspök részére 1514 augustus 19-ikén. (Velenczei levéltár.)
Nehezebb feladat volt: megválasztani a fővezért, kinek hivatása leendett a gyakorlatban és fegyelmetlen csapatokból sereget alkotni, és azt a háborúba vezetni. Oly férfiúra volt szükség, ki a harcztéren kivívott sikerekkel dicsekedhetett, és egyúttal alkalmas arra is, hogy a tömegekben bizalmat, ragaszkodást és lelkesedést keltsen. Erre főúr nem látszott képesítettnek, és bizonyára nem is vállalkozott.
A prímás föltalálni vélte az alkalmas egyént Dózsa Györgyben, a székely hadnagyban, ki egy török kapitánynyal diadalmasan vívott párbaja által népszerű dicsőséggel környezte nevét, és szerény származásánál fogva közel állott azokhoz, kiket vezetendő volt.
April 24-dikén, szent György napján, ünnepélyesen beiktatta tisztébe. A szent Zsigmond templomában, mise után, az oltár elé szólította, vörös kereszttel ékesített fehér zászlót, melyet maga a pápa áldott volt meg, nyújtott neki át, a kereszt jelét öltönyére tűzte, végűl áldását adta rá és a nagy vállalatra.
Kezdetben úgy látszott, hogy a szent-szék és a prímás reménysége teljesedésbe fog menni. A lelkészek és szerzetesek nagy tevékenységet fejtettek ki. Sőt többen buzgalmukban a legatus rendeletei által kijelölt határokon messze túlléptek. Igy Mészáros Lőrincz, a czeglédi pap, fölhívásában, a pápa, Ulászló király és a legátus nevében, minden bűn és túlvilági büntetés bocsánatát ígéré azoknak, kik a keresztes hadba mennek, azt segélyezik és betegeit ápolják; ellenben mindazokat, kik a keresztes hadban részt venni szándékozókat visszatartják, «mint az ördög rothadt tagjait» egyházi átokkal sújtja.*
L. e sorok írójának ily czímű értekezését: «Adalékok az 1514-iki pórlázadás történetéhez». (A Századok, 1872. évfolyamában. 434. l.)
Az egész ország mozgásba jött. Jobbágyok, kézművesek, szegény nemesek és papok tömegesen siettek a kitűzött gyűlhelyekre, hogy a keresztet fölvegyék és szolgálatukat a kereszt ellenségeinek leküzdésére felajánlják. Számuk egy hónap alatt közel százezerre emelkedett.*
Az erre vonatkozó adatokat szorgalmasan összeállította MÁRKI SÁNDOR: «Dózsa György és forradalma» czímű (1883) munkájában. 55. és kk. ll.
De távol tartotta magát a birtokos nemesek és a főrendek osztálya; sőt sokan, mert nem szívesen látták, hogy épen a legsürgősebb mezei teendők idején a munkás karok elvonatnak, megakadályozták a jobbágyok távozását, vagy épen erőszakos módon kényszerítették visszatérni a távozókat.
Ezen eljárás a keresztesek táboraiban nagy ingerűltséget szűlt, melyet merész izgatók nem mulasztottak el kizsákmányolni.
Egyébiránt is a gyűlekező keresztesek elhelyezésére, élelmezésére és szervezésére a kellő intézkedéseket, az idő rövidsége miatt, nem lehetett megtenni; melynélfogva zavarok és kihágások elkerülhetetlenekké váltak. Ezek a bűntetlenség következtében mind nagyobb arányokat öltöttek. Nemesek udvarházai, urak kastélyai és a városok polgárai ellen intézett támadások napirenden voltak.
A pápai legátus megdöbbent. Csakhamar fölismerte a veszély nagyságát. És elhárítására nem késett a hatalmában álló eszközöket felhasználni. Még egy hónap sem telt el Dózsa György felavatása óta, mikor – május 23-ikán – köriratot bocsátott ki, melyben a keresztes hadjárat kihirdetéséről szóló bullát visszavonja; a kereszteseket, kik a fegyvert le nem teszik, sőt még azokkal is, kik velök összeköttetésben állanak, egyházi átokkal sújtja; a világi hatóságokat pedig fölhívja, hogy az ellenszegülőket fegyveres erővel fékezzék meg.*
Ezen rendeletek kivonata Kassa városának 1514 május 30-ikán a keresztesekhez intézett iratában. Századok i. h. 435. l.
De szava nem volt elég erős arra, hogy a szavára támadott szélvészt lecsendesítse. Nem lett volna több hatása a császári udvarnál levő pápai követnek sem, ki a szent atyától parancsot kapott, hogy a mennyiben Erdődi Tamás óhajtaná, Magyarországba siessen, és a zavarok lecsendesítésére fölajánlja közreműködését,* a mely azonban nem vétetett igénybe.
A velenczei köztársaság római követeinek 1514 julius 3- és 24-diki jelentései.
Fegyver hatalmával kellett az ország nyugalmát helyreállítani. Kisebb jelentőségű ütközetek után, július közepén Zápolyai János erdélyi vajda, Temesvár közelében döntő csatát vívott a Dózsa György által vezetett keresztesekkel, ezeket szétverte és a vezéreket hatalmába ejtette. A keresztesek kicsapongásai, az ellenök indított elkeseredett küzdelem és a véres boszú műve, az egykorú írók számításai szerint mintegy hetvenezer ember életébe kerűlt.
Joggal veti föl a történetíró azon kérdést: hogy ily áldozattal, melyet a magasztos feladat meghiúsulása vont maga után, nem lehetett volna-e a kitűzött czélt teljesen elérni, és az országtól a másfélszázados török rabság szégyenét és szenvedéseit elhárítani?
A tömegek, melyek az egyház fölhívására egybesereglettek és a halált megvető bátorság tényei, melyek e gyászos napokban nyilatkoztak: bebizonyították, hogy a keresztes hadjárat hirdetésének terve nem könnyelműség vagy tájékozatlanság sugallata volt; és a szerencsétlen kimenetel sem tekinthető a vállalat szükségszerű fejleményének; oly okok és körülmények idézték azt elő, melyek a tervezők hatalmától függetlenek voltak.
Mindamellett a származott bajokért az urak a legátust tették felelőssé. Sőt személyes ellenségeinek gyűlölete azon vádat emelte ellene, hogy ő egyenesen a nemesség kiirtásának czéljából hirdette ki a keresztes hadjáratot, és beleegyezésével üzente meg Dózsa György az uraknak a háborút. Bár mennyire nélkülözte ezen föltevés a valószínűségnek még látszatát is, az elkeseredés fogékonynyá tette az elméket a gyanusításra, mint a párt-taktika is támogatott. Zápolyai János hívei készséggel ragadták meg az alkalmat, hogy ily módon súlyos csapást mérjenek a prímásra, kiben czélzataik sikerének legfőbb akadályát látták. Védelmére kelt ugyan a király, és pecséte alatt bizonyítványt állított ki a felől, hogy egyedül az ország java lebegett, a keresztes hadjárat kihirdetésénél, szeme előtt; de a tekintélytelen uralkodó szavának nem nagy súlya volt.*
II. Ulászló oklevele a galgóczi levéltárban. A legátus ellen emelt vádakról említést tesz az «Ain Wunderzeichen» czímű egykorú röpirat (3.) és Szerémi György emlékirata. 60.
A nemesség körében az ellenséges indulat az egész papságra kiterjedett, mivel számos lelkész és szerzetes csatlakozott volt Dózsa Györgyhöz. Maga a prímás attól tartott, hogy az országgyűlésen, mely october közepén hivatott össze, a clerus ellen erőszakos tettek fognak elkövettetni.*
A prímás ezen aggodalmának kifejezést ad 1514 september 17-dikén egy római bíbornokhoz intézett levelében. (Másolata a spanyol állami levéltárban.)
Mindazáltal sem a keresztes hadak kicsapongásai és a véres események, melyek azokra következtek, sem a zivatar, mely személye ellen kitörni készült: nem volt képes őt megtörni, sőt megzavarni sem. Teljes nyugalommal haladt tovább az úton, melyre lépett és melyet helyesnek ismert föl.
Augustus 19-ikén a modrusi püspököt Slavónia, Horvátország és Dalmátia területére helyettes-legátussá nevezvén ki, őt a keresztes hadjárat kihirdetésével megbízta; ugyanakkor a velenczei követtel is megállapodásra jutott az iránt, hogy a törökökkel békében élő köztársaság dalmátiai területén a legátusi hatóság gyakorlása mily módon történjék.*
Erdődi Tamásnak 1514 augustus 19-ikén a modrusi püspök részére kiállított okirata, ugyanazon napon a dogéhoz írt ajánló levele, és Velencze magyarországi követének september 1-én kelt jelentése.
September közepe táján pedig a pápához és a bíbornoki collégiumhoz fordúlt, segítséget sürgetve.* Nem siker nélkül; mert a pápa (1515 tavaszán) húszezer aranyat küldött, és ígéretet tett, hogy közelebb még hétezeret fog küldeni a horvátországi várak megerősítésére.*
X. Leo pápa 1515 május 23-ikán Báthori Istvánhoz intézett brévéje az országos levéltárban.
Erdődi Tamásnak 1514 september 17-ikén egy bíbornokhoz írt levele. Egykorú másolata a spanyol áll. levéltárban.
Mikor pedig az országgyűlés egybegyűlt, előrelátva, hogy a rendek a boszúvágy sugallatait fogják követni, ő pedig nem lenne képes a kereszténység és humanitás elveit érvényre emelni, távol maradt; majd a jobbágyosztály elnyomását és szolgaságát szentesítő törvények alkotása után, nem habozott kárhoztató itéletét köztudomásra hozni; mit méltán örök dicsőségére jegyezhet föl a történetíró.*
Surriano 1514 december 14-iki jelentésében írja, hogy az országgyűlési végzéseket közölték a prímással, ki «a biasimato maxime le gran angarie date alli villani».
Ellenben szó nélkül tűrte azon végzést, melylyel a rendek őt megbélyegezni óhajtották. Ugyanis megállapíttatott, hogy a király paraszt származású egyházi férfiút püspöki székre ne emelhessen, és ha mégis emelne, az ilyennek tizedet fizetni senki se legyen köteles.*
A törvénykönyv XXIV. czikke.
Az országgyűlés egyuttal meg akarta nehezíteni visszatérését Rómába. Abból indulva ki, hogy számos egyházi férfiú jár az örök városba, és ha ott hal meg, javadalmát a pápa adományozza el: határoztatott, hogy mielőtt valaki oda utazik, köteles vagy előmutatni a pápa biztosító oklevelét, melyben a halála esetén megüresedő javadalmak adományozásának jogáról lemond; vagy pedig javadalmával egyértékű magánvagyonát a királynak és az országnak lekötni.*
A törvénykönyv LXV. czikke.
